Véget ért a visszaszámlálás, és hosszú várakozás után holnaptól hazánkba is megérkezik az év legjobban várt filmje (amit a számadatok is alátámasztanak), a Thor: Ragnarök. Mindenféle spoiler nélkül leszögezhető, ez a trilógia legjobban sikerült darabja. A Ragnarök egy valódi Thor-mozi, fókuszban a címszereplővel, így aki attól tartott, hogy a Sötét világhoz hasonlóan Loki esetleg elviszi a showt, az most megnyugodhat. Habár Tom Hiddleston ezúttal is fontos szereplője a filmnek, az elejétől a végéig Chris Hemsworth tartja kézben a dolgokat.
Bevallom őszintén, Taika Waititi korábbi rendezői munkásságát nem ismerve ültem be a filmre, és bár a humoráról eddig csak olvastam, de hozta azt, amiről híressé vált. Még ha nem is minden poén jött le úgy, hogy hangosan röhögjek, jókat mosolyogtam rajtuk. A Ragnarök legviccesebb momentumait egyértelműen a Thor - Hulk páros közti interakciók adják, a humor terén itt sikerült a legjobbat alkotni. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy ezek a vicces pillanatok egy-két apróbb kivételtől eltekintve nem mentek a komolyabb jelenetek rovására, és erőltetettnek sem hatottak, ellentétben A galaxis őrzői vol. 2-vel, ahol ez számomra több fontos ponton is zavaró volt. Waititi jól egyensúlyoz a domináns és vicces momentumok közti vékony vonalon, és az ezek közti váltásokat is gond nélkül oldotta meg.
A történésekbe nagyon nem szeretnék belemenni, annyit azonban elárulhatok, ha valaki hozzám hasonlóan látott minden trailert és TV szpotot, akkor sem kell aggódnia, bőven tartogat a film nem várt izgalmakat és történeti csavarokat. Az események folyamatosan haladnak, ritka, hogy leülne az élmény, így folyamatosan fenntartja a figyelmet.
Ami pedig egy hatalmas plusz pontnak bizonyul, hogy a jelenetek közötti átvezetések sehol sem lettek zavaróak vagy hatnak művinek, ami egy ritkán látott folyamatosságot kölcsönöz a produkció számára.
A Ragnarök egy igazán impozáns szereplőgárdát tudhat magának; korábbi Marvel vagy Thor filmekből ismert szereplők mellé behoztak öt teljesen új karaktert is. Ahogy már fentebb említettem, Chris Hemsworth Thorként végig fogja a gyeplőt, amihez Tom Hiddleston Lokija remekül asszisztál, és a Mark Ruffalo által életre keltett Bruce Banner is határozottan csatlakozik ehhez. Az igazság az, hogy Hemsworthnak jól áll ez a lazábbra vett szerep, és habár az előző két Bosszúállókban kicsit már mutathatott ebből az oldalából, itt sokkalta szabadabban mozoghatott, ami a játékán érződött a legjobban. Loki hozza a film során eddig megismert énjét, akit viszont sikerült sokkalta árnyaltabbá varázsolni, az kedvenc dühöngő zöld szörnyetegünk, Hulk. A mai technológiának köszönhetően Ruffallo már nem csak az arcát, hanem a teljes mozgását is adta a karakternek, melynek köszönhetően Hulkot eddig nem látott oldaláról ismerhetjük meg, valamint Banner karaktere is jóval oldottabb a korábbiakhoz képest.
Cate Blanchett Hela szerepében az eddigi leginkább badass Marvel főgonoszt hozta el nekünk, akin igazán látszott, hogy éli a szerepét, és őszintén szólva, jól is állt neki. Ettől függetlenül sajnos azt kell mondanom, javarészt a játékidejének köszönhetően még mindig várat magára az a fajta ellenség, akire annyi rajongó vár (na majd Thanos a Végtelen háborúban). Hela mellett a másik fontos női szereplőnk a Valkűrt alakító Tessa Thompson. A főbb színészek közül Thompson az egyik, akivel személy szerint nem voltam megelégedve, valahogy a film nagy részében nem állt össze a kép, és itt nem feltétlen a karakterizációra, hanem a színészi alakításra gondolok. Tőle jobbat, többet vártam. A másik ilyen szereplő Jeff Goldblum Nagymestere, aki láthatóan jól érezte magát, de egy univerzum ősét nem feltétlenül így kellett volna megalkotni.
Kiemelhető még a rendező által életre keltett Korg, aki egyértelműen poénforrásként került a filmbe, minden hozzá köthető jelenetben ledob egy újabb humorbombát, más kérdés, hogy ez már kinek mennyire robban.
A film képi világa elég vegyes felvágottra sikerült. Asgard még mindig impozáns, és az előző filmekben megszokott látvány többször visszaköszön, mellé ráadásul alkottak egy retro-futurisztikus dizájnt. Ezt már az előzetesek során is láthattuk, ami – és persze a viccesebb hangvétel – miatt több helyről megkapta A galaxis őrzői vol. 3 jelzőt a Ragnarök, de teljességgel állíthatom, hogy ez nem így van. Amíg az Őrzőkben egy kommersz zenei aláfestés és látvány tárul a néző elé, addig itt érezhetően rámentek a '80-as évekbeli sci-fik és diszkó hangulatára. Az elektronikus, főleg szintetizátorral készült zenék és színezés is ezt az érzetet erősíti. Apropó zeneiség, a film során felcsendülő dallamok végig asszisztálnak mind a könnyedebb, mind pedig a komolyabb jelenetekhez, azonban ezt a részt sem nevezném százszázalékosnak, akad pillanat, ahol hiába a komolyabb zene, maga a jelenet nem tudta átadni teljesen azt a hangulatot.
Sokat gondolkoztam a moziból kifelé jövet a végső értékelésen, nem volt túl könnyű dolgom vele. A Ragnarök egyértelműen jó film, és tény, hogy a Thor-trilógia legkiemelkedőbb darabja. Számomra sikerült is a top 5 Moziverzum darab közé bekerülnie, de megvannak a maga hibái és az eddigi Marvel produkciókra jellemző néhány betegsége is, illetve helyenként érezhető, hogy többet kilehetett volna hozni belőle. Mindezek ellenére az idei évben megjelenő három Marvel mozi közül egyértelműen a Ragnarök sikerült legjobban, ahol végre a főhősön van a legfőbb hangsúly, a Stan Lee cameo ismét zseniális, a stáblista során pedig két bónusz jelenet várja a rajongókat.
82%
Boldizsár István
