Kiderült a Deadpool 2. bővített változatának hossza

2018. július 10. - Marvel Magyarország

Hosszabb, véresebb, lasztexesebb.

deapool2t3-09966.jpg

Alig telt el egy hét a Deadpool 2. bemutatójától számítva, amikor már arról írtunk, hogy David Leitch rendező, Reynolds és a film írópárosa egy bővített kiadás összeállításán dolgoznak. Tegnap végül bejelentették, hogy Szipi-Szupi Verzió néven a mozikba küldött vágáshoz képest ez 15 perccel hosszabb lesz, benne törölt és bővített jelenetekkel, valamint számos alternatív poénnal (gyakorlatilag úgy kell elképzelni, hogy néhány egysorost másra cserélnek ki, így érdekes lesz összevetni utólag a két változatot).

A világon elsőként a július 19-22. között megrendezésre kerülő San Diego Comic-Con résztvevőinek lesz lehetősége látni a szóban forgó vágatlan kiadást, ahol a film készítői és néhány szereplője is tiszteletét teszi egy beszélgetés erejéig. Digital HD-ben augusztus 7-én debütál a film, a korongokra (DVD, Blu-ray és 4K Blu-ray) pedig augusztus 21-én lehet lecsapni az Egyesült Államokban.

Természetesen a Szipi-Szupi Verzióra itthon egyaránt számíthatunk, ahogy a gyűjtők például a "Logan - Farkas" fekete-fehér Noir kiadását is a polcukra helyezhették tavaly. (A Deadpool 2. megjelenésére ősszel, nagy valószínűséggel októberben kerül sor.) A következőkben a külföldi Blu-rayek extrái szerepelnek felsorolásszinten, de hogy ezek közül mi minden kerül majd rá a hazai kiadványokra és milyen formátumokat kapunk egész pontosan, arról a maga idejében egy külön cikkben fogunk beszámolni. 

  • Bakiparádé
  • Törölt/kibővített jelenetek
  • Amíg már fáj tőle az arcod: Alternatív felvételek
  • Lakat Deadpool száján: Titkok és húsvéti tojások
  • A legfontosabb X-Force-tag
  • Deadpool családi értékrendje: A karakterek kiválogatása
  • Bevinni a gyomrost: Akció- és kaszkadőrjelenetek
  • David Leitch, nem David Lynch: A DP2 megrendezése
  • A deadpooli börtönkísérlet
  • Sakk Omega Reddel
  • Izmos és szexi
  • "Háromperces monológ"
  • Deadpool humorzsákja 2.
  • Jelenetképek (28 fénykép)
  • Ryan Reynolds, David Leitch, Rhett Reese és Paul Wernick audiókommentárja a mozis verzióhoz

(forrás: Collider, IGN Hungary)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6114104181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása