Ezért nem akarta Scarlett Johansson, hogy eredettörténet legyen a Fekete Özvegy-film

2019. november 27. - Marvel Magyarország

A színésznő a film által boncolgatott témákról is mesélt.

1534121116143.jpg

A Scarlett Johansson alakította Natasha Romanoff, azaz Fekete Özvegy már a 2010-es Vasember 2. óta fontos szereplő a Marvel Moziverzumban, de a rajongóknak egészen mostanáig kellett várniuk, hogy a karakter saját filmet kapjon – ugyanakkor a Marvel negyedik fázisát megnyitó mozifilmként kiemelt várakozás övezi a Fekete Özvegyet, ráadásul a Star Wars: Skywalker korához időzítve nemsokára az első videós ízelítőt is megnézhetjük majd a szólókalandból. 

Mint az korábban már kiderült, maga a film nem a hagyományos értelemben vett eredetsztori lesz, nem ugrunk ugyanis olyan sokat vissza az időben, és nem azt láthatjuk majd, mit csinált Natasha, mielőtt csatlakozott a S.H.I.E.L.D.-hez. A cselekmény az Amerika Kapitány: Polgárháború után játszódik, amikor a címszereplő szökésben van, miután segített Amerika Kapitánynak, de ez természetesen nem jelenti, hogy ne láthatnánk flashbackeket a hősnő múltjából.

„Nem akartam, hogy egészében eredettörténet és kémfilm legyen, ahogyan azt sem szerettem volna, ha felszínesnek érződik” – magyarázta Scarlett Johansson. „Csak azzal a feltétellel vállaltam el, ha valóban illeszkedik a karakterhez. Nagyon sok időt töltöttem vele, amíg egymásra helyeztük a rétegeket, szóval úgy éreztem, hacsak nem tudunk elmélyülni a történetben, nincs értelme elkészíteni.” A színésznő azt is elmondta, hogy maximálisan elégedett volt Natasha történetével a Bosszúállók: Végjátékban, vagyis tényleg nyomós indokra volt szüksége ahhoz, hogy elvállalja a Fekete Özvegyet.

„Az életünkben sokszor vannak olyan pillanatok, amikor elbizonytalanodunk mindennel kapcsolatban, hogy aztán valamivel túlmutassunk önmagunkon. Ebben a filmben Natashát pontosan egy ilyen válsághelyzetben találjuk, és a történet előrehaladtával sokféle módon kénytelen szembesülni magával és azokkal a dolgokkal, amelyek őt azzá teszik, aki. Az útja során egy sokkal földhözragadtabb, kiegyensúlyozottabb emberré válik.” A színésznő megjegyezte még, hogy a film olyan témákat igyekszik majd körbejárni, mint például az önbizalom és annak hiánya, a szégyen, a csalódás vagy éppenséggel a megbánás.

A Fekete Özvegy április 30-án érkezik a hazai mozikba.

(forrás: Vanity Fair)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6315328154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.11.28. 12:37:37

Legyen már elég ezekből a bosszúállókos gagyi filmekből.
süti beállítások módosítása