A hálószövő bizonyítani akar, de vajon sikerül neki?
Egy film híján célba ért a januárban útjára indított Út a Végtelen háborúig sorozatunk, amiben a Marvel Moziverzum elmúlt tíz évének gyümölcsét vesszük sorra egy-egy elemző írás keretében. Most egy olyan alkotásról beszélünk, ami nemrég még teljesen elképzelhetetlennek tűnt, most pedig a stúdió történetének egyik hatalmas mérföldköve. Fogadjátok cikkünket a nagy hazatérésről!
Előzmények - Otthon, édes otthon
Egészen hihetetlen belegondolni, hogy alig három éve még nem volt több puszta vágyálomnál egy képernyőn látni Pókembert és a Bosszúállókat, két hét múlva pedig már a harmadik Marvel Moziverzumbeli szerepében fog tisztelegni a falmászó, akihez hasonló rögös utat nem sok karakter járt be az elmúlt két évtizedben - elég csak néhány számadatot figyelembe venni: három Peter Parker, három May néni, két Ben bácsi halál, hat önálló mozifilm. Ha minden állomással és releváns történéssel együtt szeretnénk körbejárni Pókember élőszereplős pályafutását a Sam Raimi-féle nagy sikerű trilógián át a kevésbé a tervek szerint alakult A csodálatos Pókember filmeken keresztül, beleértve a Sony körüli hosszas herce-hurcát is, akkor a tervezettnél sokkalta hosszabb lenne a cikk, és korábban már szenteltünk ennek a témának egy írást.
Esetünkben elég felvenni a fonalat A csodálatos Pókember 2. bukásától (a stúdió legalábbis így élte meg, hiszen a filmnek mind pénzügyi, mind kritikai szempontból nem sikerült az elvárások szerint teljesítenie), amelynek hatására komolyan elgondolkodtak a Sony fejesei a hogyan tovább kapcsán. Eleinte az volt a terv, hogy a széria harmadik részére szépen összehozzák a Baljós Hatos nevű szupergonoszokból álló társaságot, ám a Csodapók 2. fogadtatása teljesen felborította a menetrendet - a végére ott tartottunk, hogy May néni kémnek áll egy spinoff filmben és a Baljós Hatos inkább szintén saját címet kap, nyomokban némi Pókemberrel.
Kevin Feige vezetőproducer természetesen kapott az alkalmon (a rajongókhoz hasonlóan régóta szerette volna a karaktert az MFU-hoz csatolni), és egy olyan ajánlattal állt a Sony elé, amit vétek lett volna visszautasítaniuk. Ki tudja, mennyi tanácskozással eltöltött hét és hónap után 2015. február 10-én, atomjaira robbantva az internetet bejelentették, hogy Pókember hazatér. A megállapodás részeként Feige-ék bármelyik filmjükben használhatják őt, és bár az önálló produkciók a Sony forgalmazásában jelennek meg (így a bevétel is az ő markukat üti), a gyártás a Marvel Studios szoros közreműködésében történik. A hivatalos közleményből kiderült, hogy a 2017-re tervezett film előtt bemutatkozik valahol a karakter, amelyre mi sem lett volna jobb lehetőség, mint az akkor előkészületek alatt álló Amerika Kapitány: Polgárháború (viszont mint megtudtuk, ha az egyezséget sikerül hamarabb nyélbe ütni, már a Bosszúállók: Ultron korában szánnak neki egy cameot).
Az egyik legnagyobb kérdés persze az volt, hogy Tobey Maguire és Andrew Garfield után ki lesz tíz éven belül a harmadik jelölt, aki Peter Parker-ként bizonyíthat. A legalkalmasabb személy kiválasztása hosszú hónapokat vett igénybe - egyes források szerint több ezer fiatal tehetséget meghallgattak a Marvelnél, ráadásul a legjobbak egy-egy tesztjelenetet is leforgattak Chris Evans (Amerika Kapitány) és Robert Downey Jr. (Vasember) közreműködésével, ezekkel a felvételekkel vizsgálva a vásznon jelenlévő kémiát a színészek között. 2017 nyarán végül az addig relatíve ismeretlen Tom Holland kapta a szerepet, és többek között olyanok közül választották ki, mint Asa Butterfield, Charlie Plummer, Nat Wolff, Liam James, Timothée Chalamet vagy Charlie Rowe.
Az erős megosztottságot eredményező hírt követően 2016 májusában végre mozikba került a Polgárháború, ahol Tom rajongók millióival szerettette meg magát alig húsz percnyi képernyőidővel. A karakter újszerű és rendkívül képregényhű megközelítése remekül bevált, ez pedig éppen elég ízelítő volt ahhoz, hogy izgatottan várjuk az akkor már - stílusosan - Pókember: Hazatérés címet viselő szóló kalandját.
Előzmények - Új alapokra helyezve
A készítőknek szándékában állt továbbvinni az első bemutatkozásánál elcsípett hangulatot, és az eddigieknél minél különbözőbb adaptációt elhozni. Ennek egyik központi faktora a tinédzserlét lett, lévén a trilógiában és A csodálatos filmekben egyaránt nagyon hamar elvarrták a sulis szálat, ami a képregényekben egy meghatározó része a karakter kezdeti korszakának. Ez a törekvés már Holland castingjával egyértelművé vált, mivel elődeivel szemben róla bármikor elhiszi a néző, hogy egy gimi második osztályába járó, 15-16 éves fiút alakít.
Pár hónappal a Polgárháború bemutatójára kiderült, hogy Robert Downey Jr. a Hazatérésben is tiszteletét teszi egyfajta mentorfiguraként Peter számára, és a közös univerzumot erősítve Jon Favreau szintén visszatér, akit azelőtt négy éve, a Vasember 3-ban láthattunk utoljára. Ahogy kezdett formát önteni a színészgárda (Zendaya, Laura Harrier, Jacob Batalon és Tony Revolori mind Peter osztálytársaiként, míg Michael Chernus, Logan Marshall-Green, Bokeem Woodbine és Michael Mando sokáig ismeretlen ellenségek szerepében csatlakoztak a stábhoz), a rendezést arra a Jon Watts-ra bízták, aki korábban mindössze egy “Rendőrautó” című kis költségvetésű, kritikailag azonban elismert filmet tette le az asztalra. Magától értetődő volt, hogy Marisa Tomei ismét elhozza nekünk a legdögösebb filmes May nénit, majd két teljes hónapot igénylő tárgyalások sorozata után végül Michael Keaton elfogadta Adrian Toomes, azaz a Keselyű szerepét.
A forgatás 2016 júniusában vette kezdetét Atlantában, majd miután rögzítettek jeleneteket Los Angelesben és New Yorkban is, a felvételek ugyanezen év októberében zárultak Berlinben.
A Doctor Strange népszerűsítésekor Kevin Feige producer véletlenül elszólta magát, hogy a legfőbb varázsló zenéjéért felelős Michael Giacchino fog dallamot komponálni az új Pókmozihoz is, amely egészen maradandóra sikeredett. Amellett, hogy a két szembenálló fél témáját kifejezetten szeretjük az albumról, óriási plusz pont a hatvanas évekbeli rajzfilmsorozat főcímének átirata és felcsendülése a Marvel Studios animáció alatt, ezzel azonnali libabőrrel indítva a filmélményt.
Na de ennyi felvezetést követően itt az ideje végigzongorázni, hogy miképp szuperált az MFU Pókemberének első felvonása.
“Meg akarom mutatni, hogy mit tudok!”
Mint említettem, a Hazatérésben a sulis vonal ráerősítésével szerettek volna újat mutatni a korábbi Pókember filmek után, így ezúttal a tinikomédia műfajával keverték a szuperhősös zsánert. Határozottan benne volt a pakliban, hogy a dolog balul süljön el, de szerencsénkre nem így lett: ez egy a középiskolai lét helyzetkomikumait kihasználós, szerethető, itt-ott esetlen, de bájos alkotás, amiben erősen érződik John Hughes hatása, néhol konkrét kikacsintásokkal. Én egy pillanatra sem éreztem zavarónak a gimis részeket és konfliktusokat, ezenfelül az osztálytársak is érdekes, különböző jellemek: Jacob Batalon szerethető Ned Leeds-et mutat be, Zendaya karaktere bár a vártnál jóval kisebb képernyőidővel bír, bőven van benne potenciál a jövőt illetően, és a Laura Harrier alakította Liz Allan is szimpatikus, maximálisan át tudjuk érezni, miért van Peter belezúgva. Az egyetlen, akivel nem tudok kibékülni, az a Tony Revolori-féle Flash Thompson - értem a modernebb megközelítést, ami esetében az írók célja volt, de szerintem a megvalósítás fájdalmasan mellément.
A hangnem mellett a film másik nagyon jól eltalált pontja egyértelműen a címszereplő. A szeleburdi és a nagyok közé vágyódó Peter elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül a cselekmény előre haladtával, és egyszerűen zseniális mindegyik pillanat, amelyben önzetlenségét bizonyítva előrébb helyezi a nagyobb jót a saját érdekeinél (pl. amikor otthagyja Liz-t a bálban, kihagyja az esti fürdést, vagy csak az a Tonyhoz intézett első kérdése a kompos incidens után, hogy ugye jól van-e mindenki). Mindez persze csak azért működik ennyire, mert Tom máig tartó töretlen lelkesedése és a karakter iránti szeretete minden egyes vásznon töltött pillanatában megmutatja magát, amit élvezet nézni. Színészileg az egyenesen a képregényekből átemelt törmelékes jelenetben a legkiválóbb - a nézőnek összeszorul a szíve és szinte vele együtt érzi magát kilátástalannak az épület falai alatt, majd enged fel, amikor sikerül kitörnie. Számomra - bár ezzel bizonyára nem vagyok egyedül - az az a pillanat, amikor megszületik Pókember. Hasonlóan nagyszerű momentum a film végén, amint Tony régóta áhított ajánlatát visszautasítva, őszinte mosollyal az arcán sétál ki a Bosszúállók Létesítményből, vissza az átlagos (már amennyire számára az lehet) mindennapokhoz.
Watts tökéletesen ragadta meg a tényt, hogy képességek ide vagy oda, Peter csupán egy gyerek, akinek számos fronton kell megfelelnie és még rengeteget tanulnia nemcsak az életről, de egyszerre saját magáról is. A film földhözragadt jelleméhez társul, hogy az előző inkarnációkkal ellentétben a főhős itt nem a város legnagyobb felhőkarcolóit átszelve kezdi a Pókemberkedést, néhány háztömbnél magasabban nem is látjuk őt önszántából, leszámítva az ominózus Washington-emlékmű jelenetet - a fejlődése szemmel követhető filmről filmre, ami ugyancsak ötletes lépés.
Messze nem lehet állítani, hogy ez lenne a következő Vasember film, mint azt a reklámkampány alapján sokan feltételezték. Robert Downey Jr. szerepe lényeges és a történet alakulásában kulcsfontosságú, de a rivaldafényt meg sem próbálja ellopni Tom-tól. A két színész közti dinamika páratlan és a karakterek kapcsolata továbbra is abszolút természetesnek hat - izgatottan várjuk, hogyan fűzik ezt tovább Russoék a Bosszúállók: Végtelen háborúban, ahol az előzeteseket elnézve megint fognak osztozni jó pár jeleneten.
A Raimi-trilógia közönségkedvenc gonoszainak hála (a Dafoe-féle Zöld Manó és Doctor Octopus) elég magasan volt a léc ellenlábasok tekintetében, de Keselyű egy kiválóan megírt, érthető motivációkkal és indítékokkal bíró karakter lett, amihez Keaton karizmatikus személyisége és meggyőző játéka jelentősen dominál. A társadalom felsőbb rétege által megalázott és gyakorlatilag munkanélküliségbe sodort kisember Adrian Toomes-szal könnyű együtt érezni, hiszen mindent azért tesz, hogy eltarthassa a családját - a rájuk épült fordulat pedig igen nagyot csattan Peter és az ő szemszögén keresztül a nézőn is minden alkalommal, pláne a sztori egyszerűségéhez mérten. Keaton zsenijét mutatja egyébként, hogy szárnyak nélkül fenyegetőbb, mint teljes Keselyű szettben; az autóban lezajló beszélgetés elejétől a végéig mérhetetlen feszültséggel teli, és valószínűleg sokunknál szerepel az MFU legjobb jelenetei között. Külön öröm, hogy őt nem dobták be a filmek végén előszeretettel legyilkolt gonoszok sorába, így akár még később is tudnak vele kezdeni valamit.
Lehetőségek tárháza
Ahogy azt előzetesen megígérték, ebből a feldolgozásból csakugyan kimaradt a klasszikus eredetsztori, ezzel megkímélve minket attól, hogy harmadjára is végig kelljen néznünk a pókcsípést, de kiváltképp Ben bácsit, hogy újból gyilkosság áldozata legyen. Mindkettőre kapunk egy-egy visszafogott utalást az események közepette: Peter szerint May néni még nincs teljesen jól a “történtek” után, és Ned faggatására elárulja, halott a pók, amelyik megcsípte.
Hősünk most a titkát sem tudja maradéktalanul megőrizni, holott ez a tényező mindig is meghatározta őt - bár talán zavaró lehetett néhányaknak, hogy lassan minden második ember tud Pókemberről, a May-jel való kapcsolatát mindenesetre olyan alapokra helyezheti a film utolsó jelenete, amit még nagyvásznon sosem láttunk ezelőtt.
A produkció szép számban vonultatott fel ellenségeket - sikerült csupa ismerősnek hangzó, de egyeseknek talán kevésbé ismert nevet összeszedni olyanok személyében, mint a két Rengető, a Skorpió vagy a Pléhsuszter. Ehhez a tendenciához a későbbiekben is szeretnék tartani magukat, az első stáblistás jelenet alapján legközelebb például a Skorpió kaphat nagyobb játékidőt. Érdekes kérdés, hogy az Aaron Davis (Donald Glover) által belengetett unokaöcsivel (a képregények szerint Miles Morales-ről, az Újvilági Pókemberről van szó) akarnak-e kezdeni bármit is a jövőben, vagy csak azért hangzott el a mondat, hogy az olvasók tutira felkapják a fejüket.
Megértem, hogy a Hírharsona, J.J. Jameson, Gwen Stacy, Mary Jane és Osbornék hanyagolásával úgyszintén el akartak vonatkoztatni a megelőző filmektől, de számomra ezek az elemek legalább annyira hozzátartoznak Pókemberhez, mint a falmászás. Tudom, kicsit túlzó a példa, és pont a Hazatérés bizonyítja, hogy a hiányukkal is megáll a lábán egy Pókfej történet, de teljesen elég lett volna egy Harry nevű osztálytárs, egy “Daily Bugle” névvel fémjelzett épület, vagy egy apró utalás arra, hogy érdekli Peter-t a fotózás, és máris megdobogott volna a rajongók szíve. Ha most ki is maradtak, remélhetőleg terveznek velük valamikor.
De ha már annyit emlegetem azokat a folytatásokat: A Hazatérés második része valóban be van jelentve 2019 nyarára, amely egyben a Negyedik Fázis nyitánya is lesz közvetlenül a Bosszúállók 4. után. Feige azzal magyarázta ezt a döntést, hogy Peter-nél kevés földhözragadtabb karakter van jelenleg az MFU-ban, az ő és a hozzá hasonló kisemberek szemén keresztül tehát izgalmas lehet megvizsgálni a Thanos invázióját kiheverő világot. A következő felvonás szintúgy szerepeltet egy ismert hőst, akinek egyelőre rejtély övezi a kilétét, de talán a Végtelen háborút látva jobban tudunk majd találgatni.
“Bemutatom a világnak a Bosszúállók legújabb tagját: Pókembert.”
A szuperkatonák, félistenek, űrlények és páncélban repkedő milliárdosok mellé már nagyon elkélt egy olyan szuperhős a Bosszúállók világába, aki ugyan nem egész városokat ment meg, ha egyszer felhúzza a gúnyáját, de mégis van olyan fontos, mint bármelyikük. A Pókember: Hazatérés egy teljesen más, ezidáig kiaknázatlan szegletéből világítja meg a nagyobb univerzumot, és ez a rendhagyó megközelítés arra is lehetőséget biztosít, hogy nagyon hosszú éveken át dolgozzanak még a Tom Holland-féle falmászóval. De ne tekintsünk olyan messzire: Peter Parker másfél héten belül végre Bosszúállónak áll, és nem győzzük kivárni, hogy lássuk, mit tartogatnak számára.
83%
Kovács Gergő
Az Út a Végtelen háborúig cikksorozat előző részei:
Út a Végtelen háborúig - 15. rész
Út a Végtelen háborúig - 14. rész
Út a Végtelen háborúig - 13. rész
Út a Végtelen háborúig - 12. rész
