Chloe Bennet visszatérő karakterekre utalt A S.H.I.E.L.D. ügynökei befejező évadában

2019. október 27. - Marvel Magyarország

Tartogat meglepetéseket a következő évad.

agents-of-shield-daisy.jpg

Figyelem! Az alábbi írás SPOILEREKET tartalmaz A S.H.I.E.L.D. ügynökei cselekményére vonatkozóan! Csakis saját felelősségre olvasd tovább!

Még javában zajlott  A S.H.I.E.L.D. ügynökei hatodik évada, mikor hivatalosan kiderült, hogy a már eleve zárásként készült hetedik évad lesz az utolsó. A továbbiakról eddig szinte semmit sem tudunk, leszámítva azt, hogy az előző évad fináléjában hőseink visszautaztak az időben, ebből adódóan pedig egyáltalán nem meglepő, miszerint az ABC csatorna sorozatában már a kezdetektől Daisy Johnson szerepét játszó Chloe Bennet egy nyilatkozatában lehetséges ismerős arcok visszatérésére utalt. A színésznő nagyon odafigyelve, hogy semmi konkrétumot ne áruljon el, a következőket mondta a nyáron érkező folytatásról:

„Annyit elmondhatok, hogy visszamentünk az időben, szóval a cél teljességgel az, hogy visszajussunk oda, ahol voltunk. Ezt azt jelenti, hogy számos különböző időszakban járunk majd, és ki tudja, kikkel találkozunk hazafelé, már ha egyáltalán hazajutunk. Be kell valljam, a negyedik és a hetedik évad határozottan a kedvenceim a SHIELD-ből.” Ha ezzel ne érte volna el, hogy a rajongók izgatottan várják az elkövetkező epizódokat, még ezt is hozzátette: „A keményvonalas rajongók számára roppantul kielégítő lesz ez az évad, és nagyon-nagyon szórakoztató. Hat évadot és végtelen munkát követően felettébb nehéz az íróknak kitalálni, mihez is kezdjenek, de nekik sikerült. A hetedik évad nagyon-nagyon szórakoztató.”

Habár A S.H.I.E.L.D. ügynökeinek évadról évadra egyre elkötelezettebb rajongótábora alakult ki, az évek során többször is veszélybe került a sorsa a nem túl magas nézettségi mutatóknak köszönhetően. Két évvel ezelőtt például annyira rezgett a léc, hogy az ötödik évad lezárásában bevallottan úgy varrták el a szálakat, hogy az akár egy sorozatzáróként is megállja a helyét. Jeph Loeb, a Marvel TV idén leköszönő elnöke szerint akkor azt gondolták, még bőven tudnának mit mesélni ezekről a karakterekről, most azonban úgy érzik, eljött a megfelelő pillanat lezárni ezt a történetet. A Marvel történeteinek országos tévés szála tehát végleg lezárulni látszik, a Disney+ hamarosan induló Marvel-sorozatai viszont minden bizonnyal egy egészen új fejezetet nyitnak a Marvel Moziverzum történelmében.

(forrás: Digital Spy)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6915260326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása