Scarlett Johansson Fekete Özvegy sorsáról és az önálló filmről beszélt

2019. szeptember 07. - Marvel Magyarország

Kevin Feige már korábban elárulta neki a karakter útjának végét.

black-widow-movie-e1524141662909.jpg

Noha Natasha Romanoff feláldozta magát a Bosszúállók: Végjátékban, a Marvel azért megadja a karakternek a rajongók által régóta áhított szólófilmet, amely az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Végtelen háború eseményei között játszódik majd, javarészt Budapesten. A címszereplőt alakító Scarlett Johansson nemrég a The Hollywood Reporternek nyilatkozott a közelgő alkotásról, illetve az interjúban elárulta, hogy Kevin Feige már a harmadik Bosszúállók-film forgatásának megkezdése előtt beavatta őt a karaktere sorsába.

„A dolog véglegessége egy kicsit szomorú, de azért izgatott voltam a lehetőség miatt, hiszen becsülettel halhattam meg” – mondta Johansson. „Nem volt karakteridegen, hogy feláldozza magát az emberiségért, de még inkább a barátaiért, az emberekért, akiket szeret. Keserédes volt.” A színésznő természetesen az önálló kalandról is ejtett pár szót: „Ez a film nagyot szól. Ha ez az időpont a nagyot szóló filmeknek van fenntartva, akkor igazán jó helyre kerültünk.” Tette hozzá arra utalva, hogy a nyárindító szezonban érkező filmek általában eseményszámba mennek, mint az előző években az együttesen majdnem 5 milliárd dollárt termelő két Bosszúállók-folytatás.

A Fekete Özvegyet már lassan egy teljes évtizede játszó Johansson emellett nemcsak főszereplője, hanem vezető producere is lesz a projektnek. „Úgy érzem, én irányítom a film sorsát, és ez így sokkal megnyugtatóbb. Jobban ismerem őt [az Özvegyet] bárki másnál. Milyen volt a gyermekkora? Milyen kapcsolata van a különböző hatósági személyekkel? Ez a karakter határozott, sokoldalú, azonban rengeteg traumát szenvedett el, és nem tudunk sok mindent az életéről. Annak érdekében, hogy ilyen magas szinten ténykedjen, valószínűleg jó pár dolgot kellett eltussolnia.”

A Fekete Özvegy magyar premierje 2020. április 30-án esedékes.

(forrás: THR, SuperHeroHype)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3515042720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.