A Joker sikere miatt a Venom folytatása már a korhatáros képregényfilmek sorát erősítheti

2019. december 09. - Marvel Magyarország

Legutóbb nem merte bevállalni a stúdió.

1532675981_tmp_dbhx6rcvqaaclgo.jpg

A Venom bejelentésekor sok rajongó arra számított, hogy a címszereplő egyáltalán nem fog finomkodni, és R-kategóriás besorolással nem kell majd a kameraállásokkal trükközni, amikor leharapná valaki fejét. Mint tudjuk, végül a Sonynál máshogy döntöttek, és habár a film így is szépen hozta a dollármilliókat a stúdió számára, Matt Tolmach producer elmondása szerint nem kizárt, hogy a Todd Phillips rendezte Joker sikerét látva a folytatás esetében megfontolják a magasabb korhatárt.

„Azt gondolom, minden alkalommal el kell rajta gondolkozni, mivel most már ez is működik. Ugyanakkor a mi filmünk is remekül teljesített. A franchise-unk olyan, amilyen, és nem hinném, hogy most bárki azt akarja mondani, hogy »Hé, ők meglépték!« Számunkra is van hely a világban. Szóval most nem az történik, hogy hirtelen mindenki elkezdte fontolgatni, mi legyen a korhatár-besorolással” – magyarázta Tolmach. „A Joker most megmutatta, hogy az ilyen filmek is sikeresek lehetnek. Sokáig nem ez volt a felfogás. A Deadpool már megbirkózott vele, aztán a Logan is, de sokáig ez tiltott területnek számított. A legnagyszerűbb dolog a világon, hogy az R-besorolású filmek is széles közönséget mozgatnak meg, ami még több mindenre ad lehetőséget az ilyen típusú történetmesélésben.”

A producer láthatóan kifejezetten örül a Joker milliárdos bevételének, mert szerinte ez magával hozza a tendenciát, hogy Hollywood egyre nagyobb hajlandóságot mutat a korhatáros filmek bevállalására. Jól mutatja ezt a DC Films egyik új irányvonala, melynek részeként a James Gunn-féle The Suicide Squad is vérben tocsoghat, és remélhetőleg mostantól az eddig családbarát terepen mozgó Marvel is mozikba küld felnőtteknek szóló képregényfilmeket, mint például az előkészületben levő Penge-reboot. 

A napokban egyébként nem ez volt az egyetlen fejlemény a Venom folytatásával kapcsolatban – a Deadline írta meg, miszerint a legutóbb a Martin Scorsese rendezésében készült Az írben látott Stephen Graham is szerepet kap a filmben, azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan kit fog életre kelteni. Az mindenesetre biztos, hogy nem a főellenség lesz, elvégre az a titulus már foglalt az első rész stáblistás jelenetében felvezetett Vérontó (Woody Harrelson) személyében, rajta kívül pedig Sikoly, polgári nevén Frances Barrison szintén szerepet kap a történetben Naomie Harris megformálásában.

A Venom 2. előreláthatóan 2020. október 2-án kerül a mozikba.

venom-stephen-graham.jpg

(forrás: GamesRadar, Deadline)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7715342720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása