Még nem hozott film a Venomnál több bevételt októberben

2018. október 08. - Marvel Magyarország

Megérkeztek a film hétvégi bevételi adatai.

1532675981_tmp_dbhx6rcvqaaclgo.jpg

Múlt héten megérkezett a mozikba a Sony Pictures égisze alatt készült önálló Venom film, az érdeklődőket pedig a gyenge kritikai fogadtatás sem tántorította el attól, hogy jegyet váltsanak rá. A Tom Hardy főszereplésével készült produkció csak az Egyesült Államokban 80 millió dollárt hozott (már ezzel is megfejelve az előzetes becsléseket, amelyek nagyjából 55 és 70 millió közé jósolták), ráadásul ehhez még hozzájön a tengerentúli országokból befolyt, szintén elég eredményesnek mondható 125,2 millió dollár.

Mindent összevetve tehát 205,2 millióval zárta első hétvégéjét Ruben Fleischer rendezése, amivel a Sony határozottan kifizetődöttnek tekintheti a projektbe fektetett bizalmát. Külön érdekesség, hogy a Venom az idei év hetedik és minden idők legmagasabb októberi nyitását produkálta hazájában az említett 80 millió dollárral (a korábbi rekordtartó az öt éve veretlen Gravitáció volt 55,7 millióval), és még a vele párhuzamosan debütált Csillag születik bevételét (42,6 millió) is majdhogynem képes volt megduplázni.

Ez az összeg persze csak nőni fog az elkövetkezendő hetekben (egyelőre be sem mutatták olyan jelentős piacokon, mint Kína vagy Japán), de hogy vajon meddig tart majd a Venom menetelése, azt most nehéz lenne megtippelni. A Rotten Tomatoes nevű kritikaösszesítő portál 32%-os átlaga mindenesetre éles ellentétben áll a közönség 89%-os értékelésével, és mint ilyen, a többségében pozitív rajongói visszajelzések, valamint a biztató pénzügyi teljesítmény elég lehet egy potenciális folytatás elkészüléséhez. 

(forrás: Box Office Mojo)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6114287331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása