Teljesen felrázza A galaxis őrzőit a Marvel Comics

2018. szeptember 15. - Marvel Magyarország

Képregényhírek: 2018/37. hét

kepregenyblokk-szeptember-fokep_1.jpg

Mivel a Marvel Comics háza táján meglehetősen eseménydúsnak bizonyult az elmúlt hét különböző bejelentésekkel és ízelítőkkel, úgy gondoltuk, hogy ismét egy nagyobb lélegzetvételű összefoglaló keretében számolunk be nektek az elsősorban külföldi (végül pedig hazai) újdonságokról. 

A galaxis őrzői saját képregénysorozata a jelenleg is futó Infinity Wars eseményt megalapozó Infinity Countdown indulása előtt ért véget, ám kiderült, hogy csak egy átmeneti szünetről beszélhetünk. Az Őrült Titánt középpontba állító magazin alkotói, Donny Cates és Geoff Shaw a Thanos Legacy első számában jelentették be egy kétoldalas, több mint 35 űrbéli karaktert szerepeltető rajzzal, hogy jövőre egy vadonatúj felállással tér vissza a csapat általuk. A képen az Őrzők jelenlegi és az eredeti '60-as évekbeli inkarnációja mellett szemügyre vehető Galactus, a Kozmikus Szellemlovas, Beta Ray Bill, a Szuper-Skrull, Adam Warlock, Howard a kacsa és még sokan mások, a #WhoAreTheGuardians hashtag pedig egyértelműen azt sejteti, hogy az új tagok innen fognak kikerülni.

newgotg.jpg

Október 4-én mutatják be a magyarországi filmszínházak a Tom Hardy főszereplésével készült Venomot, amiben egy valamelyest újragondolt változatát fogjuk látni a címszereplő antihősnek. A premiert megelőzően a Marvel szeptember 14-én kiadott egy digitálisan elérhető előzményfüzetet a filmhez, amit Sean Ryan írt és Szymon Kudranski illusztrált, míg a lejjebb megtekinthető borító egy SKAN nevű művész munkája. Az ilyen – általában egy vagy két felvonásból álló – előzmények kiadása bevett szokás a Marvel Filmes Univerzum produkcióinál, de Sony Pictures forgalmazásában készült mozifilm most először részesül hasonlóban. A Venom prelude füzete ugyan túl sok érdemi információval nem szolgál, de a rajzokért egyszer azért érdemes lehet végiglapozni.

custsonyvenom_inks_10_page_english002.jpgVenom #1 (OF 1) Cover by SKAN

Maradjunk a falmászóknál! A decemberben debütáló Pókember – Irány a Pókverzum című animációs filmmel egy időben a Marvel útjára indít egy Miles Morales: Spider-Man című magazint Saladin Ahmed és Javier Garron alkotásában, ami azért is lesz különleges, mert ez az első alkalom, hogy az újvilági Pókembert nem az őt eredetileg megálmodó, újonnan a DC-nél tevékenykedő Brian Michael Bendis írja.

"Számomra Pókember mindig is egy tizenéves szuperhős volt" – mondta a stafétabotot átvevő Ahmed. "Ebben a sorozatban Miles lesz a Pókember, aki egyszerre próbálja meg felvenni a harcot a közösséget és a várost, mintsem az univerzumot fenyegető veszélyekkel, miközben a jegyeivel, szemét osztálytársakkal, a családjával és elfuserált randikkal is törődnie kell. Ez az a klasszikus Pókember, aki modern problémákkal és a valósággal néz szembe." Ami a gonosztevőket illeti, az író elárulta, hogy többek közt Rhino és Aaron Davis, azaz Miles nagybátyja is meg fog fordulni a lapokon. 

mm_sm_1-1340x2010.jpgMiles Morales: Spider-Man #1 Cover by Brian Stelfreeze

Idén Bucky Barnes, vagyis a Tél Katonája szintén visszatér a képregények hasábjain, amire egy ötrészes minisorozatban kerül sor Klye Higgins (Mighty Morpin' Power Rangers) tollából, Rod Reis (Doctor Strange: Damnation) rajzaival kiegészülve. Az író a következőket árulta el a projektről egy nyilatkozatban:

"Mint valaki, akinek rengeteg tapasztalata van a társak írásában, első kézből tudom, mennyire fontos meghatározni egy karaktert a mentorához fűződő viszonyán kívül is. Mióta megszabadult a szovjetek agymosása alól, Bucky rengeteget dolgozott, hogy jóvá tegye a bűneit – Amerika Kapitánnyá vált, járt a Gulagban, majdnem életét adta a világért... sok szempontból is rátalált a megváltásra. Szóval, mi következik ezután? Segíteni fog másoknak, hogy megtehessék ugyanezt." Az első szám december 6-án jelenik meg.

wintersoldier001_cvr.jpgWinter Soldier #1 (OF 5) Cover by Rob Reis

Az Ötletek Házának decemberi felhozatalát egy új X-Force cím is gazdagítja, ahol a társaság eredeti felállása korábbi vezetőjük, Kábel halála után fog nyomozni. Ed Brisson és Dylan Burnett (Cosmic Ghost Rider) párosának története az Extermination című mini eseményeit követően veszi fel a fonalat, melyben tiszteletét teszi az idősebb önmagát meggyilkoló, rejtélyes fiatal Kábel, valamint – ahogyan azt Pepe Larraz borítója mutatja – Deathloknak is lesz valamilyen szerepe.

"Jelenleg elég sok minden zajlik az X-Force körül" – kezdte az író, Brisson. "Az Extermination után Domino, Shatterstar, Cannonball és Warpath még mindig nem tették túl magukat mentoruk elvesztésén, ráadásul nem egy kérdésük is válasz nélkül maradt. A válaszokért a nyomába erednek ennek a kölyök Kábelnek - egyesek a fejét vennék, míg mások csupán beszélni akarnak vele, hogy megtudják, mégis mi a fene folyik itt. Ez tényleg az ő Kábelük lenne? Vagy egy imposztor? Többet megtudunk majd róla, köztük azt is, hogy miben különbözik az általunk ismert karaktertől."

newxforce.jpgX-Force #1 Cover by Pepe Larraz

Végül pedig zárásként álljanak itt az aktuális hazai megjelenések: Csütörtöktől kapható az újságárusoknál a Nagy Marvel-képregénygyűjtemény 19. száma (A Hihetetlen Hulk: Hulk világa 1.), valamint a Kingpin kiadó gondozásában a Marvel+ 41. (benne X-Men és a Vezér). Szintén a Kingpintől ma jelent meg A Hihetetlen Pókember 2018/4. különszáma a Maximum Carnage (Totális vérontás) befejező harmadik felvonásával, és a két héttel ezelőtt útjára indult Marvel Figuragyűjtemény 2. száma is forgalomba került, ezúttal Amerika Kapitány magazinnal és szoborral. 

(forrás: CBR, Newsarama)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6814241649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása