KÉPREGÉNYKRITIKA: Mutánsvilág (NMK #34)

2019. május 01. - Marvel Magyarország

A Marvel univerzum egyik fontos mérföldköve.

nmk-34-mutansvilag-ajanlo.jpg

Brian Michael Bendis tipikus példája az úgynevezett "hit or miss" íróknak, vagyis vagy nagyon szeretik a műveit, vagy egyáltalán nem, köztes átmenet nincs. A DC Comicsnál nemrég átvette a kék nagyágyú mindkét képregényét, vagyis a Supermant és az Action Comics-t is, a rajongók viszont sajnos nincsenek túlzottan elragadtatva az eddigi teljesítményétől, még petíciót is kezdeményeztek a leváltására. A Marvel olvasók már inkább szeretik munkásságát: az Ultimate Spider-Man sokak szerint minden idők legjobb Pókember sorozata (neki köszönhetjük Miles Moralest), a Mutánsvilág, eredeti címén House of M pedig a 2000-es évek egyik legjelentősebb crossovere, melynek történései későbbi képregényekre is hatással voltak.

A Bosszú Angyalai: Káosz (Avengers Disassembled) eseményei során Skarlát Boszorkány súlyos szellemi sérülést szenvedett és irányíthatatlanná vált, ami az egész világra veszélyt jelent. Xavier professzor tanácsot hív össze, ahova az Angyalok és az X-ek tagjait is meghívta, hogy orvosolják a problémát. A lehetséges megoldások között azonban még a legrosszabb eshetőség is felmerült. Mi lesz Skarlát Boszorkány sorsa? És vajon mit szól mindehhez bátyja, Higanyszál, valamint apja, Magneto?

Ha valamit egyértelművé kívánt tenni Bendis a House of M megírásakor, az az, hogy miért Skarlát Boszorkány a legerősebb Marvel-karakterek egyike, akinek ráadásul Végtelen Kövekre sincs szüksége a valóság átformálásához. Az író egyébként egészen érdekes filozófiai kérdéseket is boncolgat, például valódi boldogság-e az, amikor mindent megkapsz, amit valaha akartál, de cserébe minden odalesz, aki vagy? Bizony el lehet ezen merengeni, mi pedig szeretjük a mélyebb tartalommal bíró képregényeket. A fentebb konkrétan megnevezett karakterek mellett szerepel még többek között Rozsomák, Küklopsz, Amerika Kapitány, Vasember, Sólyomszem és Pókember is, szóval bőven kijutott a közönségkedvencekből.

house-of-m-scarlet-witch.jpg

A House of M világát később az 58163-as Földnek nevezték el. Az M betű egyébként a Magnus rövidítése, ami Magnetora és családjára utal. Épp ezért a Mutánsvilág nem kimondottan szerencsés fordítása a címnek, ugyanakkor értjük, mire gondoltak a fordítók, amikor emellett döntöttek. A már említett A Bosszú Angyalai: Káosz című képregényt – ami egyébként ugyancsak Bendis műve – mindenképp érdemes elolvasni a Mutánsvilág előtt, ezek után pedig lehet is ugrani a Messiáskomplexusra, amely szintén megjelent magyar nyelven.

A francia származású rajzoló, Olivier Coipel egyik, ha nem a legjelentősebb munkája a House of M. A stílusa sok tekintetben hagyományos, az összhatás viszont mégis modern érzést kelt. Ami nekem leginkább bejött vizuális szempontból, azok a képregénybe ágyazott újságfoszlányok, amiknek részleteibe sokat fektetett az alkotó, mintha tényleg egy valódi napilap lenne az 58163-as Földről.

A Mutánsvilág fontos mérföldkő a Marvel Univerzumban, amit minden rajongónak érdemes beszereznie, már csak azért is, mert előbb-utóbb más képregényekben is találni fogsz utalásokat Bendis művére. Ráadásul most a teljes eventet bezsákmányolhatjátok a Nagy Marvel-képregénygyűjtemény részeként egyetlen keménytáblás kötetben, a külföldi puhafedeles ár feléért. Ne hagyjátok ki!

nmk-34-mutansvilag.jpgCím:
Mutánsvilág
(House of M)

Írta:
Brian Michael Bendis
Rajzolta:
Olivier Coipel

Eredeti megjelenés:
House of M 1–8. 
2005
Marvel Comics

Magyar megjelenés:
2019
Hachette

Formátum: Keménytáblás kötet

Oldalszám: 208 oldal
Megvásárolható közvetlen a kiadótól.

Sághy Z.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4414780386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása