Megtorlónál is érik már a kasza, sajnos nem ok nélkül.

Azok után, hogy nemrég a Defenders három tagjától is el kellett köszönnünk, szerintem senkit sem ér majd meglepetésként, ha a Netflix egy hónap múlva Frank Castle nyugdíjazását is bejelenti. Mindazonáltal szomorú tény, hogy míg a kaszált hősök zömétől méltó módon vehettünk búcsút, addig Megtorló hattyúdala már rendesen próbára teszi a néző türelmét.

Frank Castle kálváriája

Az évek során annyiszor kellett már végignéznünk Megtorló karakterének megerőszakolását a nagyvásznon, hogy már-már azt feltételeztük, hogy a figura megfilmesíthetetlen. 2016-ban aztán a Netflix bebizonyította, hogy ez marhaság. Amikor Jon Bernthal először lépett színre a Daredevil 2. évadában, az egészen szürreális élmény volt, hiszen sokan azt hittük, már sosem láthatjuk a valódi Frank Castle-t a képregényeken kívül, és lám, mégis ott volt. Később az is bebizonyosodott, hogy a karakter egy saját sorozatot is simán elvisz a hátán. A Steve Lightfoot vezénylete alatt készült The Punisher egyébként pont jókor jött megerősíteni kicsit a bizalmunkat az Iron Fist- és a The Defenders-féle csalódások után. 

Talán jobb lett volna itt meg is állni, mert így, hogy egy harmadik szezon berendelése erősen kérdéses, lehetséges, hogy a minden téren ihlettelen második évad okozta rossz szájízzel kell búcsúznunk a karakter ezen inkarnációjától. A tizenhárom rész mindegyike egy hosszú brainstorming félig kómába zuhant résztvevőinek végső elkeseredését tükrözi, akikre a főnök ráparancsolt, hogy addig nem mehetnek haza, ameddig nincs egy használható ötletük. (Az egyikük valószínűleg nagy Lee Child-rajongó.)

Frank Castle (Jon Bernthal) immár új néven járja az országot, meg-megállva az eldugott kisvárosokban. Az egyik ilyenben fut össze egy bajbajutott fiatal lánnyal, Amy Bendix-szel (Giorgia Whigham) akire egy egész halálosztag vadászik. Frank nem tudja megállni, hogy ne húzza ki a hölgyet a pácból, ám ezzel akaratlanul is belecsöppen egy jóval nagyobb összeesküvésbe, és megannyi veszélyes ember haragját hívja ki maga ellen. Ha ez nem lenne elég, a fejlövésből felgyógyult Dinah Madani ügynök (Amber Rose Revah) azzal keresi fel, hogy a Frank családjának kiirtásáért részben felelős Billy Russo (Ben Barnes), akinek a Megtorló legutóbb csúnyán ellátta a baját, megszökött a kórházból.

Tanácstalanul, vérben úszva

A "The Punisher" második szezonjának egyik legnagyobb problémája, hogy nem konzisztens, és olyan, mintha több sorozat keveredne benne. Az első három epizód egy modern westernsztori, amiből aztán egy közepesen izgalmas akció-thrillerbe lépünk át, de van egy másik történetszál is, aminek központi alakja a kíméletlen gyilkos, John Pilgrim (Josh Stewart), aki a Coen-tesókra vagy a Preacher sorozatra jellemző korhatáros szatíra stílusát hozza magával. A másik komoly probléma, hogy rettenetesen unalmas az évad. A párbeszédek helyenként különösen bosszantóak, és nem csak azért, mert a nagy részük nem tart semerre, és igazából az eddig lefektetett alapokhoz képest nem gazdagítják új mélységekkel a karaktereket, hanem azért is, mert közben az alkotók megpróbálnak úgy tenni, mintha a szereplők fejlődését szolgálná mindez. Teljesen nyilvánvaló ugyanakkor, hogy csak azért tömték tele ennyi vontatott párbeszéddel az évadot, hogy ki tudják húzni valahogy a tizenharmadik részig.

Tegyük hozzá, van azért itt elég sok jó akciójelenet, amelyek időnként felébresztik a nézőt, de senki ne számítson olyan emlékezetes képsorokra, mint amilyeneket a Daredevil 3. évadában láthattunk. Ezzel persze nem degradálni akarom az alkotókat, mert helyenként valóban nagyon erős akciójelenetekkel operál a sorozat. Itt viszont belép egy másik probléma, ami nálam végleg kinyírta ezt az évadot, és az nem más, mint az erőszak bemutatásának paródiába forduló explicitása. Frank Castle és a többi szereplő epizódról epizódra irreális mennyiségű drasztikus sérülést szenvednek el, amelyek egyrészt egy ponton túl kicsit sem életszerűek, másrészt súlytalanná teszik az erőszakot, és a végén már tényleg csak nevetni lehet azon, hogy a karakterek a harc végén fogakat szednek ki a fejükből és a kocsiajtónak ugorva teszik helyre a kiugrott vállukat. Mindez persze működhetne, ha az alkotók a szatíra irányába terelték volna a sorozatot (ami amúgy sok Megtorló-képregényre jellemző), ám ehelyett ők konzekvensen ragaszkodtak a realisztikus, drámai alaphanghoz.

Kemény kobak, életlen fűrész

Karakterek szempontjából nem mondhatnám, hogy bárki is különösebben nagy utat jár be ebben az évadban. Az, hogy Frank Castle kapott maga mellé egy védelemre szoruló fiatal lányt sidekickként, kifejezetten fantáziátlan döntés volt szerintem, hiszen ezt a sztorit már nagyon sokszor végigpörgettük (Rozsomákkal többször is, de a tavalyi Sicario 2: A zsoldosban is ugyanez volt az alapfelállás, csak hogy néhány friss példát említsek). Ezen felül nem sok újdonságot tudtak hozzátenni az írók Castle figurájához sem. Lényegében még mindig ugyanazt a csatát vívja, mint az első évadban, ugyanazt az embert üldözi továbbra is, és egy rövid életű romantikus szálat leszámítva a sors nem sodorja őt olyan ösvényekre, amelyeken ne járt volna még. 

Jon Bernthal korábbi alakításai alapján folyton azon gondolkodtam, hogy vajon ő miért nem kap több lehetőséget Hollywoodban, de úgy érzem, most megkaptam a választ. Félreértés ne essék, Bernthal abszolút jó színész, az akciójelenetekben még mindig kőkemény, és ha kell, meg is tudja ríkatni a nézőket, ugyanakkor ezúttal már a korlátai is kirajzolódnak. A temetőben előadott monológja a Daredevilben az egyik legszívbemarkolóbb dolog, amit valaha láttam, viszont ha drámáról van szó, úgy tűnik, hogy a színész kicsit olyan, mint a pók, amely csak bizonyos sorrendben, struktúra szerint tud hálót szőni, és ha megzavarják ebben, akkor elölről kell kezdenie az egész folyamatot. Valami hasonló dolog zajlik itt is, amikor Frank Castle egy újabb érzelmes monológba kezd bele. Ezt már láttuk, ugyanígy, ugyanezen séma szerint felépítve.

Végső soron mégsem Castle a legnagyobb csalódás, hanem Billy Russo, akinek már Fűrészbe kellett volna átmennie ebben az évadban. Belegondolva, hányféle izgalmas irányba lehetett volna elvinni a karaktert, érthetetlen, hogy miért épp ezt az utat választották az alkotók. Russo dizájnosan összevagdosott arca, aminek a képregények alapján olyan ocsmánynak kellene lennie, hogy ránézni se tudnánk öklendezés nélkül, még nem is a legnagyobb probléma. Az igazi gond az, hogy a figura nem több egy pszichológiai tankönyvből monotonul felmondott esettanulmánynál. Russo se nem félelmetes, se nem érdekes, ráadásul még csak nem is ő az igazi főgonosz. Egy kreatívabb írócsapattal simán lehetett volna egy Kilgrave-szintű rosszfiút csinálni belőle, és Ben Barnes valószínűleg meg is oldotta volna a feladatot, mert az a mostani évadból is látszik, hogy szegény mindent megtett annak érdekében, hogy működjön ez a dolog.

Futottak még...

Apropó, tagadhatatlan tény, hogy Ben Barnes egy rendkívül vonzó színész, ugyanakkor az már több, mint nevetséges, hogy Madani ügynök után egy újabb magas egzisztenciával bíró nő (Floriana Lima) hajlandó kockára tenni a teljes szakmai karrierjét a férfi két szép szeméért. Ezzel át is térnék a másik idegesítő sajátosságára ennek az évadnak: még egyetlen Marvel/Netflix sorozatban sem láthattunk ennyire pocsék női karaktereket. Gyakorlatilag egy olyan hölgy sincs itt, aki ne lenne teljesen inkompetens vagy idióta, és ne tenne akaratán kívül keresztbe ott, ahol csak lehet. Madaniról azt gondolnánk, hogy tanult a korábbi hibáiból, és ezúttal nem rohan fejjel a falnak, de pontosan ezt teszi. Az új karakter, Amy Bendix alapjáraton kifejezetten szerethető figura, ugyanakkor róla is elmondható, hogy végig rettenetesen ostoba döntéseket hoz, melyek révén rendesen megkavar mindent, és ebből kifolyólag egy idő után igazán bosszantóvá válik. Az egyetlen női figura, aki a professzionalizmus halvány szikráját képes felmutatni, az Karen Page (Deborah Ann Woll), de ő is csak egy epizód erejéig marad.

Végezetül még írnék pár sort Josh Stewartról (Csillagok között), aki tulajdonképpen a valódi főgonosza ennek az évadnak. Az általa alakított John Pilgrim kifejezetten érdekes figura, de közel sem töltünk vele elég időt, és mint fentebb is írtam, végig az volt az érzésem, hogy ez a karakter egy teljesen más sorozatban szerepel, mint a többiek. Stewart egyébként remek munkát végez az első látásra egyszerűnek tűnő, valójában azonban nagyon is sokrétű figurával.

Végszó

Sajnos az a helyzet, hogy Megtorló ezek után nem fog annyira hiányozni, mint gondoltuk… és mind tudjuk, hogy az a bizonyos kasza már közeledik. A második évad hatalmas csalódás az előzményekhez képest. Amellett, hogy semmi újat vagy emlékezeteset nem tudtak felmutatni az alkotók, Steve Lightfoot és csapata még az első szezon ígéreteit sem voltak képesek beváltani.

55%

Szatyina Dávid