A második hetében is Venom uralta a mozikat

2018. október 14. - Marvel Magyarország

Nem talált ellenfelére a szimbióta.

venom-hir-fokep.jpg

Miután a nyitóhétvégéjén minden idők legjobb októberi bevételét tudhatta magának 80 millió dollárral, a második hetében is meglepően jól tartotta magát Ruben Fleischer rendezése. A gyenge kritikai fogadtatás ellenére a legtöbb marveles produkcióhoz hasonlóan mindössze 55%-os esést mutatott (arról nem beszélve, hogy a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végtelen háború után képes volt a nyitás után is megtartani az első helyét), így újabb 35 milliót hozott az amerikai mozik pénztárainál.

Habár a Universal Halloweenjének bemutatójával feltehetően nem lesz ilyen erős a Venom jövő heti teljesítménye, de az amerikai adatokkal és a nemzetközileg összegyűlt 235 millióval együtt már így is 400 millió dollár összbevétel felé közelít. Tekintettel arra, hogy a szuperhősfilmek átlagos 150-200 milliós gyártási költségéhez képest a Sony mozifilmje "csupán" egy százasból dolgozott és Kínában még ki sem tűzték a premierdátumát, a stúdió két hét alatt sikernek könyvelheti el.

A Tom Hardy főszereplésével készült szuperhősmozi ilyen tempóban, valamint az ázsiai országok támogatásával akár 500 millió dollárt is összeszedhet a későbbiek során világszinten, vagyis a Venom egyelőre hivatalosan nem megerősített folytatása meglehetősen biztos lábakon áll. A Sony Pictures saját Marvel képregényfilmes univerzumának a Jared Leto főszereplésével készülő Morbius lehet a soron következő felvonása, amelybe szintén nagy bizalommal vághat bele a stúdió Venom eredményeit elnézve.

(forrás: Box Office Mojo)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr614301335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása