Kikacsintásokban gazdag a Pókember: Idegenben első kedvcsinálója

2019. január 16. - Marvel Magyarország

Elemeztük a látottakat képkockáról képkockára.

pokember-idegenben-elemzes.png

Az eredetileg tervezett decemberi publikálást egy hangyányit kitolva, végre befutott a legelső előzetes a Marvel Studios és a Sony Pictures idén érkező produkciójához. A Pókember: Idegenben a két évvel ezelőtt debütált Hazatérés folytatása, ami állítólag a Bosszúállók: Végtelen háború és a szintén idén érkező Végjáték eseményei után veszi fel a fonalat, és bemutatja, hogyan éli meg a Thanos elleni összecsapás utóhatásait a Marvel Moziverzum "legátlagosabb" szuperhőse. Az ízelítő persze a film központi elemére, vagyis Peter osztályának európai kiruccanására fókuszál, mi pedig szokásunkhoz híven alaposan megvizsgáltuk a látottakat.  

A kedvcsináló legelején Petert (Tom Holland) egy jótékonysági esemény színpadán látjuk teljes Pókember szerelésben, oldalán a Marisa Tomei által megformált May nénivel, aki látszólag az első rész zárása után sikeresen megbarátkozott, és támogatja is unokaöccse titkos identitását. Mivel ilyen formában még sosem láttuk a párost a nagyvásznon, rengeteg lehetőséget rejt magában.

3.jpg

Ugyan csak egy pillanatra lehet kiszúrni, de a tömegben lévő kislány egy papírtányérból készített Pókember maszkban figyeli az előadást – ez önmagában nem hordoz túl sok érdemi információt, de jó látni, hogy a Marvel Moziverzum falmászója titulusához hűen már nemcsak barátságos, de egyre közkedveltebb is lesz.

vlcsnap-2019-01-15-14h06m13s043-1547561599360.png

Hamar előkerül a Hazatérés után visszatérő Happy Hogan (Jon Favreau) egy hatalmas, Pepper Potts által szignózott csekkel a kezében (lehet tippelni, hogy ki éli túl a Végjáték eseményeit), aki aztán egy Peter számára meglehetősen kínos jelenet erejéig flörtölni kezd May nénivel. Szinte biztos, hogy erre más sem számított, mindenesetre érdekes lesz látni, hol köt ki a két karakter a film végére.

7.jpg

Ahogy az már forgatási lesifotókból kiderült, a filmben ismét tiszteletét teszi Queens legjobb szendvicsbárjának tulaja, Mr. Delmar. A hely látszólag jelentős felújításon esett át a robbanás után, amelynek címlapok és újságcikkek állítanak emléket.

vlcsnap-2019-01-15-22h53m05s406.png

Szemfüles rajongók észrevették, hogy a Grand Central mögött valaha a Bosszúállók Torony állt, de most elég nagy erőkkel építkezés zajlik a létesítmény területén. Azt tudjuk, hogy Tony már a Hazatérésben eladta a Tornyot, a kérdés csupán az, hogy az Oscorp, netán a Fantasztikus négyesnek otthont adó Baxter Building, vagy valami teljesen más kerül majd a helyére?

spideyffht1-011.jpg

Az csak mellékes, hogy jó igazolványkép még Peter Parkerről sem születik, mikor egy roppant kreatív Easter Egget fedezhetünk fel mellette: A címszereplő útlevelén augusztus 10-ei születési dátum szerepel, pontosan az a nap, amikor 1962-ben bevezették a karaktert az Amazing Fantasy #15 lapjain.

spider-man-far-from-home-image-4.jpg

Szintén csak egy pillanatra csíphetjük el a Peter bőröndjén szereplő "BFP" monogramot, ami ebből adódóan egykor Benjamin Parker bácsikájáé lehetett. Miután a korábbi feldolgozásokban már kétszer láttuk meghalni Ben bácsit, érthető módon a Hazatérésből teljesen kihagyták ezt a vonalat, azonban az ehhez hasonló apró részletek emlékeztetik a nézőket a tragédiára.

Az előző film azon hagyományát folytatva, hogy autók rendszámtábláin rejtenek el képregényes kikacsintásokat, ebben az előzetesben is visszaköszön néhány. A Ned (Jacob Batalon) mögött látható csónakon az "ASM 212" felirat szerepel, ami az Amazing Spider-Man #212. számára utal, ahol először mutatkozott be Hydro Man. A "463" a sorozat 1963-ban publikált #4. számát takarja, amiben Homokembert mutatták be, a galéria harmadik elemén pedig a "2865 SEP" feliratot szúrhatjuk ki a menekülő diákok mellett, utalva Molten Man első képregényes megjelenésére az Amazing Spider-Man #28-ban, 1965 szeptemberén.

spideyffht1-029.jpg

Minimális játékidejétől eltekintve is üde színfoltja volt a Pókember: Hazatérésnek Zendaya karaktere, akire most már nyugodtan hivatkozhatunk MJ-ként. Az előzetes alapján jóval több és fontosabb szerepe lesz a folytatásban.

vlcsnap-2019-01-15-22h48m26s132.png

A diákok velencei szálláshelye a "Hotel De Matteis" nevet viseli. Ez egyértelmű tisztelgés J.M. DeMatteis előtt, aki olyan klasszikusnak számító Pókember történeteket írt, mint például a Kraven utolsó vadászata.

spideyffht1-036.jpg

Peter békés vakációjának Nick Fury (Samuel L. Jackson) felbukkanása vet véget, aki azzal bízza meg a fiatal szuperhőst, hogy segítsen leszámolni olyan elemi természetű lényekkel, amelyek rettegésben tartják az egész kontinenst.

vlcsnap-2019-01-15-14h09m25s941-1547561599373.png

Az Elementals néven ismert gonosztevők a Marvel képregényekben gyakorlatilag halhatatlan entitások meglehetősen ködös eredetsztorival. Az egyik korábbi pontban fejtegetett rendszámtáblák egyébként teljesen más karakterekre hivatkoznak a füzetekből, akik mindössze képességeikben hasonlók az előzetesben sorra felbukkanó lényekhez. Itt éppen a Magnum néven ismert, kövekből álló szörnyeteggel néz szembe Fury és a szintén visszatérő Maria Hill (Cobie Smulders).

spideyffht1-058.jpg

A levegő irányítására képes Zephyr nem sok jót ígér ennek a londoni hídnak. A képsorok egy egészen kataklizmatikus jelenetet vetítenek előre.

vlcsnap-2019-01-15-14h10m25s052-1547561599378.png

A forrásanyagban a lángokat irányító Hellfire az Elementals vezetője. Nem csoda, megjelenéséből ítélve tanácsosabb elkerülni őt. 

spideyffht1-075.jpg

Ugyan forgatási képek már felfedték Peter tetőtől talpig fekete lopakodó felszerelését, az előzetesnek hála végre teljes pompájában csodálhatjuk meg. A karakter Noir változatát elég erősen megidéző jelmezt valószínűleg Fury-tól kapja a falmászó, de mint látható, nem ez lesz az egyetlen újítás a ruhatárában.

spideyffht1-087-alt.jpg

Íme, Jake Gyllenhaal Quentin Beck, ismertebb nevén Mysterio szerepében. Szerencsére elmondhatjuk, hogy az alkotók módfelett képregényhű megjelenést produkáltak számára, kiváltképp mikor az ikonikus sisakkal együtt mutatják. A rövid akciójelenetet elnézve megannyi kérdés felmerülhet a képességeit illetően, amit meglehet a kedvcsináló végén Remy Hii karaktere ír le a legjobban, mikor Thorhoz (mágia) és Vasemberhez (technológia) hasonlítja Mysteriót. Persze jó eséllyel a technológiának és kaszkadőri ismereteinek köszönheti ereje forrását, de erre gyanúsan részletes magyarázatot fog adni maga a film is.

spideyffht1-092-alt.jpg

Állítólag Becket egyaránt Fury bérli fel az elemi lények megállítására, mert Gyllenhaal egy nyilatkozata szerint „ő az egyetlen, aki igazán megérti őket”. Mivel a karakter a képregényekben a speciális effektusok és a különböző trükkök szakértője, sokan feltételezik, miszerint talán ő teremti ezeket a kolosszális lényeket is annak érdekében, hogy hírnévre és elismerésre tegyen szert a szuperhősök világában. Ez a kiragadott képkocka pedig azért érdekes, mert a Beck által formált energiapajzs szimbólumairól többeknek Doctor Strange ugrott be.

spideyffht1-095.jpg

Ha alaposan megfigyeljük ennek az olasz híradásnak a címsorát, valószínűleg választ kapunk rá, honnan ered majd Mysterio neve a Marvel Moziverzumban.

vlcsnap-2019-01-15-14h10m14s188-1547561599377.png

Végül külön említést érdemel az 1967-es animációs sorozat intrójának modernizált, nagyzenekari változata, ami hihetetlenül feldobta az alapvetően is szórakoztató és rendkívül látványos képsorokat.

A Pókember: Idegenben szinte kereken két évvel elődjét követően, július 4-én debütál a mozikban Tom Holland főszereplésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5414565024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása