25 képregényes utalás, amit talán nem vettél észre a Bosszúállók: Végtelen háborúban

2018. május 02. - Marvel Magyarország

Az alapanyaghoz hűen.

iw_odeon_poster_update.jpg

Figyelem! Az alábbi cikk SPOILEREKET tartalmaz a Végtelen háború cselekményére vonatkozóan! Csakis saját felelősségre olvasd tovább!

Múlthéten végre mozikba került a Marvel Moziverzum minden eddigi történetszálát betetőző Végtelen háború, amely sok szempontból rátett néhány lapáttal a korábbi adaptációkra. A rajongók és a kritikusok által egyaránt elismert film közel minden létező bevételi rekordot megdöntött az első hétvégéjén, egy héttel a bemutató után pedig úgy gondoltuk, eljött az ideje mélyebben is beleásni magunkat a részletekbe.

Első körben a képregényes kikacsintásokat vettük alapul, legyen az valamilyen tisztelgés a forrásanyag előtt, vagy netán egy az egyben átemelt jelenet a füzetek oldalairól. Mint már olvashattátok a figyelmeztetést, a következő 25 érdekesség spoileres lehet a film eseményeire való tekintettel. 

black-order.jpg

1. A film rengeteget merített Jonathan Hickman 2013-as "Infinity" címet viselő képregényéből. Ebben a történetben mutatkozott be első alkalommal a Promixa Midnight, Black Dwarf, Ebony Maw, Corvus Glaive és Supergiant alkotta Fekete Rend, mint Thanos öt hűséges, nagy erejű tábornoka. Az adaptációban az Őrült Titán gyermekeiként ismerhettük meg őket, ám az ötből csak négyüket emelték át a lapokról (Supergiant kimaradt), és Black Dwarf a Cull Obsidian nevet kapta.

outriders2.jpg

2. A genetikailag módosított Fullajtárok alkotják Thanos seregét, akiket a képregény szerint mesterséges úton hoznak létre egyetlen céllal, hogy mindhalálig szolgálják a titánt (ez magyarázza, miért küzdötték keresztül magukat hezitálás nélkül a sokuknak végzetesnek bizonyuló energiapajzson). Wakanda mindkét változatban elszenved általuk egy súlyos támadást.

blackpanther-v-cullobsidian.png

3. T’Challa pontosan ugyanúgy esik neki a filmben Cull Obsidian-nak, mint ahogy azt a szóban forgó képregény lapjain is tette.

doctor-strange.jpg

4. Bár a filmben látott borotvaéles tűket nem veti be, az "Infinity" című történetben is Áspis Száj az egyetlen a Fekete Rend tagjai közül, akinek személyében Doctor Strange valóban méltó ellenfelére talál.

avengers-infinity-war-crimson-bands-cyttorak.jpg

5. Strange egyik legkedveltebb harci eszköze a képregényekben Cyttorak Bíbor Béklyói. A filmben is ezt használja Thanos ellen a Titánon zajló küzdelem során.

avengers-infinity-war-ikonn-easter-egg.jpg

6. A béklyók mellett Strange egy másik mágiája is visszaköszön az oldalakról, nevezetesen az Ikonn Képei, melynek köszönhetően számos másolatot képes készíteni magából. Ezt először saját sorozatának 42. számában veti be, ahol egy sárkány égeti porrá a doki klónjait, míg a filmben Thanos zárja rövidre a varázslatot a Hatalom és Lélek kövek erejét felhasználva.

avengers-infinity-war-morgan-stark-easter-egg.jpg

7. Amikor először találkozunk Tonyval a filmben, épp egy álmát vázolja fel Pepper-nek, miszerint volt egy Morgan nevű fiuk Pepper nagybátyjáról elnevezve. A Vasember képregényekben jártas rajongóknak ismerős lehetett a név, a rajzolt változatban ugyanis Morgan Stark Tony unokatestvére, akit az irigysége bűnözői pályára taszított.

