25 érdekesség, amit talán nem tudtál a Doctor Strange-ről

2018. április 17. - Marvel Magyarország

Körbejártuk, hogy állt össze egésszé a legfurább Marvel kaland.

roadtoextra-14.jpg

1. Csupán a véletlen műve volt, amikor a kórházi takarítószertárban feldőlt a felmosó, miközben forogtak a kamerák. Rachel McAdams (Christine Palmer) reakciója tehát teljesen valódi abban a jelenetben, elmondása szerint majd halálra rémült. Ez a kis baki annyira illett a körülményekhez és a karakterhez, hogy Scott Derrickson rendező kérdés nélkül benne hagyta a filmben.

2. Benedict Cumberbatch volt a stúdió első számú jelöltje Stephen Strange szerepére, ám mivel a forgatás ütközött volna egy másik munkájával, amihez szerződés kötötte, el kellett utasítania az ajánlatot. Több hónapon át húzódó tárgyalás után Joaquin Phoenix szintúgy nem élt a lehetőséggel, ugyanis nem akarta magát hosszú évekre egyetlen szereppel lefoglalni. Miután a film bemutatóját 2016 júliusáról ugyanezen év novemberére tolták, újra megkeresték Benedict-et, aki így elérhetővé vált a felvételekre és örömmel fogadta el a szerepet.

3. Az egyik atlantai forgatási helyszínen Cumberbatch talált egy képregényboltot, ahová teljes jelmezben betérve lepte meg az eladókat, és stílusosan Doctor Strange füzeteket vásárolt.

4. Derrickson nagy rajongója a karakternek, aki saját költségekből állított össze egy koncepciós videót a filmmel kapcsolatos elképzeléseiről - a felvételen a The Oath című képregény ihlette harcjelenetben Strange az asztrális síkon harcol valakivel, míg egy orvos az életét próbálja megmenteni a valóságban. A stúdió ezt látva rögtön a rendezői székbe ültette, az említett jelenet pedig a film része lett.

5. Mads Mikkelsen (Kaecilius) elismerte, hogy egy kicsit nehezen rázódott bele a zöld háttér előtti jelenetek forgatásába, különösen, amikor a tükördimenzióban játszódó részeket vették fel vele.

6. A címszereplő létezésére egy korábbi Marvel filmben, az Amerika Kapitány: A tél katonájában kapjuk az első nagyobb utalást. Amikor Steve és Natasha Zola algoritmusáról faggatja Jasper Sitwellt a tetőjelenetben, a HYDRA egyik célpontjaként Stephen Strange neve is elhangzik.

7. Cumberbatch elmondása szerint a film szellemisége jelentősen közrejátszott abban, hogy végül aláírt: "Nagyon izgatott voltam a spirituális dimenzió miatt, ami az életemben is fontos szerepet játszik. Sokat meditálok, számos különböző módon tudom lenyugtatni magam és kerülni a konfliktust, mindez pedig a figyelmemen és a koncentrációs képességemen is sokat segít." A színész gimnázium után egy teljes évet töltött angol tanárként egy indiai buddhista kolostorban.

8. Egy Jayfunk művésznévre hallgató táncos segített Benedict-nek elsajátítani a megfelelő kar- és ujjmozgásokat, hogy minél természetesebbnek hasson a varázslós jelenetekben.

9. Steve Ditko, Doctor Strange társalkotója Buddha mindent látó szeméből merített inspirációt, amikor Agamotto szemét tervezte. A szóban forgó ereklye egy nepáli szimbólum, melynek célja, hogy megvédje hordozóját a gonosztól.

10. Az Ősmágust életre keltő Tilda Swinton mindkét gyereke dolgozott a filmen: a lánya a jelmeztervezőket, míg a fia a bolygókat tervező művészeti osztályt erősítette.

11. A készítők a dimenziók közti utazással határozták meg a filmbeli mágiát: "Nem akartuk, hogy a varázslat kimerüljön annyiban, hogy az emberek dobálják egymást és villámcsapásokat hárítanak. Ezzel lehetőségük van különböző dimenziókkal érintkezni, vagy épp azokból átemelni valamit a mi birodalmunkba."

12. Adam Frank asztrofizikus tudományos tanácsadóként szolgált a munkálatok alatt. Többek között ötleteket adott a stúdiónak a multiverzum ábrázolását, valamint a karakterek ezzel kapcsolatos benyomásait és megjegyzéseit illetően.

13. A képregényekben Strange-nek van egy Donna nevű húga, akinek tragikus fiatalkori halála nagyban motiválja őt az orvosi pályára lépésben. A filmre Lulu Wilson-t választották ki a szerepre és bár le is forgattak néhány jelenetet, végül ezek mindegyike a vágószoba padlóján végezte, hogy beleférjenek az időbe.

cvyz1pyc_o.jpg

14. A forgatáson pattant ki Cumberbatch fejéből és egyben került megvalósításra az a jelenet, ahol a Levitáció köpenye letörli Strange arcáról a könnyeket.

15. A Christine-t játszó Rachel McAdams volt Jon Favreau rendező fő kiszemeltje Pepper Potts szerepére, amikor az első Vasember film előkészületei zajlottak. Akkor ugyan még szkeptikus volt és nem élt a lehetőséggel, de látva a Marvel egyre növekvő népszerűségét, a színésznőt ezúttal nem kellett sokat győzködni.

16. Kevin Feige producer szerint a Marvel Filmes Univerzum mágia koncepcióját a Mátrix, valamint Stanley Kubrick és Hayao Miyazaki munkái inspirálták.

17. Morgan Freeman, Ken Watanabe és Bill Nighy egyaránt esélyesek voltak az Ősmágus szerepére.

18. A galaxis őrzői filmeket író és rendező James Gunn szerint Stan Lee cameoját három másikkal egyetemben rögzítették ugyanazon a napon, amiből hármat ő maga rendezett. A Doctor Strange cameohoz rengeteg egysoros számításba került, de a végső, a szóban forgó jelenetben is szereplő mondatot Scott Derrickson választotta ki.

19. Derrickson eredetileg úgy képzelte el, hogy az álomdimenziót uraló Rémálom lesz a film főgonosza, míg végül a producerekkel együtt arra a döntésre jutottak, hogy meghagyják a karaktert a későbbi folytatásokra.

20. A londoni szentélyben zajló ütközet alatt Strange egy pillanatra megfontolja, hogy egy varázs fejszét használjon fegyverként. Ez egy kikacsintás a 2016-ban futott képregénysorozatra, ahol a karakter valóban egy Angarrumus nevű fejszével került ábrázolásra.

21. Ez a Marvel egyik legrégebb óta tervezett alkotása: 1992-ben Wes Craven, 2001-ben David S. Goyer, 2008-ban pedig Guillermo del Toro lett megbízva a rendezéssel, ám ezek a próbálkozások egytől egyig meghiúsultak. A Doctor Strange film ötlete 2014-ben röppent fel újból és nyert megerősítést az év utolsó hónapjaiban, amikor a stúdió bejelentette a Marvel Filmes Univerzum soron következő Harmadik Fázisát.

22. Colin Farrell, Jake Gyllenhaal, Tom Hardy, Ethan Hawke, Jack Huston, Oscar Isaac, Jared Leto, Matthew McConaughey, Ewan McGregor, Keanu Reeves, Justin Theroux, Jon Hamm, Johnny Depp és Joseph Gordon-Levitt mind szóba jöttek valamilyen formában Stephen Strange szerepére a hivatalos bejelentést megelőző hónapokban.

23. A címszereplő mellett Cumberbatch Dormammut, a sötét dimenzió urát is életre keltette digitális mozgásrögzítéssel. Nem volt számára idegen ez a folyamat, lévén a Hobbit filmekben ő formálta meg Smaugot.

24. A film a Thor: Ragnarök eseményeit felvezető stáblistás jelenetében Strange sárga kesztyűket visel, amivel még inkább a klasszikus képregényes megjelenését erősítették. Ezt a jelenetet Taika Waititi, a Ragnarök direktora forgatta.

25. A karakter eredeti megalkotói, Stan Lee és Steve Ditko Vincent Price hollywoodi színészről mintázták a külsejét. Erről még az is árulkodik, hogy a középső neve "Vincent" lett (Doctor Stephen Vincent Strange).

Összeállította: Kovács Gergő


A cikksorozat kapcsolódó része: Út a Végtelen háborúig - 14. rész

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1013840518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása