A Vörös Szoba – Minden, amit eddig megtudtunk a Fekete Özvegy-programról

2019. december 04. - Marvel Magyarország

A Fekete Özvegy szólófilm végre leránthatja a leplet az orosz kémprogramról.

fekete-ozvegy-voros-szoba-main.jpg

Natasha Romanoff a Marvel Moziverzum talán legrejtélyesebb karaktere, aki nyolc filmben tette már tiszteletét idáig, és 2010-es debütálásával a legtöbb Bosszúállót is megelőzte a sorban. Múltjáról relatíve mégis nagyon keveset tudtunk meg az évek során, de ha minden igaz, a neki már régóta kijáró szólómozijában végre választ kapunk arra, mi is történt abban a bizonyos Vörös Szobában. Addig is összeszedtük azokat az információmorzsákat, amiket eddig elszórtak nekünk.

A Vörös Szoba, avagy a Fekete Özvegy-program egy titkos orosz kezdeményezés, melynek keretein belül fiatal nőket a világ leghalálosabb kémeinek és bérgyilkosainak képeznek ki. A kiválasztottak gyerekként kerülnek be a programba, ahol aztán durva és kimerítő edzések során tökéletesítik tudásukat a közelharc, a fegyverhasználat, az akrobatika és a harcászat terén, továbbá a gyilkolás, a csábítás és az álcázás mestereivé is válnak. Na és persze kőkemény agymosáson esnek át, amivel kiképzőik megtanítják őket a kapitalista nyugat gyűlöletére. A programból kikerülő nők így a világ legveszélyesebb és leghatékonyabb szuperkémeiként a Föld bármely pontján bevethetők Oroszország ellenségeivel szemben.

A Vörös Szoba létezésének legkorábbi bizonyítékaira Peggy Carter bukkant rá a negyvenes években, saját TV-sorozatában, a Carter ügynökben, ahol bár senki sem hivatkozott rá ezen a néven, de a széria két showrunnere, Tara Butters és Michele Fazekas egy interjúban elárulták, hogy az abban látható szovjet katonai program bizony a Vörös Szoba egy korai verziója volt.

rra.png

Ebben a sorozatban mutatkozott be a Fekete Özvegyek kvázi prototípusa is, a Dottie Underwood álnéven tevékenykedő kémnő, akinek a visszaemlékezésein keresztül bepillantást nyerhettünk a Szoba brutális módszereibe. A kiválasztott kislányok időről időre megküzdöttek egymással, és a győztesnek végeznie kellett az ellenfelével. Emellett bevett szokás volt, hogy a gyerekek éjszaka az ágyhoz bilincselték magukat, kiképzőik pedig módszeresen manipulálták őket tudatküszöb alatti ingerléssel. Miközben a lányok a világ legveszélyesebb bérgyilkosaivá váltak, azt is megtanulták, hogyan játsszák el tökéletesen az ártalmatlan amerikai nőt, akire senki sem gyanakodna.

A program ezen korai verziója a Leviatán nevű árnyékszervezet irányítása alatt működött, mely az első világháború után jött létre Joszif Sztálin parancsára azzal a céllal, hogy segítségével a Szovjetunió a világ első számú nagyhatalmává válhasson. A Leviatán nyomait követve Peggy Carter és a Howling kommandó Oroszországban rábukkantak a Vörös Szobára, de már csak egyetlen kislány várta ott őket, aki ártatlan gyerek képében kellően közel tudott hozzájuk férkőzni, és sikerült megölnie a csapat egyik tagját.

Dottie Underwood a második világháború után közvetlenül együtt dolgozott a Leviatán vezetőjével, Johann Fennhoff-fal, akivel közösen kis híján sikerült New York teljes lakosságát elpusztítaniuk, de Peggy Carter és csapata végül megállították őket. Dottie ezután függetlenedett, és egyedül próbált meg boldogulni. Érdekesség egyébként, hogy a karakter külseje – különösen a második évadban – sok hasonlóságot mutat Natasha Romanoff legkorábbi megjelenésével a Tales of Suspense 52. számában, ami még inkább alátámasztja, hogy Dottie az egyik első Fekete Özvegy a Marvel Moziverzumban.

