Ezek a szimbióták bukkanhatnak még fel a Venomban

2018. augusztus 26. - Marvel Magyarország

Eddie Brocknak lesz kit gyepálnia.

venomt2-113.jpg

Nem titok, hogy az október elején érkező Venomban több szimbióta is szerepelni fog, és úgy gondoltuk, eljött az ideje kicsit utánanézni, pontosan mely rémségekre számíthatunk.

Régóta tudjuk, hogy a Sony első Pókember spinoffja részben a Halálos védelmező (eredetiben Lethal Protector) című történeten alapszik, mely képregény egyébként idén magyarul is megjelent a Kingpin kiadó gondozásában. Ebben a hatrészes sztoriban Eddie Brock a filmhez hasonlóan az Élet Alapítvánnyal kerül szembe, és a dolgát igencsak megnehezíti az az öt, alant látható szörnyeteg, melyet a Venom-szimbióta felhasználásával hoztak létre az intézmény falain belül. Néhányukkal biztosan találkozni fogunk októberben, de nem kizárt, hogy más paraziták is beköszönnek majd.

que-simbiontes-veremos-en-la-pelicula-de-venom-0001ir_s1rv.jpg

Riot

A második előzetes nagyjából megerősítette, hogy a "Venom" főgonosza Riot lesz. A képregényben ezt a szimbiótát egy Trevor Cole nevű zsoldos viselte, a moziban viszont a Riz Ahmed által alakított Dr. Carlton Drake lesz az első számú gazdatest. Ő egyben az Élet Alapítvány vezetője is. Vizuálisan a lény többnyire hű a rajzolt verzióhoz: nagydarab, szürkés-ezüstös színű, és az ujjai jó nagy karmokban végződnek. A kezét szúró-, és vágófegyverekké is át tudja alakítani a filmben, ami inkább egy másik Venom-ivadék, Phage sajátossága. Ha minden igaz, Riot képes lesz arra is, hogy gazdatestről gazdatestre ugráljon.

venomt2-111.jpg

Scream

A képregényekhez hűen egy Donna Diego nevű nőt megszálló Scream szintén fontos ellenfél lehet. Az előzetesben láthattuk, hogy az ő keze is szúrófegyverré alakul át, illetve azt is, hogy a hátából tüskéket lő ki, ám ezek eredetileg nem az ő képességei. Scream inkább az Embertelenek Medúzáját idéző támadó hajfürtjeiről híres. A képregények lapjain vörös és sárga színekben pompázik, de a filmben inkább szürkésfeketének tűnik. Érdekes, hogy az IMDb-n Michelle Lee mellett egy másik, nála idősebb színésznő (Vickie Eng) is listázva van Donna Diegoként.

venomt2-094.jpg

Phage

Phage egy sárgás színű szimbióta, amit egy Carl Mach nevű férfi viselt a képregényben. Ugyan eddig semmi sem utal arra, hogy Carl szerepelni fog a filmben, mindenesetre egy sárga parazitát már láthattunk az előzetesben. Mivel Scream mozis verziója sötétebb lesz, feltételezhetjük, hogy ez a lény Phage akar lenni. Egyébként ő az, aki általában kardot csinál a kezéből.

venomt2-006.jpg

Lasher

A Ramón Hernándezzel összekötődő Lasher inkább zöldes árnyalatú szimbióta, akinek csápok jönnek ki a hátából. Az előzetesekben semmi hasonlót nem csíphettünk el, láthattunk viszont egy férfit, akit egy kékes színű lény kebelez be. Ha minden igaz, a karaktert Isaacnek hívják, és egy Jared Bankens nevű színész játssza őt. Lehetséges, hogy nem lesz komolyabb szerepe, de az sem kizárt, hogy ő Lasher, még ha a parazita színe nem is stimmel.

venomt2-037.jpg

Agony

Az ötös utolsó tagja ez a Screamhez hasonlóan női gazdatesttel rendelkező, lila színű szimbióta, akinek felbukkanására szintén nem utal sok jel. A trailerben láthattunk egy rejtélyes női pácienst az Élet Alapítványnál, aki lehet Agony, avagy polgári nevén Leslie Gesneria, de lehet Donna Diego is. Egyébként Jenny Slate karakterének kilétét még nem erősítette meg hivatalosan a stúdió, szóval az sem elképzelhetetlen, hogy belőle lesz Agony.

venomt2-045.jpg

She-Venom

Azt már eddig is tudtuk, hogy Eddie Brock exneje, Anne Weying, aki a képregényben maga is viselte egy ideig a szimbiótát, fontos szereplője lesz a filmnek. Szinte biztos, hogy ebben a részben még nem válik She-Venommá, hiszen Michelle Williams korábban azt nyilatkozta, hogy a karaktere nem igényelt vizuális effekteket. Ez persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az esetleges folytatásban ő is kap egy parazitát a nyakába. Valószínűleg a Sony sem akarja egy sima "love interest" szerepre pazarolni a Golden Globe-díjas Williamst.

venomt2-086.jpg

Toxin

Az utóbbi időben szárnyra kapott egy érdekes pletyka, miszerint Reid Scott ("Az alelnök", "The Big C") Patrick Mulligant formálja meg a "Venomban". Mulligan a képregényben egy rendőr, akire szintén ráakaszkodik egy szimbióta, az viszont nem Venom, hanem Vérontó ivadéka.

3233800-5426658770-30758.jpg

Vérontó

Apropó Vérontó, Cletus Kasady feltűnésére szintén nagy az esély. Ugyan hivatalosan még nem jelentették be, hogy Woody Harrelson kit alakít a filmben, de több mint valószínű, hogy az újabban szinte minden fontos franchise-ban felbukkanó színész az őrült sorozatgyilkosból lett vörös szörnyet kelti majd életre. Mindazonáltal Harrelson korábban azt nyilatkozta, hogy a karaktere csak a folytatásban jut fontos szerephez, vagyis nem biztos, hogy ezúttal egy cameonál többre is érdemes számítani tőle.

carnage-woody-harrelson.jpg

Összeállította: Szatyina Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2514201257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása