BREAKING: Úton van a The Eternals-film!

2018. szeptember 21. - Marvel Magyarország

Méghozzá már rendezőre is talált a tervezett produkció. 

eternals-rendezo-hir.jpg

Chloe Zhao nyerte el a Marvel Moziverzumban játszódó The Eternals rendezői székét, aki a kritikusok által mélyen elismert és díjnyertes A rodeós című western drámát hozta idén tető alá. A forgatókönyvért Matthew és Ryan Firpo, a Feketelista írói felelnek, a produceri teendőket pedig Kevin Feige fogja ellátni.

A Jack Kirby által 1976-ban megálmodott Örökkévalók (Eternals) egy szupererős és közel sebezhetetlen faj, akiket évmilliókkal ezelőtt az Égiek néven ismert földönkívüli lények hoztak létre mesterségesen, embereken végzett kísérletek során. Később a Szaturnusz egyik holdján, a Titánon telepedtek le az Örökkévalók, és teremtettek virágzó kolóniát.

Habár a korábban már pletykaként felmerült projekt érkezését sosem erősítette meg hivatalosan a stúdió, mint az a mostani fejleményekből kiderült, a potenciális rendező keresése egész nyáron zajlott. A kínai születésű Zhao először a szintén előkészületek alatt álló Fekete Özvegy-film dirigálása kapcsán találkozott a Marvellel, de míg azt a pozíciót végül Cate Shortland töltheti be, a feltörekvő rendezőnőre rábízták az Örökkévalókat. A források szerint a stúdió fejeseit annyira megnyerte Zhao, hogy minél előbb szerződtetni akarták, még mielőtt találna más elfoglaltságot az elkövetkezendő évekre.

A produkció történetéről és lehetséges premierdátumáról egyelőre nincs információ, de ezek alapján könnyen ott lehet a Bosszúállók jövő májusban debütáló felvonását követő negyedik fázis első darabjai között. 

(forrás: Variety)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6214254421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.09.24. 09:08:21

ne az űrbe menjenek már. hanem le street levelre.
az űr a dc-é.
az utca a marvelé.
vagy csak nekem?
süti beállítások módosítása