107-1074057_agent-carter-wallpapers-hd-agent-carter.jpg

Romanoff maga 2010-ben lépett színre a Vasember 2-ben, de ekkorra már régen átállt az amerikaiak oldalára. A 2012-es Bosszúállókból megtudtuk, hogy a nő azelőtt olyannyira veszélyes volt, hogy az már a S.H.I.E.L.D.-nek is szemet szúrt, éppen ezért a likvidálása mellett döntöttek. A feladattal megbízott Clint Barton ügynök, azaz Sólyomszem végül mégis megkímélte az életét, és sikerült meggyőznie a nőt arról, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ahogy mondani szokás, egy gyönyörű barátság kezdete volt ez kettejük között, mely az évek során rendkívül erős kötelékké fejlődött.

A Vörös Szobáról legközelebb a Bosszúállók: Ultron korában tudhattunk meg egy kicsit többet. Miután a Skarlát Boszorkány megpiszkálta a csapat tagjainak fejét, Natasha kénytelen volt újraélni néhány fájdalmas emlékét a múltból, amikor még a program része volt. Megismerhettük a Szoba vezetőjét, Madame B-t, akit Julie Delpy (Mielőtt-trilógia, Három szín-trilógia) keltett életre. Tekintve, hogy Joss Whedon rendező egy ilyen neves színészt kért fel erre az alig néhány másodperces szerepre, feltételezhetjük, hogy a Marvelnek eredetileg komolyabb tervei voltak ezzel a karakterrel, de mivel Delpy a Fekete Özvegy szólófilmben már nem tér vissza, ezek valószínűleg a kukába lettek hajítva.

Romanoff vízióin keresztül ismét beleshettünk a Vörös Szobába, ahol a jelöltek élő célpontokon "gyakorolták" a gyilkolást, illetve a zavaros emlékek alapján harci kiképzés mellett balerinaként is tökéletesítették magukat, mindaddig, amíg megtörhetetlenné nem váltak (Nat részéről a balettes múlt a képregényben egyébként csak implantált emlék volt, szóval elképzelhető, hogy itt is erről van szó).

widow-1440x606.png

A traumatizált Natasha később elárulta Bruce Bannernek, hogy a Fekete Özveggyé váláshoz egyfajta végső ceremóniaként egy sterilizálási beavatkozásnak kellett alávetnie magát minden nőnek azért, hogy a jövőben semmi se téríthesse el őket a küldetésüktől. Romanoff mindenáron el akarta kerülni ezt a sorsot, ezért szándékosan alulteljesített a vizsgákon, remélve, hogy így nem választják ki Özvegynek és nem kell átesnie a procedúrán. Madame B azonban átlátott rajta, így a nőnek végül nem volt választása.

Azzal kapcsolatban, hogy mi történt a Vörös Szobával Romanoff távozása után, effektíve semmit sem tudtunk még meg. Elképzelhető, hogy a program egésze megszűnt, hiszen furcsa, hogy azóta egyszer sem próbáltak még meg bosszút állni Natashán, aki nem csupán elárulta őket és a hazáját, de szemtelen módon a Fekete Özvegy kódnevet is megtartotta.

A tavasszal érkező mozifilmben végre választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, illetve a program további résztvevőivel is megismerkedhetünk, köztük Yelena Belovával (Florence Pugh), az egyetlen Fekete Özveggyel, aki képes volt felérni Romanoffhoz, valamint a Rachel Weisz által alakított Melina Vostokovnával, más néven Iron Maidennel, aki sorozatosan kudarcot vallott a Vörös Szobában, ezért sosem válhatott belőle Fekete Özvegy, és emiatt halálosan gyűlöli Natashát.

Összeállította: Szatyina Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2015333502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.