Az új mutánsok rendezője nem kímélte a Sötét Főnixet: „Onnan csak felfelé vezethet az út”

2020. március 22. - Marvel Magyarország

Bízunk benne, hogy ez valóban így lesz.

newmutants_phoenix_fokep.jpg

Hosszú utat tett meg Az új mutánsok, és mire biztosan kijelenthettük volna róla, hogy idén tavasszal már tényleg be fogják mutatni, a koronavírus-járvány miatt immáron negyedszer halasztották el a bemutatóját egy nem meghatározott későbbi időpontra. Habár az X-Men világában játszódó tinihorror felettébb zaklatott körülmények között készült, a rendezésért felelős Josh Boone elmondta: közel sincs rajta akkora nyomás, mint kezdetben, még annak ellenére sem, hogy a legutóbbi X-Men jócskán alulmúlta az eddigi minimumokat.

A rendező február végén beszélgetett az Empire magazinnal, a lapnak pedig a következőket mondta: „Nézzétek, a Sötét Főnix után csak felfelé vezethet az út. Ez nem azt jelenti, hogy degradálni akarok bárkit is, aki közreműködött a film elkészítésében, de olyan volt, amilyen. Őszintén szólva most kisebb nyomás nehezedik rám, mint korábban [itt Az új mutánsok első tervezett bemutatódátumára utalt], elvégre többször is teszteltük már a filmet, és a közönség imádta.”

A Sötét Főnix nemcsak a franchise legrosszabb Rotten Tomatoes-értékelését produkáló darabja lett, hanem óriási bukta is: az Egyesült Államokban 65 millió, világszinten összesen 252 millió dolláros eredményt tud felmutatni, aminél kevesebb bevételt X-Men-film még egyszer sem hozott. Világszinten eddig a legelső rész teljesített a leggyengébben 296 millióval, habár tegyük hozzá, inflációval korrigálva ez ma már bőven nagyobb összeget jelentene.

Mivel Az új mutánsokat továbbra is szeretné mozikba küldeni a stúdió, amelyet a Disney-Fox összeolvadás következtében végül idén áprilisban mutattak volna be (kereken két évvel az eredeti 2018. április 13-ra kitűzött premierdátumot követően), remélhetőleg egy sokkal korrektebb darabbal távoznak jó időre a mutánsok a filmvászonról. Azt pedig nemrég erősítette meg Josh Boone, miszerint a film eredeti vágása kerül a mozikba, a tervezett újraforgatásokra sosem került sor.

(forrás: MovieWeb)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5115541316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása