Ismételten összeállnak a Marvel eredeti Oltalmazói

2018. augusztus 25. - Marvel Magyarország

Vissza a gyökerekhez. 

original-defenders-fokep.jpg

Számos különböző formációt megélt már pályafutása során a Marvel egyik legrégibb szuperhőscsapata, az 1971-ben bemutatkozott Oltalmazók (eredeti nevén Defenders). Sokaknak bizonyára az azonos című Netflix sorozat ugorhat be róluk először, azonban eredetileg közel sem Fenegyerek, Jessica Jones, Luke Cage és Vasököl alkották a kvartettet, hanem olyan karakterek, mint Hulk, Doctor Strange, Namor és az Ezüst Utazó. Az Ötletek Háza bejelentette, hogy újból összehozza őket a képregények hasábjain. 

Az újjáélesztés a netflixes formát fogja követni, ugyanis első körben The Best Defender szlogen alatt a négyfős társaság mindegyike kap egy-egy saját füzetet, mielőtt egyesítenék erőiket a The Defenders: The Best Defense"című történetben Al Ewing (The Immortal Hulk) tollából és Joe Bennet (The Amazing Spider-Man, Teen Titans) rajzaival. Az önálló képregényekért szintén tehetséges alkotógárda felel: az Immortal Hulk szintén Ewing és Simone Di Meo (IDW-féle Doctor Who), a Doctor Strange Gerry Duggan (Infinity Wars) és Greg Smallwood (Moon Knight), a Namor Chip Zdarsky (Peter Parker: The Spectacular Spider-Man) és Carlos Magno, a Silver Surfer pedig íróként és rajzolóként egy személyben Jason Latour munkájaként jelenik meg idén decemberben.

A Marvel közleménye szerint az öt one-shot egymással szoros kapcsolatban álló sztorikat fog elmesélni mindegyik eredeti Oltalmazó számára, amiket az "egyedülálló" és a "magával ragadó" jelzőkkel illettek. Habár a bejelentés kifejezetten ezeket foglalta magába, szerintünk nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy a fent említett füzeteket egy teljes sorozat kövesse, elvégre potenciálból nem lenne hiány ilyen kaliberű szereplőkkel. Végezetül nézzétek meg a képregények borítóit egyetlen galériába gyűjtve:

(forrás: ComicBook.com, Newsarama)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3414201787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása