ELŐRETEKINTÉS: Marvel-filmek 2019-ben

2018. december 30. - Marvel Magyarország

Jövőre sem fognak unatkozni a zsáner kedvelői. 

eloretekintes_2019.jpg

Mindent összevetve szerencsére elég emlékezetesre sikeredett az idei képregényfilmes felhozatal, különösen, hogy az élőszereplős produkciók hosszú sorát végre egy animációs alkotás is színesítette, ráadásául az igényesebb fajtából. Ugyancsak nagy elvárásaink vannak 2019-re nézve, amikor mennyiségben ugyan kevesebb, de minőségben remélhetőleg hasonlóan élvezetes alkotásokat láthatunk majd a mozivásznakon. Vegyük végig, hogy mi minden vár ránk! 

Marvel Kapitány (Premier: 2019. március 7.)

Amikor négy évvel ezelőtt bejelentették Marvel Kapitány önálló mozifilmjét, fogalmunk sem volt róla, mennyire jelentős szerepet tartogatnak számára a Harmadik Fázis lezárásában. Az egykor vadászpilóta, majd egy közel végzetes balesetet követően a világegyetem egyik legerősebb szuperhőseként tevékenykedő Carol Danvers (akit A szoba című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Brie Larson kelt életre) története egészen az 1990-es évekbe nyúlik vissza, mikor a skrullok és a kree-k között dúló galaktikus háború eléri a Földet. A múltbeli színtér nagyszerű lehetőséget biztosított a készítőknek olyan régen látott karakterek visszahozására, mint a fiatalabb Nick Fury (Samuel L. Jackson), Phil Coulson (Clark Gregg), vagy épp A galaxis őrzőiben bemutatott Ronan, a Vádló (Lee Pace). A Marvel első női szuperhősfilmjét stílusosan a nemzetközi nőnapon mutatják be a filmszínházak, amit a Nyomás alatt és Mississippi Grind rendezőpárosa, Anna Boden és Ryan Fleck hoznak tető alá. A felettébb impozáns szereplőgárdát olyan tehetségek erősítik még a fentebb említetteken kívül, mint Ben Mendelsohn, Jude Law, Gemma Chan és Annette Bening.    

Bosszúállók: Végjáték (Premier: 2019. április 25.)

Bizonyára senkivel nem veszünk össze, ha azt mondjuk, hogy minden téren az új év legvártabb szuperhősös alkotása a Marvel Moziverzum elmúlt tíz évét betetőző, Bosszúállók: Végjáték címre keresztelt produkció. A Joe és Anthony Russo rendezte folytatás kereken egy évvel a rendkívül drámai fináléval operáló Végtelen háború után kerül a mozikba, amely valóban sok szempontból vízválasztónak ígérkezik: Minden bizonnyal utoljára látjuk együtt a nagyvásznon a Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika Kapitány (Chris Evans), Thor (Chris Hemsworth), Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Sólyomszem (Jeremy Renner) és Hulk (Mark Ruffalo) alkotta eredeti hatost, akikkel anno minden elkezdődött, hiszen a szerződések lejártával néhány színész végleg búcsút vesz így vagy úgy a jól megszokott és milliók által megkedvelt karakterétől, hogy átadják a stafétát egy újabb generációnak. Rengeteg múlik múlik rajta, de a rendezőpáros eddigi marveles munkássága alapján (A Tél Katonája, Polgárháború, Végtelen háború) minden okunk megvan bízni benne, hogy a negyedik Bosszúállóknak sikerül felérnie a hatalmas elvárásokhoz. Elődjéhez hasonlóan a Végjátékot is világszerte ugyanakkor, vagyis április utolsó hetében mutatják be, aminek már csak az előzetese képes volt nézettségi rekordokat dönteni. 

X-Men: Sötét Főnix (Premier: 2019. június 6.)

Az X-Men történetének következő - és a Fox felvásárlása miatt gyanúsan utolsó - állomásába tíz évvel az Apokalipszis eseményeit követően kapcsolódunk be. Mikor egy űrbéli mentőakció során Jean Grey-t (Sophie Turner) megszállja egy titokzatos kozmikus entitás, ez olyan események sorozatát indítja el, ami lassan az X-Men összetartó erejét is kikezdi – a csapatnak azonban nemcsak Jean megmentéséért kell ismét egyesülnie, hanem hogy megvédjék a bolygót olyan idegen lényektől, akik a Jeanben lakozó Főnix erejével az egész galaxist uralmuk alá hajtanák. James McAcoy, Michael Fassbender és Jennifer Lawrence mellett az előző rész fiatal színészei kivétel nélkül mind visszatérnek, kiegészülve a Golden Globe-díjas Jessica Chastainnel. Simon Kinberg filmjét eredetileg 2018 novemberében mutatták volna be a mozikban, ám mivel a színészek egyéb elfoglaltságai miatt elhúzódott a tervezett pótforgatás, végül bő fél évvel későbbre tűzték ki a premiert. 

Pókember: Idegenben (Premier: 2019. július 4.)

A Sony jövőre parkolópályára helyezi a Venommal elindított saját Marvel Moziverzumát, és helyette a Bosszúállók világát gyarapítja a Pókember: Hazatérés folytatásával. A filmben Peter Parker (Tom Holland) barátaival együtt egy egész Európán átívelő osztálykirándulásra indul, és a teljes értékű kikapcsolódás reményében még a pókszerkóját is New Yorkban hagyja. Peter nagyjából addig élvezheti a békét, míg a hotelszobájába betoppanó Nick Fury (Samuel L. Jackson) megkéri, hogy segítsen megoldani olyan elemi lények rejtélyét, amelyek természeti katasztrófákat és pusztítást okoznak szerte a kontinensen. Itt jön be a képbe a Jake Gyllenhaal által megformált Mysterio, aki az előzetes információk alapján valamilyen különös kapcsolatban áll az Elementals nevet viselő teremtményekkel. A Pókember: Idegenben rendezését az első részhez hasonlóan Jon Watts vállalta el, a filmben többek között Zendaya, Jacob Batalon, Michael Keaton és Marisa Tomei is visszatér.

spider-man-far-from-home-new-suit_1539854598322.jpg

Új mutánsok (Premier: 2019. augusztus 1.)

A több mint másfél éves csúsztatás (elképesztő belegondolni, hogy ezt a filmet eredetileg idén áprilisban akarták bemutatni) és a gyakorlatilag teljes újraforgatás híre sokaknál lejjebb tornázta az Új mutánsokkal kapcsolatos elvárásait, amely egy tinédzserközpontú horrornak készül a Csillagainkban a hiba filmváltozatát is elhozó Josh Boone rendezésében. A Chris Claremont és Bill Sienkiewicz The Demon Bear Sagájából rengeteget merítő produkció öt fiatal, a képességeiket nehezen uraló mutáns történetét követi, akiket egy kutatóintézetbe zárva különböző kísérleteknek vetnek alá. Mindenesetre a film javára szól a tehetséges színészgárda Anya Taylor-Joy, Charlie Heaton, Maisie Williams, Henry Zaga, Blu Hunt és Alice Braga személyében, még ha az már nem is rajtuk fog múlni, hogy ennyi halogatás után mi sül ki – ha egyáltalán kisül bármi – ebből a projektből augusztusra. 

524452.jpg

Marvel fronton tehát erre a fent említett öt mozifilmre számíthatunk, míg a WB/DC páros az idei egy szem Aquamant követően 2019-ben a Shazam!-mal és a Jokerrel készül képregényfilmek tekintetében. 

Kovács Gergő

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7714516782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.01.02. 10:49:58

de szeretném, ha az x-men jó lenne!
süti beállítások módosítása