Megtudtuk, miért nem szerepelt Marvel Kapitány már az Ultron korában

2019. március 13. - Marvel Magyarország

Nem sokon múlott, hogy jóval hamarabb bemutatkozzon a karakter.

captainmarvel5c804f9378d42.jpg

Carol Danvers múlt héten mutatkozott be teljes pompájában a Marvel Moziverzumban, azt azonban sokan nem tudják, hogy a karakter már majdnem évekkel korábban tiszteletét tette a filmvásznon. A Bosszúállók: Ultron korát dirigáló Joss Whedon ugyanis eredetileg beleírta Marvel Kapitányt a film egyik korai forgatókönyvébe, ez a koncepció pedig egészen odáig elment, hogy könnyűszerrel bevághatták volna őt a film záró képsoraiba a csapat vadonatúj felállásának egyik tagjaként.

„Marvel Kapitány szerepelt a piszkozatban, de számomra tiszteletlenség lett volna vele szemben, ha rögtön egy kiforrott, jelmezt viselő karakterként látjuk a Bosszúállók részeként, miközben a közönség 99%-a azt sem tudta volna, hogy ki ő. Korábban nem így csináltuk” – mesélte Kevin Feige, a stúdió elnöke. „Emlékeztek Skarlát Boszorkány belépőjére a film végén? Azt Marvel Kapitánynak szántuk. Joss azt mondta »Később keresünk valakit a szerepre.« Én meg azt feleltem »Igen, később keresünk valakit a szerepre«” – mondta, majd mintha Whedonhoz beszélne, suttogva hozzátette: „«Nem, dehogy tesszük bele.«”

Mint azt a film végső verziójában láthattuk, Skarlát Boszorkányé lett az a hely, amit a készítők kezdetben Marvel Kapitánynak szántak. Ez a döntés minden téren érthetőnek bizonyult, hiszen máskülönben Wanda nem kapta volna meg azt az ívet, amely a Bosszúállók: Végtelen háborúban csúcsosodott ki a karakter utolsó jeleneteiben, ráadásul egy Carolhoz hasonló karakter képességeivel az Amerika Kapitány: Polgárháború repteres ütközetét is sokkal nehezebb lett volna egyensúlyban tartani. Utóbbi szerepére végül az Ultron kora bemutatóját követően egy évvel később, 2016 nyarán válogatták be az Oscar-díjas Brie Larsont.

„Joss aztán beleegyezett, hogy legyen Skarlát Boszorkányé a rivaldafény a nagy belépővel. És ennek valóban volt értelme – melléjük áll, ezzel elültetve a magokat a Polgárháborúhoz.”

(forrás: CBR)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr114683118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.14. 12:12:40

Ez a nő egyszerűen csúnya.

MEDVE1978 2019.03.14. 16:22:17

@Kolompár Magneto: Nem csúnya, csak ő independent woman. Szerintem a feneke is jobb, mint ahogy a promofotókon és nőiesebb az alakja is, node itt belőle akarták a feminista ikont csinálni. Az meg nem nézhet ki jól...

The Critic 2019.03.16. 12:08:33

Nincs semmi baj Brie Larsonnal. Izgalmas, csinos, jó alakú és intelligens kisugárzású színésznő. A baj inkább a forgatókönyvvel, rendezéssel és az alapsztorival van.
süti beállítások módosítása