avengers-infinity-war-cauldron-easter-egg.jpg

8. A Sanctum Sanctorumban lévő ereklyék közül egy újabbról hullott le a lepel a Kozmosz Üstjének személyében (ezen kezdett nyújtani Tony a film elején). Nem meglepő módon ezt is a képregényekből emelték át a készítők, amit Strange csak kivételes alkalmakkor használ annak érdekében, hogy mélyen belenézhessen a világ történelmébe.

thanos-mephisto.jpg

9. Habár a filmből kimaradt Thanos jobb keze, Mefisztó, a Russo-testvéreknek sikerült belecsempészniük a filmbe a karakter egy sorát: Áspis Száj egy az egyben őt idézi az asgardi hajón játszódó nyitójelenetben, ahogy mesterének átnyújtja a Tesseract-ot: “Szerény személyem meghajol nagyságod előtt.”

marvel-d.jpg

10. Nem tévedtek nagyot, akik rögtön úgy gondolták, hogy a Pókember: Hazatérés végén látott felturbózott jelmez a Marvel Moziverzum Vaspók páncélja lesz. A Végtelen háború nagy részében ebben akciózik kedvenc falmászónk, és még az ikonikussá vált extra csápokat is megkapta. A páncél a 2006-os Polgárháború képregényben tűnt fel először, ahol szintúgy Tonytól kapta ajándékba Peter.

thors-hammer.jpg

11. Thor a kilenc birodalom egyikében, Nidavellir-ben szerezte meg legújabb fegyverét. Bár Vihatörőnek Beta Ray Bill kalapácsát hívják a képregényekben (akinek létezésére a Thor: Ragnarökben kaptunk utalást), kinézetre egy az egyben az Újvilági Mjölnirt vették alapul a készítők. A film szerint a Vihartörő nemcsak képes ellenállni a hat Végtelen kő együttes erejének, de a segítségével Thor bárhová el tudja teleportálni magát a kozmoszban.

aliens5.jpg

12. "A birodalom visszavág" után Peter most "A bolygó neve: Halál" című klasszikust hívja segítségül, hogy az Anyakirálynőnél jól bevált technikával Áspis Szájt is kiküldjék űrt utazni.

eitri.jpg

13. Amikor bejelentették a "Trónok harcából" ismert Peter Dinklage castingját, az egyik legvalószínűbb teória szerint Eitri-t, Nidavellir törpéinek királyát keltheti életre - most már tudjuk, hogy az elmélet igaznak bizonyult. A karakter igazán képregényhű megközelítést kapott, hiszen rajzolt formában is ő az univerzum egyik legnagyszerűbb kovácsa és fegyverkészítője, aki a kilenc birodalom nem egy rendkívüli erejű fegyverét alkotta meg.

marvel-a1.jpg

14. Heimdall-nak az utolsó pillanatban sikerül elküldenie Hulkot a Földre, hogy figyelmeztesse a hősöket Thanos érkezésére. A zöld behemót a Sanctum Sanctorum ablakán keresztül landol a bolygónkon, amit a készítők a "Végtelen hatalom" című sztoriból emeltek át - leszámítva persze, hogy a képregényben az Ezüst Utazó hozza a vészjósló híreket.

marvel-c.jpg

15. A filmben látjuk, ahogy Thanos darabjaira bontva kínozza Nebulát. Ez még egy finomabb megoldás ahhoz képest, hogy a forrásanyagban gyakorlatilag csontig égette...

cap_scales.jpg

16. Eleinte ugyan előszerettel váltogatta, Steve Rogers már harmadik éve ugyanazt az Amerika Kapitány jelmezt viseli a filmekben kisebb-nagyobb változtatásokkal. A Végtelen háborúban például egy kissé megtépázott állapotban köszön vissza, amivel kapcsolatban érdekesség, hogy a felszakadt részek alatt zseniálisan rejtették el a készítők a klasszikus képregényes jelmez dizájnját.

will-bucky-become-the-white-wolf-in-the-mcu.jpeg

17. A Fekete Párduc stáblistás jelenete után Buckyt ismét a Fehér Farkas névvel illetik, amit talán előre utalásnak is tekinthetünk a karakter jövőjét illetően (feltéve, ha a folytatásban sikerül visszahozni a csettintés után elporladt többi hőssel egyetemben). A forrásanyagban a Fehér Farkas nevet T'Challa fehér bőrű fogadott testvére viseli, aki Wakandában nevelkedve a nemzeti titkosrendőrség vezetője lett. Mivel nem úgy néz ki, hogy Huntert a filmekben is bevezetik, talán Bucky fog hasonló szerepet betölteni Wakanda életében.

reality-warping.jpg

18. A Tudástéren Thanos a Valóság követ használva intézi el Drax-et és Mantist igen látványos módon - előbbiből egy halom téglát varázsol, utóbbiból pedig szalagokat. A Russo-tesók ezt egy az egyben a "Végtelen hatalom" második számából merítették, ahol Nebula és testvére, Eros jár hasonlóan.

iw-collector-realitystone.png

19. Habár a “Végtelen hatalom” képregényben a hat követ Thanos egészen másként és máshonnan szerezte meg, mint azt a filmben láthattuk, egynél egészen hűek maradtak a film készítői: a füzetek lapjain is a Gyűjtőtől sikerül elkoboznia a Valóság követ.

death.jpg

20. A filmes Thanos motivációját alapjaiban változtatták meg a készítők. A füzetekben mindent azért tesz, hogy elnyerje a Halál úrnő szerelmét, és bár ezt a szálat teljes egészében kihagyták az adaptációból, azért kapunk egy egyértelmű kikacsintást a karakterre. Amikor Thanos megérkezik a Lélek követ rejtő Vormir bolygóra, és feltűnik előttük a lebegő, hosszú fekete köpenybe burkolózott Vörös Koponya, a rajongók okkal asszociálhattak azonnal a hasonló megjelenéséről ismeretes Halál úrnőre.

avengers-infinity-war-soul-stone-planet-vormir.jpg

21. A Vormir bolygó valóban létezik a Marvel képregényekben, amiről azt érdemes tudni, hogy a Kree galaxisban található, és elsősorban hűllőszerű idegen lényeknek ad otthont. Ezekkel a teremtményekkel kedvenc hőseink az 1974-es Bosszú Angyalai #123 számában futottak össze. Egyéb jelentősége ezidáig sosem volt a Vormirnak, a Lélek kővel pedig pláne nem volt kapcsolatban - az alkotógárda valószínűleg olyasmit akart, ami még csak pletykaként sem merült fel soha.

mentor-2.jpg

22. Thanos és Gamora érkezésekor a Vormirra Vörös Koponya mindkettejüket jól ismeri a Lélek kőnek hála, és a beszélgetésük során A'lars neve is elhangzik, aki történetesen az Őrült Titán apja, ráadásul az ősi idegen faj, az Örökkévalók egyike.

marvel-e.jpg

23. Amikor Thanos megérkezik Wakandába, Vízióval is kegyetlenül elbánik az Elme kő megszerzése érdekében, akinek egész teste szürkére vált halálakor. Ezzel a pillanattal valószínűleg a fehér színű Víziót akarták megidézni a készítők a Végtelen hatalomból, amelyben ugyan nem birtokol egyetlen Követ sem, Thanos mégis kiszakítja minden működéséért felelős áramkörét.

finger-snap2.jpg

24. És persze ne feledkezzünk meg az ikonikus csettintésről sem, amiről nem sokan merték feltételezni, hogy valóban meglépi a Marvel.

marvel-b.jpg

25. Még a Végtelen háború utolsó képkockái is a képregény előtt tisztelegtek. Mindkettő az őrült titánnal zárul, ahogy a naplementét figyelve mosolyog - az egyetlen nagyobb különbség, hogy a Végtelen hatalomban Thanos nem éri el a célját, és egyszerű farmerként folytatja tovább az életét (páncélja egy pillanatig megfigyelhető egy madárijesztőre aggatva).

(forrás: Entertainment Weekly, Screen Rant)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr8213884118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása