VÉLEMÉNY: Mit hoz és hova tart a Marvel Moziverzum negyedik fázisa?

2020. március 30. - Marvel Magyarország

Az élet Thanos után.

marvel-cinematic-universe-phase-4-5.jpg

A jelenlegi helyzet szerint tovább várat magára a negyedik fázis indulása, hiszen a COVID-19 koronavírusra való tekintettel sok másik filmhez hasonlóan a Fekete Özvegy premierjét is elhalasztották – a cikk írásakor még határozatlan időpontra. Egyelőre az is kérdéses, hogy vajon mozikban debütál-e Scarlett Johansson szólókalandja, vagy pedig végül a Disney+ streaming platformon köt ki.

Szóval finoman fogalmazva is homályos a jövő így 2020. március végén, a karantén közepette pedig több időnk van teóriákat gyártani és azon elmélkedni, vajon milyen irányba is halad majd a Thanos utáni Marvel Moziverzum.

Ebben a véleménycikkben a már ismert információkra alapozva osztjuk meg veletek a gondolatainkat és elméleteinket azzal kapcsolatban, hogy az előre bejelentett filmes és tévés produkciók milyen jövőbeli átívelő történeteket és motívumokat vetítenek előre. Vágjunk is bele!

Építkezés három fronton

A negyedik fázis (sőt, vélhetően az ötödik is javarészt) az univerzum újjáépítéséről szól a Végjátékot követően, amelyet a leleplezett filmek és Disney+-sorozatok alapján három fronton terveznek Kevin Feige-ék megvalósítani. Lássuk is először, hogy mi tartozik ebbe a háromba.

Az első az „utcai” vagy „földi” szint, amelybe már betekintést nyerhettünk a harmadik fázist és a Végtelen Sagát záró Pókember: Idegenben cselekménye során is. Az elhalasztott Fekete Özvegy-film, a Sólyom és a Tél Katonája, a Sólyomszem, a Ms. Marvel és vélhetően a She-Hulk is ezt a frontot készül erősíteni, ahogyan majd a harmadik Pókember- és Hangya-film is.

A másik, „természetfeletti” szint a WandaVízió és a Loki sorozatok után a Doctor Strange folytatásában fog kiteljesedni és a multiverzum számtalan furcsa, alternatív dimenziójával foglalkozik majd alaposan. A What If animációs sorozat is a párhuzamos valóságok elméletét fogja körüljárni, valamint a később érkező Penge-film és Holdlovagra koncentráló sorozat is ide illenek a leginkább.

Harmadikként pedig a „kozmikus” szint az, ahol számtalan különböző irányba haladhat tovább a Marvel Studios gépezete. Miután az Örökkévalók beindítja ezt a vonalat, a Thor: Love and Thunder is errefelé fog tovább haladni. Később persze a várva várt A galaxis őrzői vol. 3 és a Marvel Kapitány folytatása is ezeket az űrbéli szálakat tervezi boncolgatni.

Amikkel nem igazán tudtunk mit kezdeni, az a Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings, valamint a még cím nélküli Fekete Párduc 2. – egyelőre mindkettő kérdőjeles számunkra, egyszerre tudnánk őket több kategóriába is sorolni, főleg a földi és a természetfeletti front között vacillálva.

Szerintünk tehát ezek a tartalmak fognak jobban összeforrni és egymásra épülni. A következőkben egyesével sorra vesszük őket, és a meglévő kevés információnk alapján igyekszünk megindokolni a fenti elképzeléseket.

capitanamericacivilwar2_cafeycabaret.jpg

Lenn az utcán

Az utcai, vagy talán szebben fogalmazva földi szinten van a legtöbb információnk, egyrészt a Pókember: Idegenben történéseit vizsgálva, másrészt pedig a Fekete Özvegy kedvcsinálói (és néhány kiszivárgott részlet) alapján.

A legbiztosabb tippünk az írásban, hogy a Marvel Moziverzum ezen szegmense egy csalókkal és fals megoldásokat kínáló önjelölt hőspótlékokkal teli jövő felé halad. Az eltelt öt év a Végtelen háború és a Végjáték között meglehetősen komoly sebet ejtett az emberiségen és nem csodálkoznánk, ha páran a Bosszúállók számlájára írnák a dolgokat. Ezen felbuzdulva megjelenhetnek olyan, tipikusan kormányközeli szervezetek, akik a saját elképzeléseik szerint szeretnék újjáépíteni a Bosszúállók csapatát, „mi majd azt jobban tudjuk” alapokon. Sőt, olyanok is előkerülhetnek, akik a hőstetteket látva szeretnék lekoppintani a Bosszúállók tagjait és kihasználni a hősstátusszal járó sikert, fényt és csillogást – utóbbira volt tökéletes példa Mysterio karaktere a második Pókember-filmben, de vélhetően a Fekete Özvegyben bemutatkozó Kiképző is valamilyen hasonló vonalat fog erősíteni.

A She-Hulk-sorozatot sem véletlenül soroltuk ide, az eddigi jelentések szerint a Bruce Banner unokahúgaként ismert Jennifer Walters a szuperképességekkel bíró egyéneket fogja védeni, úgyhogy nem lepődnénk meg, ha vele kapcsolatban így érnének össze a szálak, miközben próbálja jogi úton (is) a hősöket védeni.

Viszont ezt a hullámot vélhetően Thaddeus Ross külügyminiszter fogja igazán meglovagolni, aki a Szokóviai Egyezmény bevezetése után Thanos csettintésének áldozata lett. Most, öt évvel később, leporolva magát és az Egyezményt is, vélhetően a saját csapatának összerakásán dolgozik gőzerővel. És hogy kik lennének ők? Nos, szerintünk Ross tábornok a Mennydörgők csapatát készül megalapítani és elhozni a Marvel Moziverzumba, olyanokkal a felhozatalban, mint:

  • Yelena Belova és Kiképző a Fekete Özvegyből – feltéve, ha mindketten túlélik a filmet,
  • Zémó báró a Sólyom és a Tél Katonájából – feltéve, ha túléli a sorozatot,
  • Szellem A Hangya és a Darázsból – egyrészt a karakter még szabadon garázdálkodik valahol, másrészt felröppentek olyan elméletek, miszerint Sonny Burch (Walton Goggins karaktere) titokzatos vevője maga Ross lehetett,
  • a Sam Rockwell alakította Justin Hammer a Vasember 2-ből, egyfajta Vasember-pótlékként,
  • és Förtelem A hihetetlen Hulkból, de arra nagyobb esélyt látunk, hogy maga Ross változik át Vörös Hulkká egy potenciális Mennydörgők-filmben vagy Disney+-sorozatban

Persze még Bucky Barnes is kiköthet ebben a csapatban, akár vezetőként is, de Zémóval egy fedél alatt könnyen lehet, hogy nem igazán tűrnék meg egymást – noha várjuk ki a közös sorozatuk végét.

Érdemes még megemlítenünk, hogy a hősök vonalán nagy esélyt látunk egy Ifjú Bosszúállók csapat debütálására is a közeljövőben, hiszen a Végjáték történései és Tony Stark áldozathozatala biztosan inspirálta a fiatal generáció tagjait:

  • Cassie Lang felöltheti Stature szerepét A Hangya folytatásában,
  • Kate Bishopnak Clint Barton készül éppen átadni a stafétabotot a Sólyomszem-sorozatban,
  • a hírek szerint Speed, Wicca és Hulkfi is fel fognak tűnni a WandaVízióban,
  • gyanúsan Harley Keenert sem mutatták véletlenül a Végjáték zárásában, aki tovább viheti Tony örökségét és Iron Lad lehet,
  • Ms. Marvel pedig eléggé adja magát, mint a csapat részese

És hogy ki lenne a csapat vezetője? Nos, itt kicsit közbeszól a Pókemberrel kapcsolatos jogi herce-hurca, viszont tekintve, hogy 2019 szeptemberében az egy szólófilmen túl egy csapatfilmre is megállapodtak a Marvel stúdióval, így könnyen lehet, hogy Tom Holland hálószövője elviszi a vezető szerepet a fiatalok körében. Ha nem így lesz, akkor Kamala Khan, azaz Ms. Marvel mellett raknánk le a voksunkat.

ljedxzk0_o.jpg

Az őrület multiverzuma

Folytatjuk tovább a találgatást, ezúttal a természetfeletti szinten. A Lokiban biztos, hogy a különböző multiverzumok között fogunk ugrálni térben és időben egyaránt, amit a TVA (Time Variance Authority) nem igazán fog jó szemmel nézni a cselszövő főhős számára. A WandaVízió is bemutatja majd, milyen mély is a nyúl ürege, avagy Wanda Maximoff realitást manipuláló képességének határai meddig érnek el – ezt pedig a Doctor Strange folytatásában még alaposabban körüljárjuk majd.

A millió dolláros kérdés persze, hogy hova fut ki mindez?

A Benedict Cumberbatch által megformált titkos tanok mestere következő kalandját az Amerika Kapitány: Polgárháború szintjével azonos fontosságú mérföldkőnek és a negyedik fázis talán legfontosabb filmjének tartjuk az eddigi hivatalos és félhivatalos információk alapján.

A Doctor Strange in the Multiverse of Madness, aminél a pletykák szerint Sam Raimi ülhet a direktori székbe, számtalan történetet és csapatot felvezethet a későbbiekre nézve, legyen szó a Fantasztikus Négyesről, az Illuminátusról vagy akár az Éjfél fiairól.

Utóbbira ráadásul már kifejezetten sok jel utal:

  • a Penge bejelentését Mahershala Alival az élén, noha vélhetően az ötödik fázisra csúszik át, mindenképp Strange-hez kötjük, épp úgy, mint…
  • a Disney+-on debütáló Holdlovagot is, aki szintén nem a „legkedvesebb” karakter a Marvel univerzumban, és felröppentek a pletykák mind Drakulát, mind Vérfarkast illetően – utóbbi akár a csapat tagja is lehetne
  • Szellemlovas – tekintve, hogy a Robbie Reyes-féle sorozat gyakorlatilag azokkal a pletykákkal egy időben került elkaszálásra, amelyek Feige érdeklődéséről számoltak be a karakterrel kapcsolatban, nem csodálkoznánk, ha őt is hamarosan egy fedél alatt látnánk az előző „úriemberekkel” a Marvel Moziverzum sötétebb szegletében
  • és hogy a hölgyekről se feledkezzünk meg, egyrészt Wanda Maximoff (feltéve, ha a Doctor Strange végét megéli), másrészt pedig a viszonylag új és ismeretlen Elsa Bloodstone karaktere az, akit ebben a felállásban el tudnánk még képzelni

Noha a streaming versenyhelyzet miatt kötve hisszük, hogy a netflixes univerzumból feltűnne bárki is, de amíg Pókember ügyvédjeként szívesen látnánk Matt Murdockot/Fenegyereket, addig ebbe a csapatba tökéletesen illene Frank Castle, azaz Megtorló is. De ez már nem is teorizálás, hanem álmodozás a részünkről.

„Bármi lesz is”, Stephen Strange második kalandjára érdemes lesz odafigyelni, mert alaposan át fogja rendezni a jelenlegi status quót, legyen szó erőviszonyokról és ismert világokról egyaránt.

chucktest-5cb8e1072577433.jpg

Csillagokon túl

A végére maradt tehát a kozmikus találgatás, amelyet szintén elkezdtek nagyon minimálisan már építeni a Pókember: Idegenben feliratok utáni jelenetében. Nem is árulunk tovább zsákbamacskát, természetesen a Titkos Invázió történetszál az, ami felé szerintünk haladunk az elkövetkező pár évben. Ez ráadásul tökéletesen összeillene a fent taglalt földi dolgokkal, hiszen az alakváltó skrullok még inkább bekavarhatnak a hősökről alkotott véleményalkotásba.

Noha ezt leginkább a Marvel Kapitány 2. fő csapásvonalának látjuk, miután a WandaVízió elhozza a földönkívüli fenyegetésekre specializálódott S.W.O.R.D. szervezetet és a Marvel Kapitányban kislányként bemutatkozott Monica Rambeau-t felnőttként, A galaxis őrzői és a Thor folytatásai egyelőre lövésünk sincs, vajon hogyan is kapcsolódnak majd mindehhez. Könnyen lehet, hogy ők a következő nagy-nagy kozmikus gonoszt kezdik el felvezetni, aki ellen majd az ötödik, vagy akár a hatodik fázisban kezdenek a hősök ismét összeboronálódni. De ez már tényleg nagyon a jövő zenéje.

Az Örökkévalókkal kapcsolatban pedig – persze ezzel gyanúsan nem fogunk meglepni senkit – nem csodálkoznánk rajta, ha a Disney-Fox összeolvadás következtében ebben a filmben kapnánk először utalást a mutánsok megjelenésére.

Ti mit gondoltok? Egyetértetek a tippjeinkkel, vagy szerintetek egészen más irányba haladunk majd tovább?

Goretity Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4815569618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2020.03.30. 10:51:51

Én azt várom hogy összejön még a Bosszúállók. Hisz a képregényekben is mindig visszatért :(
A Fekete Özvegyet nem tudom minek forgatják le. Az örökkévalók hol voltak a nagy történések idején? Mondjuk ha jól emlékezek a Fantasztikus Négyesben Maximus bezárta őket egy dómba... Azt hallottam jön Dr. Doom és Galactus bekavarni.
Penge minek? Holdlovag meg egy őrült - pedig eredetileg Batman koppintás volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.03.31. 09:34:41

részemről a negyedik fázis ki is maradhatna, és jöhetne rögtön az ötödik.
midnight sons!

Szellemlovast ide, meg főleg Pengét!

megasün 2020.04.01. 19:47:52

Ezek a képregényfilmek valami hihetetlen gagyik lettek. Nem láttam az összeset (és most már többet nem is fogok), de amit igen azokból talán kettő volt értékelhető (kicsit) a többi konvergál a nullához, mondom ezt úgy, hogy otthon dedikált moziszobámban láttam őket Dolby Atmos, vagy Dolby True HD hanggal. Talán egyetlen üdítő kivétel Nolan Batman trilógiája, na az nagyon kilóg felfele ebből a celluloid hulladék kupacból. Szóval az lenne a legjobb ha több nem készülne. Scorsese is megmondta, hogy ezeket még filmeknek sem lenne szabadna nevezni. Én mint a mozi nagy szerelmese nem is nevezem annak.

minnifield űrhajós 2020.04.05. 13:43:27

Én azt várom, hogy Strange folytatással Dormammut vezetik fel, akár kifuthatna egy Thanos méretű csatáig a többiekkel.

megasün: Gratulálok, kiváló helyzetfelismerés. A legjobb helyen, a legjobb téma. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.06. 10:17:47

@minnifield űrhajós: az tuti, hogy keresni kell valakit akire ki kell futtatni a sztorikat.

minnifield űrhajós 2020.04.06. 17:50:29

Nekem kézenfekvőnek tűnik Dormammu. Az egyik Galaxis Őrzői film után mondta valamelyik fejes, hogy látják, hogy a nézőknek bejön ez az űropera vonal, a jövőben több kozmikus kalandot terveznek. Idegen világok, dimenziók, meg már multiverzumunk is van, ráadásul 2 varázslónk is (Strange-S.Boszi), meg ha fel akarják vezetni a F4-est, remek alkalom lenne.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.07. 12:54:55

@minnifield űrhajós: az f4 inkább a starkos tudósos vonal, semmint a varázslós szerintem.

minnifield űrhajós 2020.04.07. 17:40:41

@doggfather:
Úgy értem, hogy a két visszakerült csapatból inkább a F4-et tudom elképzelni ilyen-kozmikus-más dimenziós hacacáréban, semmint az X-ment.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.08. 13:57:27

@minnifield űrhajós: de az x-men meg wanda vonalánjöhetne be (ha már)...
süti beállítások módosítása