20 dolog, amit talán nem tudtál az X-Men: Az ellenállás végéről

2019. május 23. - Marvel Magyarország

Érdekességek az eredeti trilógia zárásáról.

x-men-the-last-stand-textless-poster-x-men-37129950-2400-3388.jpg

1. A film cselekményéhez elsősorban két képregényes történetszálból merítettek elemeket: a Főnix megjelenését A Főnix halála (eredeti címén The Dark Phoenix Saga), míg a mutáció ellenszerét A Lenyűgöző X-Men: Adottság (eredetileg Astonishing X-Men: Gifted) ihlette. Előbbi az érzelmi töltetet szolgáltatta, míg utóbbi a politikai vonal miatt került bele a filmbe.

2. Az első jelenetében Dr. Hank McCoy a „Scientific American” nevű tudományos magazin egyik számát olvassa, melynek címlapján „A mutáció nyomon követése” szalagcím szerepel. Ez egy létező szám, ami 2005 októberében került kiadásra.

3. Halle Berry eredetileg nem vállalta volna újfent Ciklon szerepét, mivel hiányolta az első két filmben a karakterfejlődést, és konfliktusa adódott Bryan Singer rendezővel. Ugyanakkor Singer távozása a rendezői székből és az akkoriban bemutatott Macskanő kudarca révén mégis visszatért azzal a feltétellel, hogy ezúttal jelentősebb szerepet kap. Ez így is lett, hiszen Xavier professzor után Ciklon vette át az X-Men vezetését, ahogy tette azt például a forrásanyagban is Xavier távolléte alatt.

4. Bestia és Angyal feltűnésével az 1963-ban Stan Lee és Jack Kirby által megálmodott X-Men tagjainak mindegyike szerepelt a filmben (nevezetesen X professzor, Küklopsz, Jean Grey, Bestia, Jégember és Angyal), habár közös jelenetük nem volt. 

5. Angyal szárnyai kezdetben túl nehéznek bizonyultak a karaktert megformáló Ben Foster számára, ezért újraalkották őket műanyaghabból. A sors fintora, hogy Foster a valóságban tériszonyos.

6. Amikor még úgy tűnt, hogy Singer befejezi a trilógiát, a forgatókönyv kizárólag A Főnix halála című történetet vette alapul. Ebben a verzióban a halálból visszatért, destruktív személyiségű Jean Grey csatlakozott az Emma Frost vezette Pokoltűz Klubhoz (Frost szerepére felmerült Sigourney Weaver neve), majd egy háromfrontos háború vette volna kezdetét a Klub, a barátjuk megmentésére törekvő X-Men és a Főnixet a saját céljaira felhasználni vágyó Magneto testvérisége között. Jean végül saját magával végzett volna, de a lelke tovább élt egy transzcendens síkon, amit az írók egy interjúban a 2001: Űrodüsszeiához hasonlítottak. 

7. Amikor Magneto elmozdítja a helyéről a Golden Gate hidat, az tisztelgés a New X-Men 147. füzete előtt, ahol gyakorlatilag ugyanezt teszi a Manhattan és Brooklyn hidakkal.

8. A film utómunkálatait felügyelő John Bruno elmondása szerint a Golden Gate hidas jelenetsor mintegy 35 millió dollárba került (ez a film költségvetésének hatoda). Ez magába foglalja a híd mozgatott szakaszának megépítését, amely körülbelül kosárlabdapálya nagyságú volt, valamint a számítógéppel generált képeket a híd többi részéről és a háttérről.

9. A film nyitójelenetéhez, amikor Charles és Erik meglátogatják a fiatal Jean Grey-t, a vizuális effektusokon dolgozó csapat létrehozott egy speciális programot, amely lehetővé tette, hogy Sir Patrick Stewart és Sir Ian McKellen néhány régi fényképét összemossák jelenlegi megjelenésükkel. Ez volt a mára már igencsak elterjedt digitális úton történő megfiatalítás egyik legelső lépése, aminek köszönhetően legalább húsz évvel fiatalabbnak nézett ki a jelenetben mindkét színész.

10. Kolosszusnak eredetileg sokkal nagyobb szerepe lett volna a filmben, köztük egy-egy harcjelenettel Buldózer és Magneto ellen (utóbbi nemes egyszerűséggel félrehajította volna, miután felöltötte testpáncélját). Végül ez mind a kukában végezte, és a karakter végig kvázi statisztaszerepet tölt be a háttérben.

cd20164013.jpg

11. Ha már megsínylett játékidőkről esett szó, mind Rebecca Romijn (Mystique), mind James Marsden (Küklopsz) szerepe az utolsó pillanatban lett lényegesen megszabva. Ehhez hozzátartozik, hogy mivel a filmnek sokáig nem volt rendezője, a forgatás időpontja is bizonytalan volt, ezért a színészek időközben elkötelezték magukat más projektek mellett. 

12. Az X-Men 2-ben bemutatott Árnyéknak szántak egy cameót a filmben annak ellenére, hogy a sminkszobában töltött hosszú órák miatt Alan Cummingot nem kötik kifejezetten jó emlékek a forgatáshoz. Ironikus módon pont emiatt nem valósult meg a tervezett felbukkanása, mert az alkotók nem látták értelmét a hosszú és költséges sminkeljárásnak egy rövid szerepre.

13. Amikor Bryan Singer a Superman visszatér javára elvetette az X-Men 3. rendezését, a stúdió számtalan direktort megkeresett az ajánlattal. A teljesség igénye nélkül szóba jött például Joss Whedon, aki annak idején egy soha meg nem valósult Wonder Woman-filmet fejlesztett, Zack Snyder, aki a 300-on dolgozott, valamint Matthew Vaughn (Az elsők későbbi rendezője), aki először ugyan elfogadta a rendezést, de mivel a premierdátum régóta ki volt tűzve, úgy érezte, nem tudna jó filmet lerakni az asztalra ilyen rövid idő alatt. Végül arra a Brett Ratnerre esett a választás, aki vitt már sikerre korábban nehéz előéletű produkciót a Csúcsformában személyében.

14. Famke Janssen hosszasan tanulmányozta a disszociatív identitászavart és a megosztott személyiségeket, hogy meggyőző alakítást nyújthasson az egymással viaskodó Jean Grey és Főnix kettős szerepében.

15. Egy ponton úgy nézett ki, hogy a közönségkedvenc Gambit is szerepet kap a filmben, akit a forrásanyaghoz hűen gyengéd érzelmek fűztek volna Vadóchoz. Feltűnésének azonban gátat szabott, hogy akkoriban zajlottak az X-Men kezdetek: Farkas előkészületei, a Fox pedig ragaszkodott hozzá, hogy ne szerepeljen ugyanaz a mutáns mindkét filmben. Eredetileg Channing Tatumnak szánták a szerepet.

16. Magneto és X professzor utolsó jelenetei (Magneto felfedezi, hogy visszatért a képessége, a professzorról pedig kiderül, mégsem halt meg) nem szerepeltek a forgatókönyvben, és mindkettőt titokban forgatták le. Sir Ian McKellen és Sir Patrick Stewart saját bevallásuk szerint azt sem tudták, hogy a jelenetek egyáltalán helyet kapnak-e a kész produkcióban.

17. Küklopszot azért ölték meg olyan hamar, mert a karaktert alakító James Marsden szerepet vállalt a Singer rendezte Superman visszatérben. Valójában még az is felmerült, hogy egyáltalán nem forgatják le a halálát, és egy dialógussal adnak rá magyarázatot, de Simon Kinberg és Zak Penn producerek mindenképp ragaszkodtak hozzá, ezzel is hangsúlyozva Jean és Scott kapcsolatát.

18. Az alkotók Xavier professzor halálát egy drámai fordulópontnak szánták a történetben. Kezdetben visszakoztak, hogy meglépjék, de megnyerőnek találták a párhuzamot Xavier halála és Spock önfeláldozása között az 1982-es Star Trek 2-ben. Mindenesetre számoltak potenciális folytatásokkal, ezért írták meg azt a stáblista utáni bónuszjelenetet, amiből kiderül, hogy Xavier átültette az elméjét egy másik férfi testébe. 

19. Az X-Men: Az ellenállás vége 210 millió dolláros gyártási költségével minden idők legdrágább filmjének számított a maga idejében.

20. A kezdeti elképzelés szerint ez volt az utolsó X-Men-film az eredeti színészgárdával, és innentől kezdve olyan mellékszálakat helyeztek volna előtérbe, mint a fentebb már említett X-Men kezdetek: Farkas – gyakorlatilag az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy bizonyos szálakat mégsem varrnak el teljesen későbbi folytatások reményében. Ugyanakkor a szóló Farkas-film gyenge kritikai és pénzügyi fogadtatása, valamint a Magneto-előzményfilm körüli herce-hurca végül több sikertelen próbálkozásra késztette a stúdiót egy negyedik rész előkészítését illetően, mielőtt úgy döntöttek, az X-Men: Az elsőkkel rebootolják a szériát.

Összeállította: Kovács G.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr8414847958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolomparlole1114 2019.05.24. 04:10:03

"úgy döntöttek, az X-Men: Az elsőkkel rebootolják a szériát"

Ami nagy kár volt, mert ezek a tiniszínészek már nincsenek egy súlycsoportban az eredeti színészekkel, az új x-menek inkább tévébe valók, a híradó és a barátok közt közé helykitöltőnek.

joakos 2019.05.24. 09:20:34

Mindenki fikázza ezt a filmet, hogy messze a leggyengébb X-Men film, még a későbbi X-Men filmek egyikében is elhangzik egy párbeszédben, hogy mindig a filmtrilógiák záróepizódjai a leggyengébbek (vagy valami ilyesmi). Pedig emlékszem, annak idején engem teljesen elvarázsolt, az egyetlen film, amit egymást követő 2 napon megnéztem moziban. Ma is teljesen vállalható, látvanyügyileg pláne, de a sztori sem olyan vészes.

scavengario 2019.05.24. 09:27:40

@kolomparlole1114: Azért James McAvoy és Michael Fassbender simán megállja a helyét a szerepben. És nem is tinik.
süti beállítások módosítása