Asa Butterfield felidézte, milyen érzés volt a célegyenesben elveszíteni Pókember szerepét

2020. július 02. - Marvel Magyarország

Ma már persze nem bánkódik annyira.

asa-butterfield-pokember-casting.jpg

Mintha csak tegnap lett volna, amikor 2015-ben a Marvel és a Sony közösen több száz jelentkező közül választották ki, hogy kit szeretnének látni az ifjú Pókember jelmezében. A voksukat az akkor még kevésbé ismert Tom Holland mellett tették le, miután Chris Evansszel és Robert Downey Jr-ral párban tesztelve is meggyőzte a készítőket, azt azonban talán nem mindenki tudja, hogy Asa Butterfield egy darabig orrhosszal vezetett a többi pletykált színész előtt.

A színész – akit leginkább a Végjátékban (persze nem abban!), a Leleményes Hugóban és a Szexoktatásban nyújtott alakításairól ismerhetünk – többek között Tom Hollanddel mérte össze tehetségét a válogatás során, és most a Colliderrel beszélgetve idézte fel, milyen érzés volt végül bukni a szerepet: 

„Néhanapján ráakadsz egy olyan szerepre, amit borzasztóan szeretnél elnyerni, egy olyan forgatókönyvvel, amit imádsz, ezért szíved-lelked beleadod, ám végül mégsem lesz a tiéd” – magyarázta a 23 éves színész. „Nehéz és sz*r dolog, de gyakran azt tapasztalom, hogy valami még jobb származik belőle a végén. És ami Pókembert illeti, helyette megcsináltam a Szexoktatást, a kettő egyszerre pedig nem működhetett volna.”

A brit kötelékben készült Szexoktatás eddigi mindkét évadja hatalmas sikert aratott a Netflixen, szóval egyáltalán nem meglepő, hogy Butterfield már nem bánkódik annyira Peter Parker szerepe miatt. Azt viszont még hozzátette, hogy egészen más aspektusból közelítette meg Pókembert a meghallgatáson: „Tom elképesztő dolgokat művelt Peterrel, és egész másképp ábrázolta, ami, gondolom, nagyszerűen működött abban az univerzumban, és amit én nem tudtam volna hozni. Szóval azt hiszem, minden megfelelően alakult.”

Bizonyára érdekes lett volna látni Butterfieldet a szerepben, mindazonáltal Tom Holland neve szinte egybeforrt Peter Parkerével az elmúlt években, szóval a szavaival egyetértve mi sem mondhatnánk mást, mint hogy a legjobb döntést hozták akkoriban a Marvel és a Sony vezetői.

(forrás: Collider, ComicBookMovie)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6215978750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása