KRITIKA: X-Men-trilógia

2019. május 25. - Marvel Magyarország

Felidéztük a széria lezárása előtt a legelső lépéseket.

91hw_dol4jl.jpg

A modern kori képregényfilmes zsáner aranykorát legtöbbször három filmhez kötjük. Az első Penge 1998-ban a közelgő korszak egyfajta előhírnökeként érkezett a mozikba. 2002-ben a Pókember megmutatta, hogy nem csak fekete bőrcuccban és véresen komolyan lehet szuperhősökről szóló történeteket mesélni. A kettő között pedig 2000-ben berobbant az X-Men: A kívülállók, amely bebizonyította: a nézők tényleg fogékonyak az efféle különleges karakterekre, plusz lehet őket csapatostul is a vásznon mozgatni.

X-Men: A kívülállók

Remek élmény volt most hosszú évek után újra elővenni az első X-Men-filmet, ugyanis kiválóan öregedett (szemben például az eredeti Pókember-trilógiával). Az effektek a mai napig jól néznek ki, és hiába jöttünk ki frissen a jóval több karakterrel és különleges képességgel zsonglőrködő Bosszúállók: Végjátékról, végig le tudott kötni a mai szemmel már sokkalta inkább földhözragadt X-Men.

Ez pedig Bryan Singer rendezésének és a színészi alakításoknak egyaránt betudható. Ráadásul a mögöttes téma (és társadalmi metafora) a mai napig sokkalta komolyabb az azóta agyonjáratott „mentsük meg a világot” motívumnál. Az X-Men világának, az emberek és a mutánsok közti konfliktusnak Charles Xavier és Erik Lensherr a tökéletes manifesztációja, amit Sir Patrick Stewart és Ian McKellen hihetően keltenek életre. Magneto mindig is az egyik kedvenc karakterem és antagonistám volt a képregényekben, elvégre motivációi abszolút érthetőek – a szóban forgó ellentét bemutatásához úgy, hogy az ne legyen egyoldalúan prédikáló, kellett is egy ilyen komplex figura. Vele szemben Charles habár közel sem kap a film koncentrációs táborban játszódó kezdőjelenetéhez hasonló bemutatást a filmben, viselkedése a diákokkal és interakciói „öreg barátjával” az ő álláspontját is kristálytisztán felvázolják.

Ha már karakterek: Farkas gyakorlatilag elviszi a show-t minden percében, az első ketrecharc és a „Fáj, amikor azok kijönnek?” jelenetet követően utólag annyira nyilvánvalónak tűnik, hogy az egyik legikonikusabb képregényes alakítást tette le az asztalra Hugh Jackman. Az ő példáján keresztül megismerjük a magányos farkast (szó szerint), aki nem kér a központi konfliktusból, hagyják őt békén.

De találkozunk itt a spektrum mindkét végével egyik s másik oldalon egyaránt, legyen szó a felkarolt diákokról (Scott Summers, Jean Grey, Ciklon) vagy a testvériségről, akiket mutálódott külsejük miatt kitagadtak és meggyaláztak (Mystique, Kardfog, Varangy). Logikus, hogy utóbbi társaság kezdett el inkább radikalizálódni a gondolkodásukat tekintve. Ahogy az is, hogy a koncentrációs táborban megkínzott Erik állt végül az élükre. A főszereplő persze Anna Paquin Vadóca, akinél most jöttem csak rá, hogy mennyire okos húzás is volt a cselekmény középpontjába rakni. A lány, aki nem érhet senkihez, aki teljesen kiszakad az eddigi közegéből – a film (és a képregények) központi motívumát, a kirekesztést, valamint az ezzel járó magányt és félelmet tökéletesen lehetett ábrázolni az ő szemén keresztül.

Amit talán fel tudok róni a film hibájának, hogy épp a központi csapat tagjait nem sikerült kellően egyensúlyozni. Talán Jean kap picit több figyelmet főleg Farkasnak köszönhetően, de Küklopsz és Ciklon kissé alulmaradnak a többiekhez képest. Ebből pedig később még lesz pár probléma.

Egy abszolút korrekt film ez, na. Mai szemmel is. Egy kerek egész történetet szeretett volna elmesélni és bevezetni minket a mutánsok világába, ami maximálisan sikerült neki. Ráadásul tette mindezt úgy, hogy finoman, nem pedig erőltetett módon hintették el a folytatásra utaló jeleket. Az első X-Men ügyesen megalapozott a képregényfilmek műfajának, valamint az egyik legjobb folytatásnak is valaha a zsánerben.

80%

142331agqcylleg6gq6lco.jpg

X-Men 2

„Dieeeees iraeeeee, Dieeeees illaaaaa”

Bocsánat, ahogyan a film ikonikus kezdőjelenete Árnyékkal a Fehér Házban, úgy most én is teljesen el fogok szállni. Kezdésként: az X-Men 2. az egyik legjobb képregény-adaptáció valaha, bármiféle túlzás nélkül. Az első részben bemutatott alapkonfliktust terjeszti ki az egész világra, s mindezt úgy, hogy még az elsőnél is erősebb karakterdrámákban lehet részünk.

Az akciójeleneteknek elképesztő súlyt ad, hogy mindegyiket hús-vér karakter mozgatja, és a pár percnyi zúzás mellé rengeteg érzelem párosul. És ebben tényleg rátesz jó pár lapáttal az első részre: Farkas múltja épp úgy szíven üti a nézőt, mint Bobby „coming out”-ja az idillinek tűnő otthoni környezetben. Amit ráadásul John (Piro) egyetlen aprócska, de rendkívül sokatmondó jelenete vezet fel, ahogy a családi fotón szembesül mindazzal, ami neki sohasem adatott meg. Charles és Erik barátsága, illetve párbaja is tovább fokozódik, ezúttal pedig Erikkel szemben egy másik radikálissal is találkozhatunk az emberek oldalán, William Stryker személyében. Akinek szintén bőven van személyes indoka és alapja utálni a mutánsok világát.

A képessége felett az uralmat egyre inkább elvesztő Jean is központi szerepet kap az alaptrióból, de Scott és Ciklon sajnos megint a kispadra kerülnek. Halle Berry-nek legalább ott van Árnyék, aki javít valamelyest a helyzetén: az első részben is abban a néhány percben ismerhettük meg jobban a karakterét, amit Kelly szenátorral töltött. Küklopsz azonban csak a film végén kerül elő igazán, hogy pár perc múlva elveszítse Jeant. Amit pedig így annyira nem sikerül átéreznünk, szemben például Farkassal. Érdekes, hogy ismét a képregényes és a rajzfilmsorozatban megismert csapat vezetőit hanyagolták el Singerék.

A többiek viszont tényleg kárpótolnak mindezért. Erik, Charles, Farkas, Jean, Kurt, Bobby, John, de még Mystique is elegendő mennyiségű és minőségű játékidőt kapnak, remekül párosítják őket egy-egy dialógusban és a csatajelenetek is egytől egyig kreatívak. Az egyetlen negatívum még, ami eszembe jut a narratíva kapcsán, hogy Magneto szökése után pont jókor bukkannak fel abban az Isten háta mögötti erdőbe, ahol lezuhan az X-ek repülőgépe. De ez a Deus Ex Magneto már csak kukacoskodás a részemről.

Az X-Men 2. látványos, érzelemdús és karakterorientált. Minden, amit egy igényes képregényfilmtől elvárhatunk. Az első részben megismert témáit ráadásul még tovább árnyalja és kiegészíti a család motívumával, aminek köszönhetően elődjéhez hasonlóan mély párbeszédeket szülhet a mai, mindennapi világunkra levetítve is.

95%

815159ebccc84a6bae946b5c75e6a683.jpeg

X-Men: Az ellenállás vége

Ahogyan most a kritika harmadik fejezetének, úgy a filmnek is hangos sóhajok közepette estem neki. Tényleg az fáj a 2006-os, harmadik X-Men-film kapcsán a leginkább, hogy óriási kihagyott ziccer egy tökéletes trilógia lezárására. Singer helyett (aki elment Supermant rendezni Brandon Routh-tal) ezúttal Brett Ratner ült a rendezői székbe, aki sajnos nem tudta elkapni azt az esszenciát, ami a franchise lelkét adta az előző két részben.

A legnagyobb gondom a filmmel, hogy tulajdonképpen két történet küzd egymással, aminek a vesztesei végül mi, a közönség lettünk. A mutánsok képességeinek semlegesítésére alkalmas gyógyszer egy egészen izgalmas végkifejlet, amiben kiteljesedhetett volna az első két rész társadalmi szintű konfliktusa. Ám sajnos beleerőltettek a filmbe a Sötét Főnix sztorit is, a kettő együtt pedig abszolút nem fért meg egymás mellett. És ezt leginkább Jean Grey visszatérése szenvedte meg, akit még Hugh Jackman alakítása sem tudott megmenteni.

Jean ugyanis nehezen hívható Főnixnek, a film java részében gyakorlatilag egy helyben, szótlanul áll. A korábbiak közül Ciklont itt sem sikerült túlzottan érdekessé tenni, Küklopsz karakterét pedig az utolsó filmben végre megváltották volna a Jean elleni küzdelemben… de végül inkább kiírták nagyjából tíz perc után.

Először Vadóc szerelmi drámájával sem tudtam kibékülni, aztán beláttam, hogy a karakter számára a gyógymód elfogadása egy logikus választás. Ő azonban csak elindul az úton, utána viszont sosem látjuk ennek a következményeit vagy az útjának a kerek egész lezárását Bobby-val. Kolosszus jól tud dobni (…), és igen, Angyal is szerepel a filmben – többet nehéz is róla elmondani. Persze, a sors gúnyos fintora, hogy épp ő menti meg apucit, de a három jelenetében szerencsétlen Ben Fosternek szintén alig jutott érdemi sor. Az egyetlen újonc, akivel jól bánt a forgatókönyv (ha már a nemrég kiderült pletykák alapján a rendező korántsem…), az Ellen Page Kitty Pride-ja – Bobby-val is működött a kémia, a képességét is ügyesen kezelte, szóval neki jár a piros pont.

Magneto cinkosain is azt éreztem, hogy az előző részekben több figyelmet kaptak még úgyis, hogy szimpla fogdmegként működtek. Itt viszont az újak (Callisto, a tüskés srác, aki elvileg a képregényes Omega Fiú, de hozzá köze sincs, és Lámpás, aki szó szerint meg sem szólal) teljesen el lettek hanyagolva. Nagy szívfájdalmam még, hogy a második részben nagyszerűen felvezetett Piro is alaposan le lett butítva. Kaptunk még egy leárazott Buldózert, meg az egyetlen jelenete erejéig fontos Többszörös Ember is szerepet kapott, de mindkettő ahogy feltűnik, abban a minutumban már el is felejtjük őket.

Minden, amit az előző két filmben dicsértem, sajnos 180 fokos fordulatot vett a záró etapra. Nincsenek igazán erős, meghatározó karakterpillanatok Xavier halálán túl, sőt, karakterek sem igazán, az akció emiatt már maximum csak látványos. A narratíva pedig ahogy fentebb is írtam, teljesen szétesik a két teljesen különböző szál miatt. Óriási kár érte, A sötét lovag- vagy az Amerika Kapitány-trilógiák mellett ezt is emlegethetnénk a mai napig a zsáneren belül.

60%

Goretity Dániel


A szériát lezáró X-Men: Sötét Főnixet 2019. június 6-án mutatják be a mozikban, de előtte még elhozzuk kritikánkat az új trilógiáról is.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr614857244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása