Ismerd meg a következő Fekete Özvegyet – Yelena Belova karaktere és háttértörténete

2019. december 03. - Marvel Magyarország

A rejtélyes Yelena Belova izgalmas adalék lehet a Marvel Moziverzum számára.

yelena-belova-karakterbemutato-main-2.jpg

Halálos femme fatale, Natasha Romanoff elsőszámú riválisa, a Bosszúállók ellenfele, génmódosított szörnyeteg, Norman Osborn mennydörgőinek tagja, Deadpool vágyainak tárgya… Yelena Belova csak húsz évvel ezelőtt mutatkozott be az olvasóknak, de így is érdekes és szerteágazó történelemmel büszkélkedhet. Mielőtt a zseniális Florence Pugh alakításában tiszteletét tenné a filmvásznon, tekintsük át a szőke szuperkém eddigi pályafutását a képregények lapjain!

A Vörös Szoba kiválósága

Yelena Belova 15 éves volt, amikor beválasztották a Vörös Szoba nevű orosz katonai kiképzőprogramba, mint potenciális Fekete Özvegyet, miután Natasha Romanoff hűtlenné vált Oroszországhoz. A lány tíz éven keresztül kitartóan edzett, és megszállottan felül akarta múlni az elődjét, akit egyszerre megvetett és idealizált is. Végül sikerült eredményeiben lepipálnia Romanoffot, de a Fekete Özveggyé válásához még át kellett esnie egy mindent eldöntő próbán, amiről nem is tudott.

Miután kiképzője, Pyotr Vasilievich Starkovsky, akire Yelena egyfajta apafiguraként tekintett, gyanús körülmények között meghalt, a nő a saját kezébe vette a nyomozást, és kiderítette, hogy egy Petra nevű prostituált volt a tettes, akit a Belova iránt egészen másfajta érzéseket tápláló Pyotr azért látogatott, hogy a nő Yelenának öltözve kielégítse eltitkolt és mocskos vágyait. Belova végzett a gyilkossal, és ezzel sikeresen teljesítette az utolsó próbáját.

2c63172e5de9358d2dc043ca63e3f077_sx1280_ql80_ttd333.jpg

Fekete Özvegyek egymás közt

Első éles bevetése során Yelenának egy eszközt kellett leszállítania, amely megbénította Attilan, az Embertelenek otthonának védőfalát. Nem sokkal ezután alkalma nyílt rá, hogy végre szembenézzen Natasha Romanoffal, akit az amerikaiak azzal bíztak meg, hogy utazzon el Rapasztánba (egy fikciós arab ország a Marvel világában), és szerezze meg a csak „Múlhatatlan Őrületként” emlegetett biofegyvert, amely egy Khan nevű kegyetlen ezredes kezébe került. Belova az oroszoktól ugyanezt a feladatot kapta.

A nő Natasha nyomába eredt, de váratlanul egy csapat katona támadt rájuk, akiket együttes erővel sikerült kiiktatniuk, ám a rövid összefogást követően Yelena mindenáron be akarta bizonyítani, hogy ő a jobb Fekete Özvegy. Hiába próbálta azonban megölni az elődjét, Romanoff felülkerekedett a harcban, majd azt mondta Belovának, hogy jobban tenné, ha nem követné vakon mások parancsait. Natashát ezután a távolból lelőtte egy S.H.I.E.L.D. ügynök, és látszólag meg is halt, de később kiderült, hogy az egészet csak megrendezte azért, hogy egy időre megszabaduljon Yelenától, aki ezek után behatolt Khan táborába, ám ott csapdába esett.

Natasha magát ápolónőnek álcázva szintén beszivárgott a bázisra, és az ezredesen kívül mindenkit beoltott a szükséges ellenszerrel, beleértve Yelenát is, aki sikeresen megszökött a fogságból. Khan dühében szabadjára engedte a birtokában lévő biofegyvert, ami tébolyodottá változtatott volna mindenkit, ám az ellenanyag miatt az csak rá volt hatással. Miközben Natasha padlóra küldte a férfit, Yelena hátba akarta lőni a riválisát, ám Romanoff meggyőzte, hogy halasszák későbbre a visszavágót.

433ybv_com_mas_mob_01.jpg

Nem férek a bőrödbe

A két Fekete Özvegy legközelebbi találkozása igencsak bizarr volt. Romanoff, aki nagy potenciált látott az utódjában, és egyfajta felelősséget is érzett iránta, Nick Fury és a S.H.I.E.L.D. közbenjárásával elraboltatta Yelenát, majd műtéti úton testet cserélt vele. Belova Natként ébredt fel a nő akkori szerelme, Fenegyerek mellett, és bár fogalma sem volt róla, hogy mi folyik körülötte, úgy döntött, belemegy a játékba. Később mégis az őrület határára került, miután a S.H.I.E.L.D.-től azt a parancsot kapta, hogy végezze ki Yelena Belovát, azaz saját magát.

Natasha időközben az utódja képében beszivárgott Yuri Stalyenkohoz, Belova feletteséhez, de végül lebukott, és elrendelték a kiiktatását. Yelena Nat testében tanúja lehetett annak, ahogy a pénzéhes Stalyenko könnyen helyettesíthető bábnak titulálta őt, mire a feldühödött nő megtámadta az elöljáróját, majd segített Natashának felszámolni a férfi teljes műveletét. Romanoff végül elárulta Belovának, hogy az egész akciót azért találta ki, hogy megmutassa, a Fekete Özvegy nem az orosz nép hőse, hanem egy a hatalmasok kezében levő eszköz, amit bármikor félresöpörhetnek. A különös leckét követően a S.H.I.E.L.D. visszafordította a testcserés folyamatot, így Yelena a saját bőrében térhetett vissza a Vörös Szobába.  

0703bae7a656111b66c4c51907bfff3a_sx1280_ql80_ttd.jpg

A Szuper-Adaptoid

Belova ezután visszavonult a kémkedéstől, és modellként kezdett el dolgozni, majd létrehozta saját üzleti birodalmát. Egy rövid időre Kubában telepedett le, ahol felhalmozott vagyonából prostitúcióra kényszerített nőket mentett meg, és gyógyszer-ellátmányok biztosításával segítette a helyi kórházakat. A „pihenő” azonban nem tartott sokáig, Yelena ugyanis hamarosan a S.H.I.E.L.D. ügynökeként bukkant fel újra a színen.

Az Új Bosszú Angyalai (Amerika Kapitány, Vasember, Luke Cage, Pókember, Póknő, Rozsomák) már a legelső akciójuk során összefutottak vele a Vadföldön, ahová a csapat azért ment, hogy kézre kerítsék a szökött bűnözőt, Karl Lykost, más néven Szauront. A szintén a S.H.I.E.L.D. kötelékébe tartozó Jessica Drew, azaz Póknő tudta, hogy Yelenának nincs felhatalmazása arra, hogy a Vadföldön tartózkodjon, vagyis a jelenléte nem lehet legális. Belova, aki egy csapatnyi S.H.I.E.L.D. ügynökkel tiltott vibrániumot akart elszállítani a területről, rögtön el is rendelte a bosszúangyalok kivégzését, nehogy szemtanúk maradjanak hátra. A szuperhősöknek sikerült ártalmatlanítaniuk a rájuk uszított katonákat, és végül elfogták a nőt, ám még mielőtt kivallathatták volna, a pterodaktilusz-szerű Szauron, akinek a képességei közé tartozik a tűzokádás is, lánggal borította be őket, aminek eredményeként Yelena teste teljesen összeégett.

A felismerhetetlenné torzult Belovát később a Hydra megbízásából felkereste az A.I.M., hogy felkínáljanak neki egy esélyt a bosszúra. A nő élt a lehetőséggel, minekutána egy szuper-adaptoid nevű szörnyeteggé változtatták át, amely harc közben képes lemásolni az ellenfél erejét. Új formájában Yelena megtámadta a Bosszú Angyalait, és bár alaposan megizzasztotta a csapatot, végül sikerült őt legyőzni, de még mielőtt kihallgathatták volna, a Hydra és az A.I.M. aktiváltak egy önmegsemmisítő protokollt, és a nő teste felrobbant.

tumblr_n97fq1vze81rvm5qqo1_1280.jpg

Mennydörgők

Yelena látszólag meghalt, de persze csak rövid ideig kellett gyászolnunk őt. Az Új Bosszú Angyalaival való balhéja után, immár ismét hibátlan emberi alakjában egy Előőrs nevű igazságosztó-csapat tagjaként bukkant fel Penge, Dominic Fortune és Micromax oldalán, ám ez a társulás nem bizonyult hosszúéletűnek. Ezt követően egy darabig szólóban dolgozott, amíg Norman Osborn, a S.H.I.E.L.D. helyébe állított, piszkos üzelmeket folytató H.A.M.M.E.R. igazgatója fel nem ajánlotta neki, hogy legyen a Mennydörgők nevű csapatának vezetője.

A nő elfogadta az ajánlatot, később azonban kiderült, hogy ez a Yelena valójában az álcázott Natasha Romanoff volt, aki Nick Fury parancsára így próbált meg beszivárogni a Mennydörgők közé. Akaratán kívül még Deadpool fejét is teljesen elcsavarta egy akció során, akiről tudjuk, hogy a legnagyobb csetepaté közepette is képes tüzelő szukaként viselkedni, ha megakad a szeme valakit, és az sem zavarta, hogy ebben az esetben az illető meg akarta őt ölni.

deadpool-flirts-with-black-widow-1.jpg

Álcák csapdájában

Natasha végül lelepleződött, de sikerült megszöknie Osborn elől, aki kezdettől fogva tudott az átverésről, hiszen egész idő alatt mesterséges kómában tartotta az igazi Yelena Belovát. Később az A.I.M. szabadította ki a nőt, hogy aztán helyet kínáljanak neki a szuperbűnözők lakta szuverén szigetország, Bagalia államigazgatásában. Újdonsült pozíciójában Belova hamarosan összetűzésbe keveredett a Titkos Bosszú Angyalaival, amikor a csapat megkísérelte kiszabadítani az A.I.M. fogságába esett Bobbi Morse-szot, azaz Seregélyt. A menekülés során egy ügynök lelőtte a szökött túszt, de valójában Yelenát találta el, aki egy hologram-eszköznek köszönhetően – amit Bobbi helyezett el az övén – Seregélynek nézett ki.

A látszólag halálos sérülést követően Belova kicsit eltűnt a térképről. Miután Amerika Kapitány alternatív idővonalról származó hydrás verziója megölte Natasha Romanoffot, Yelena tisztelgésképp ismét magára öltötte a Fekete Özvegy szerepét, majd a világot járva elkezdte levadászni a Hydra megmaradt tagjait és más hírhedt zsarnokokat. Ezzel egyidejűleg három klónja is feltűnt a színen, akiket Romanoff fellázadt genetikai másolata engedett szabadon a Vörös Szobából, és bár egyikük sem volt hosszúéletű, innentől kezdve nehéz megmondani, ki kicsoda valójában.

69ace33089a9f149108aefcb99d01cc6.jpg

Egyéb megjelenések

Yelena Belova relatíve új szereplőnek számít a Marvel világában, így nem csoda, hogy eddig nem sok adaptációban használták fel a figurát. Érdekesség ugyanakkor, hogy Fekete Özvegy szőke frizurája a Végtelen háborúban az őt megformáló Scarlett Johansson ötlete volt, aki ezt utalásnak szánta Belova karakterére. A képregényeken és néhány videojáték-cameón kívül Yelena feltűnt még a Bosszúállók újra együtt című animációs sorozatban, ahol Wolfgang von Strucker titkos fegyvereként mutatkozott be, noha később a báró ellen fordult, és át akarta venni tőle a Hydra vezetését. Miután Natasha Romanoff legyőzte őt, Vörös Özvegy néven jelent meg újra a színen.

tumblr_ocog3xiout1v8pt8so5_1280.jpg

Yelena képregénytörténetéből jól látszik, hogy az írók több irányt is kipróbáltak vele kapcsolatban, és bár kötődik a nevéhez néhány emlékezetes sztori, még nem sikerült igazán jól definiálni a figurát. Valószínű tehát, hogy egy Űrlordhoz hasonló szereplővel lesz dolgunk, aki korábban is létezett már a Marvel világában, de végérvényesen csak a filmek tudták megalapozni a karakterét. Akárhogy is, mi izgatottan várjuk Florence Pugh marveles debütálását a jövő tavasszal érkező Fekete Özvegyben.

Összeállította: Szatyina Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2515283418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása