KÖNYVAJÁNLÓ: Adam Bray: Marvel – Amiről tudnod kell és tudni érdemes

2019. július 14. - Marvel Magyarország

Az első magyar nyelvű enciklopédia a Marvel-univerzumról. 

marvel-amirol-tudnod-kell-es-tudni-erdemes-fokep-borito.jpg

„A négy évvel ezelőtti tárgyalások során még azt mondtam és gondoltam, hogy nem elég erős a magyarországi jelenlét, még korai a Marvel könyvekkel számolni. De most, 2019-ben már nemcsak gondolom, hanem hiszem is, hogy gyökeresen megváltozott a helyzet, és itt az idő. Új korszakba lépett a Marvel Magyarországon. A következő években azon fogunk dolgozni a Marvel Studios jogképviselőjével, hogy a könyvek terén is felzárkózzunk, legyen szó filmes, vagy klasszikus képregényes kiadványokról.” Pap Zoltán, a Marvel könyvek felelős szerkesztője ígéretének megfelelően már a második keménytáblás albummal gyarapíthatjuk a gyűjteményünket néhány hónapon belül.

A Kolibri Kiadó jóvoltából ugyanis a Bosszúállók: Végjáték bemutatójával egybekötve jelent meg a kifejezetten filmes vonatkozású Marvel Studios – Szereplők nagykönyve, ami habár a keményvonalas rajongóknak nem feltétlenül tud érdemi újdonsággal szolgálni, mégis van valami varázsa annak, hogy már magyar nyelven is a kezünkben tarthatunk egy ilyen kiadványt. Június elején aztán megérkezett a második Marvel könyv, a Marvel – Amiről tudnod kell és tudni érdemes, egy gyönyörű, képregény stílusú lexikon. Fontos leszögezni, hogy az előző kötettel ellentétben ez teljes mértékben a Marvel Comics sok évtizedes, gazdag világát igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz, és az igazság az, miszerint az Adam Bray, Lorraine Cink, John Sazaklis és Sven Wilson író-kvartett nagyszerű munkát végzett ebben.

Az Amiről tudnod kell és tudni érdemes relatíve egyszerű és letisztult, Hulkot ábrázoló borítója csak a látszat, elvégre belelapozva azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a cím nincs messze az igazságtól: az egyébként sem rövid, 240 oldalas könyv minden egyes oldala rengeteg érdekességet és apró háttér-információt rejt, amit képregényes illusztrációk és különféle jelölések tesznek átláthatóvá és színesebbé. Míg a Szereplők nagykönyvéről azt írtam, hogy a témában jártasabb rajongóknak valószínűleg nem sok újat mond, erről a kiadványról ezt már nem tudom állítani. Tényleg nagyon tartalmas, és noha nyilvánvalóan nem mesél el komplett történeteket vagy karakterek életútjait a színre lépésüktől kezdődően, mégis sok mindenre kitér egy-egy témán belül, ami érdekelheti az olvasót. Az úgynevezett „gyorstények” adatlap például magába foglalja a fontosabb hősök és gonosztevők polgári nevét, foglalkozását, erősségeit, gyengeségeit, valamint kapcsolatait, de Amerika Kapitánynál akár azt is megtudhatjuk, hogy Steve Rogers mellett kik és milyen okból öltötték magukra ezt az identitást az évek során, vagy hogy kik a leghíresebb alternatív Pókemberek a multiverzumból.

Szerencsére mindez nem egy rendszertelenül egymásra dobált információhalmazban teljesedik ki, ugyanis a könyv öt átfogó, azon belül több kisebb fejezetre oszlik fel. Az első fejezet a karaktereké, ahol a klasszikus Bosszúangyalokkal kezdve Marvel Kapitányon át egészen Fenegyerekig jó pár szuperhős duplaoldalas ismertetőt kap. A hősök mellett persze a gonosztevők a másik nagy altéma, ahol többek közt Thanosról, Kangról, Dormammuról és népszerűbb Pókember-ellenségekről is találunk adatokat. El tudom képzelni, hogy ez a rész hagyhat egyesekben hiányérzetet, ha mondjuk alig esik szó a kedvencéről, ugyanakkor ne felejtsük el, a kötet nem egy karakter enciklopédia, de még ennek ellenére is érint temérdek, kevésbé populáris szereplőt.

marvel-amirol-tudnod-kell-izelito-2.jpg

Ezt követően az album a csapatokat veszi végig, ami számomra az egyik legkellemesebb meglepetés volt. A legnépszerűbb, mindenki által jól ismert neveken túl (Bosszú Angyalai, X-Men, stb.) ugyanis olvashatunk az eredeti, Doctor Strange vezette Oltalmazókról, a Szökevényekről vagy Kanada saját szuperhős-csapatáról, az Alfa Különítményről, de még olyanokról is, mint a Szörnylégió, a Zemo báró által megalapított Mesterbűnözők vagy a Power Kölykök. Ezeken a lapokon a csapatok megalakulásának miértje mellett a szerzők kitérnek a tagokra és a különböző felállásokra, így lehet az, hogy szó esik például a házikedvenc Bosszúangyalokról, valamint további létező, megmosolyogtató furcsaságokról.

A harmadik fejezet a Marvel-univerzum különleges helyszíneire kalauzolja el az olvasót: bizarr bolygók, hatalmas űrbéli birodalmak, Asgard, az Álmok Dimenziója, Wakanda és K’un-Lun… Mondtam már, mennyire részletes ez a könyv? A következő, „mágia és tudomány” című részhez érve elsősorban hatalmas kő esett le a szívemről, miszerint Ultron nem lett elfelejtve a szupergonoszokat taglaló oldalaknál, csupán egy másik szekcióba került. Itt a képregények legnagyobb technikai vívmányairól, valamint olyan ikonikus tárgyakról van szó, mint Thor mágikus kalapácsa, vagy éppen az Őrült Titán által hajtott Végtelen Kövek. Az ötödik és egyben utolsó fejezet kulcseseményeket helyez középpontba, vagyis többek közt kiderül, hogy ki robbantja fel Stamford városát, és indítja el a szuperhősök Polgárháborúját, hogy mennyiben volt más a képregényes Ultron Kora, vagy hogy miért a 2015-ös Titkos háború a Marvel történetének egyik legnagyobb jelentőségű sztorija.

A kiadvány megannyi erénye közé tudom sorolni a fordítást is, amin látszik, hogy alapos kutatómunka áll mögötte. Ahol csak lehet, a magyar nyelvű képregényekben használt nevek és fordítások köszönnek vissza, a nyelvezet pedig könnyen érthető, hogy a fiatalabb rajongók is élvezettel forgathassák. Maga a kötet, mint egy korábbi bekezdésben említettem, kívül-belül igényes és gyönyörű; az oldalak nagyon színesek a Marvel-képregények régi és modern füzeteiből kiragadott rengeteg illusztrációnak hála, de ez cseppet sem zavaró az információk bogarászásakor.

Mert bizony van mit bogarászni, nem véletlenül hangsúlyozom sokadjára.  A Marvel – Amiről tudnod kell és tudni érdemes számtalan képregénnyel a hátam mögött is képes újdonsággal szolgálni, felfrissíteni régi emlékeket, ráadásul annyira tartalmas és szerteágazó, hogy muszáj rendszeresen fellapozni, ha minden apró részleten szeretnéd átrágni magad. Ez egy olyan összefoglaló mű, ami Magyarországon abszolút hiánypótló, és emiatt biztos vagyok benne, hogy minden új vagy régi motoros Marvel-rajongó könyvespolcán méltó helye van.

marvel-amirol-tudnod-kell-es-tudni-erdemes.jpgCím:
Marvel – Amiről tudnod kell és tudni érdemes

Írta:
Adam Bray, Lorraine Cink, John Sazaklis és Sven Wilson
Fordította:
Sepsi László

Eredeti megjelenés:
DK Children, 2016

Magyar megjelenés:
Kolibri Kiadó, 2019

Oldalszám: 240 oldal
Megrendelhető a borítóra kattintva.

Kovács Gergő

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2614942864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.07.15. 11:26:21

egy ilyen könyvnek a wikipedia, illetve a marvel wiki korában nincs létjogosultsága sztem.
.
jók voltak ezek, szépek voltak ezek 40 évvel ezelőtt, de ma?

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2019.07.16. 14:12:01

@doggfather: Azért azt nem mondanám. Itt olvasmányos formában szedték össze az alapvető, fontos tudnivalókat. A Wikia-n meg igaz, hogy mindent megtalálsz, de mondjuk olyanoknak, akik csak az MCUt ismerik, iszonyatosan túltolt ismeretanyag van mindenkiről. A szerencsétlen, képregényekkel épp csak ismerkedő kezdő elolvas hatvan oldalnyi karakterleírást öt karakterről, aztán közben lehet, hogy abból négynek még önálló története sem volt soha.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.07.17. 11:30:25

@Giggsy: na azért ha keres az ember az mcu-ról is fenn van minden.
és frissül.
5 év múlva is jó lesz, ez nem tud akkor aktuális lenni.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2019.07.17. 20:18:57

@doggfather: Félreérted. Én nem azt mondom, hogy az MCU-ról nincs ott fenn minden (nem is érzem ezt hogy láttad ebbe bele), hanem azt, hogy ott TÚL SOK tudásanyag van egy mezei rajongónak, aki a filmekben szeplőkön kívül azt sem tudja kicsoda. Leülteted a szerencsétlent a Wikia elé, aztán kiműveli magát Squirrel Girlből, aki peremkarakternek is csak jóindulattal nevezhető...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.07.18. 09:37:10

@Giggsy: ez felveti azt a kérdést, hogy egy ilyen könyvnek ki a célközönsége?

- a képregényt ismerők? nekik fölös.
- az átlag mozinéző? ők nem fognak könyvet venni egy film miatt, nekik is az.
- kezdő MCU rajongóknak? ők úgyis megkérdezik a barátokat, akik majd segítenek.
- haladó MCU rajongóknak? ők tudják ezeket.
.
süti beállítások módosítása