Thor és Loki végleg leszámol egymással Jason Aaron újabb minisorozatában

2019. augusztus 19. - Marvel Magyarország

Képregényhírek: 2019/34. hét

king-thor-hir-top.jpg

Még egy teljes hónapja sincs, hogy beszámoltunk a Comic-Conon elhangzott legérdekesebb képregényes újdonságokról, máris összegyűlt a Marvel Comics háza táján egy újabb csokorra való bejelentés.

A galaxis őrzői filmekben hatalmas népszerűségre szert tett Yondu Udonta habár meglehetősen régi motoros, ezidáig még sosem kapott önálló sorozatot a kiadó égisze alatt. Ez most megváltozik, ugyanis Lonnie Nadler és Zac Thompson írópáros John McCrea rajzolóval társulva egy Yondu képregényen dolgoznak, amire az elmondásuk alapján érdemes lesz odafigyelni: „Ő egy páratlan karakter, akit rengetegen ismernek a filmekből, míg a képregények hasábjain több mint kiaknázatlan a története. Így hát megragadtuk a lehetőséget, hogy egyszerre bemutassuk az olvasóknak Yondu valódi mivoltát, valamint a Marvel kozmoszának alvilági bűntényeit.” Thompson hozzátette: „Egy kis léptékű történetet mutatunk be a Marvel kozmikus szegletéből. A Yondu minden oldala hasfalszaggató, miközben olyan mélységekkel próbáljuk ellátni a karaktert, amit értékelni fog az olvasóközönség. Új bolygók, új leleplezések, új karakterek és új kalandok. Yondu egy vadonatúj oldaláról mutatja be a kozmikus Marvel-univerzumot, és bárhová megy, pusztítás nyomait hagyja maga után.”

yondu-comic-marvel.jpeg

Yondu #1 Cover by John McCrea

Jason Aaron 2012-ben indult Thor: God of Thunder sorozata nemrég magyarul is kezdetét vette, amivel párhuzamosan az író csak most, hét eseményekkel teli évvel később fogja elengedni a Mennydörgés Istenét. A hosszú ideje előkészített War of fhe Realms című sztori kicsúcsosodásával Aaron utolsó Thor képregénye egy King Thor című négyrészes minisorozat lesz szeptembertől, ami nemcsak azért különleges, mert ismét a God of Thundert is illusztráló Esad Ribiccel fog együttműködni, de a történet egy lepusztult Asgard felett uralkodó Thor és testvére, Loki végső összecsapását tárja majd az olvasók elé egy távoli jövőben. A mindent elvarró küzdelemben Thor király szövetségesei az alábbi borítón is ábrázolt három unokája, Frigg, Atli és Ellisiv lesznek, míg Loki birtokában ott van a Nekrokard, ami még a Marvel-univerzum halhatatlan isteneit is képes elpusztítani.

kingthor2019001_cov.jpg

King Thor #1 Cover by Esad Ribic

Már a dobozban lehet egy hivatalos teaser előzetes a Sony Pictures 2020 nyarán érkező Morbiusához, ahol Jared Leto játssza a címszereplőt. Ennek kapcsán a Marvel egy új képregénysorozatot indít a karakter szereplésével idén novemberben, amiben Morbius számára újra felcsillan a remény, hogy gyógymódot találjon a jelenlegi állapotára – ám előfordulhat, hogy annak még nagyobb ára lenne. „A Nobel-díjas biológus, Michael Morbius évek óta gyógyulásra vágyik, és most először olyan helyzetben találja magát, mikor minden esélye megvan erre. Ám az útját veszélyek és mutációk szegélyezik. Morbius most talán egy vámpír, de vajon mivé válik ezután?” A képregényt Vita Ayala (Batman Beyond, Supergirl) írja, a rajzokért pedig Marcelo Ferreira (War of the Realms: The Punisher) felel.

morbius2019001_dc11.jpg

Morbius #1 Cover by Ryan Brown

Noha csak a múlt hónapban ért véget Deadpool legutóbbi sorozata, Wade Wilsont lehetetlen túl sokáig csendben tartani. Ezúttal Kelly Thompson képregényíró és Chris Bachalo művész fogtak össze, hogy egy újabb őrült kalandot hozzanak el a szabadszájú zsoldos főszereplésével, amiben nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint meggyilkolni a Staten Islandet elfoglaló szörnyek királyát (minden bizonnyal nem Godzillát). Érdekesség, hogy az első szám borítója már a Comic-Conon körbement, ám akkor magát Deadpoolt még kitakarták róla, és egy „Éljen a király!” címkével találgatások egész sorát indították be arra vonatkozóan, hogy vajon kiről lehet szó. Ha Deadpoolnak sikerül megölnie a szörnyek királyát, belőle válik majd az új? A novemberben induló címből feltehetően választ kapunk a kérdésre.

dpool2019001_dc11.jpg

Deadpool #1 Cover by Chris Bachalo

A Marvel kiadótól, annak is az angol részlegétől valamikor októberben érkezik magyar nyelven egy Britannia Kapitány kötet, méghozzá az írója hírnevéhez méltó Alan Moore sor, aki 1982-től dolgozott rajta a rajzolóként egyébként szintén remek munkát végzett Alan Davis oldalán. A kötet a Fumax nagyalakú képregényeihez képest egy kicsivel szélesebb méretben fog megjelenni, hogy jobban illeszkedjen a képregény eredeti méretarányához, ami magazinban futott Angliában, így a képregénykockák nagyobb méretűek lehetnek valamivel. Tartalmazni fogja Moore összes Britannia Kapitány történetét, plusz extrákat.

(forrás: CBR, SuperHeroHype)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4215015416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.08.19. 18:51:35

nagyon durva, hogy mennyire a mozi a lényeg a képregényeknél is mára. :S

Intelligensmosópor-jogi aktivista 2019.09.02. 13:35:59

Jobb későn mint soha?

A King Thor-ban Thor és Loki annyira "végleg" leszámol, hogy a 3. füzetbe már Gorr visszatérését ígérik.

Mondjuk már az eredeti felütés sem hozott lázba, mivel nincs olyan iterációja a képregény Lokinak akit Aaron értene, leszámítva talán a faék bonyolultságú "gonosz mert gonosz szupergonosz"-t amit hála az égnek Simonson óta ritkán látni. Nem mondom, hogy nem olvastam az övénél rosszabb, a személyiségfejlődésre, háttérsztorira, egyebekre nagyobb ívben tevő stb. értelmezést képregényben (az a kétes dicsőség Dan Slottnak jár) de közel van.
süti beállítások módosítása