A Fekete Párduc producere a film születéséről és a folytatásokról beszélt

2018. február 16. - Marvel Magyarország

Kulisszák mögött Fekete Párduc szólókalandja.

black_panther5a8bb48a5db9b.jpg

A Marvel Moziverzum indulása után tíz évet kellett várnunk rá, hogy végre a nagyvásznon is bemutatkozzon a képregényekben több mint fél évszázada megalkotott Fekete Párduc. Saját filmje jelenleg minden idők legjobb kritikai fogadtatású Marvel produktuma, és a jegyeladások alapján jelentős összeget is hozhat a stúdió konyhájára, azaz minden okuk megvan fontolóra venni potenciális folytatásokat. Egy Varietynek adott interjú során feltették a kérdést Kevin Feige producernek, hány Fekete Párduc kalandra számíthat még a közönség, aki bár nem árult el konkrétumot, azért most is tudott érdekességgel szolgálni.

"Mindig azt mondjuk, egyszerre egy projekten dolgozunk. Ha van bármilyen jó ötleted, dobd bele a filmbe, amit éppen készítesz. Ha nem teszed meg, benne van a pakliban, hogy nem lesz következő. Mivel a Párduc több mint 50 éve létezik a képregényekben, rengeteg történet van, amit még el tudunk vele mesélni."

A második felvonás tehát egyelőre a levegőben lóg, de annyi biztosra vehető, hogy Feige szívesen látná újra Ryan Cooglert a rendezői székben, valamint az is, hogy T'Challának és Wakanda nemzetének fontos szerepe lesz a közelgő Bosszúállók: Végtelen háborúban. De mióta van tervben az első Fekete Párduc? 

"Mindig is tudtuk, hogy egy nap meg akarjuk csinálni. A Marvel Studios nyilvánvaló célja megeleveníteni a Marvel univerzum különböző szegleteit. A Vasember 2 végén, amikor Nick Fury egy titkos S.H.I.E.L.D. raktárban beszélget Tonyval, a háttérben látható térképen be van jelölve Afrika területén egy aprócska ponttal Wakanda. A Bosszúállók: Ultron korában először beszéltünk a vibrániumról, és elhangzik Wakanda neve. Lassan építettük fel a filmekben, mivel tudtuk, ha lesz rá lehetőség, a Párduc prioritást élvez a terveink listáján – a Polgárháború aztán felgyorsította a folyamatot. A történeten dolgoztunk, és szükségünk volt egy másik karakterre – valakire, aki igazából egyik oldalt sem támogatja, hanem ahelyett saját céljai, saját küldetése van. A vezető producerünk T'Challát javasolta. Már abban a pillanatban felmerült Chadwick [Boseman] a szerepre, róla beszélgettünk egyedül."

Ahogy a hír elején kiemeltük, jelen állás szerint pénzügyi sikernek is ígérkezik a Fekete Párduc, ezt pedig már a csütörtök esti vetítések eredményei igazolni látszanak: A legelső előadásokon 25.2 millió dollárt hozott a film, aminél az MFU tekintetében csupán a második Bosszúállók volt képes nagyobbat kaszálni (27,6 millióval). Két éve ilyenkor a Deadpool 12.7 millió dollárral nyitott, és végül 152.1 millióval zárta a hétvégét - Wakanda királya a becslések szerint a lenyűgöző 200 milliót is megközelítheti vasárnap estig, de erről külön értékezünk a maga idejében. 

(forrás: Variety)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1013675628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása