A galaxis őrzői vol. 3: Dave Bautista kiszállna, hogyha nem használják Gunn forgatókönyvét

2018. augusztus 06. - Marvel Magyarország

 Meglepő nyilatkozatot tett a színész.

dave-bautista-drax-gotg-fokep.jpg

James Gunn rendező teljességgel váratlan kirúgatása A galaxis őrzői soron következő harmadik kalandjának éléről hatalmas port kavart a közösségi médiában: Az első két részért is felelős direktor mellett hollywoodi személyiségek egész sora állt ki az utóbbi időben, egy internetes petíció az újbóli alkalmazásáról hamarosan a 400 ezer aláíráshoz közelít, legutóbb pedig az Őrzők teljes színészgárdája publikált egy nyílt levelet, amelyben a kialakult helyzettel kapcsolatos gondolataikat fogalmazták meg. Bár a levél abszolút diszkréten, építő jelleggel kezelte a szituációt, a film egyik színésze, a Draxet alakító Dave Bautista már több alkalommal határozott nemtetszését fejezte ki, és most egy friss nyilatkozata alapján nagyon úgy tűnik, a karrierjét sem fél kockáztatni: 

"Senki sem védi a tweetjeit, de ez egy jó ember beszennyezése volt. Még aznap, a történtek után beszéltem Chris Prattel, aki egy kicsit vallásos, így időre volt szüksége, hogy imádkozzon és átgondolhasson mindent. Én úgy voltam vele, hogy csessze meg az egész, ez baromság. James az egyik legkedvesebb, legtisztességesebb ember, akivel valaha találkoztam. Amennyiben nem fogják használni a forgatókönyvét sem, megkérem a stúdiót, hogy változtassunk a szerződésemen, vágják ki a szerepem vagy keressenek másik színészt. Tisztelem Jamest annyira, hogy ezt tegyem."

Mint ismeretes, a kirúgatását megelőző hónapokban Gunn A galaxis őrzői vol. 3 szövegkönyvén dolgozott, amin már az utolsó simításokat végezte a jövő év elején esedékes forgatások megkezdése előtt. Tekintettel arra, hogy a szkript felhasználásával kötelezően megilletné az írói kredit a stáblistában, nehéz megmondani, hogy végül dolgoznak-e az általa megálmodott történettel. Jelenleg egyébként teljesen bizonytalan a film státusza, a Disney és a Marvel Studios egyaránt meglepően hallgatag bármilyen fejleményt illetően.

Remélhetőleg ez nem sokáig marad így, és már nem kell sokat várnunk egy közleményre a stúdió részéről, ám addig is bizakodunk, hogy így vagy úgy, de a teljes felállást magába foglaló, tisztességes zárásban részesülhet majd az Őrzők története.

(forrás: ShortList, Comic Book Resources)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2614166141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.08.07. 08:09:40

azért nem eszik ilyen forrón...
először derüljön ki, hogy amarvel akarja e őt, vagy megöli.
aztán derüljön ki mennyit is ajánlanak neki mielőtt ilyeneket mond, ír...
süti beállítások módosítása