A Pókember: Idegenben rendezője Kraven, a vadászt látná a folytatás gonoszaként

2019. július 09. - Marvel Magyarország

Ha a rajongókat kérdezi, ezzel nincs egyedül.

42c.jpg

Figyelem! Az alábbi cikk SPOILEREKET tartalmaz a Pókember: Idegenben cselekményére vonatkozóan! Csakis saját felelősségre olvasd tovább!

Az egybehangzóan pozitív kritikai fogadtatását követően a Pókember: Idegenben hatalmasat szakított a pénztáraknál: világviszonylatban már a 600 millió dollár határát súrolja, amivel nemcsak az idei év hatodik legsikeresebb filmje mindössze egy hét után, de az sem elképzelhetetlen, hogy az első Pókember-filmként az egymilliárdot is meghaladja. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy elkészül a Tom Holland szerződésében foglalt harmadik és egyben utolsó szólófilm is (a háttérben azóta jócskán kibővíthették a megállapodást), méghozzá az első két felvonás rendezője, Jon Watts azt is tudja, hogy a hálószövő melyik nemezisét látná szívesen a folytatásban.

„Mindig valami olyasmihez nyúlok először, amit még nem láttunk korábban, és a Pókember-ellenségek listája nagyon gazdag. Például továbbra sem hiszem el, hogy filmre vihettem Vízembert és Olvasztárt. Viszont nem, nem tudom, ki a következő. Abban próbálok gondolkodni, hogy mi jelentené a legnagyobb nehézséget Peter számára.” – mondta Watts egy az Uproxxnak adott interjújában, mire egy konkrét gonosztevőt is megnevezett a kedvencei közül: „Ami azt illeti, nagyon szeretném látni Kravent. A kérdés csak az, hogy hogyan tudod a filmvásznon bemutatni ezt a karaktert?”

Valószínűleg ez nem lenne számára lehetetlen feladat, miután az idáig sokak szerint kvázi megfilmesíthetetlennek vélt Mysterio lett az Idegenben egyik legkiemelkedőbb pontja. Az egyetlen bökkenőt az jelenti, hogy a Sony állítólag megbízta Richard Wenk forgatókönyvírót egy önálló Kraven, a vadász mozifilm megírásával, ráadásul a karakterre a jövő nyáron érkező Morbius-filmben is elrejtenek néhány utalást. Ezt persze még van idejük újragondolni most, hogy két nagy sikerű Pókember rendezője Kravent szerepeltetné a trilógiazáróban, ami felettébb adná is magát az Idegenben végkimenetelét tekintve.

(forrás: We Got This Covered, Uproxx)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1714932988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása