KÉPREGÉNYKRITIKA: Hulk: Szürke

2020. március 26. - Marvel Magyarország

Az újszülött szörnyeteg, aki lezúzott egy hadsereget és eltűnt.

hulk-szurke-kepregenykritika.jpg

Jeph Loeb és Tim Sale Fenegyerek és Pókember után Hulk karakterét is visszautaztatták a kezdetekhez színtematikára épülő kvadrológiájuk harmadik minisorozatában, melyben ezúttal a dühöngő behemót bőrárnyalatában rejlő szimbolikát használták fel lényének megértéséhez. Ami, és ez talán sokaknak meglepő lehet, a figura debütálásakor még szürke volt, nem zöld. Loebnak valószínűleg ezzel kapcsolatban nem kellett sokáig ülnie az üres papír felett, hiszen Hulk esetében eléggé adja magát a nyilvánvaló allegória: ahogy senki másé, úgy a pusztító szörnyeteg világa sem lehet fekete-fehér, még ha mindenki ezt is akarja hinni.

Akárcsak a Fenegyerek: Sárga és a Pókember: Kék, részben a Hulk: Szürke is egy már eltávozott kedveshez szóló intim vallomás, melyen keresztül a főhős a gyásszal és a bűntudattal igyekszik megbirkózni, bár ez a megnyílás épp annyira szól Betty Rossról, mint Banner saját alteregójához fűződő zavaros érzéseiről. Különbség még, hogy a történetet keretbe foglaló narráció, mely a múltjába révedő mesélőtől származik, ezúttal nem egyirányú kommunikáció, Bruce itt ugyanis Samson Dokival beszéli meg a történteket, aki pszichiáterként és barátként próbál a segítségére lenni.

A Hulk: Szürke nem csak emiatt számít kakukktojásnak a másik három kötet mellett, de a címszereplője miatt is, aki mindig kilógott a Marvel szuperhőseinek sorából. Ez a figura, akiben Frankenstein meg nem értett szörnyetege, valamint Dr. Jekyll és Mr. Hyde megosztott személyisége is visszaköszön, első megjelenésekor sokkal inkább a ponyvairodalom képviselője volt, mintsem eposzi hős. A Jack Kirbytől származó (és a jelen kötetben is felhasznált) eredeti külseje is ehhez a koncepcióhoz passzolt. A feje nyomott volt, a teste görnyedt, az arca beesett, a fogai rendezetlenek. Emellett ott volt a szemében az a fajta mély szomorúság, ami Boris Karloff szörnyetegét és Lon Chaney Fantomját is jellemezte a húszas-harmincas évek híres rémfilmjeiben. A hamuszürke bőr még jobban ráerősített a horrorisztikus hangulatra, hiszen általa egy sírból visszatérő élőhalottra hajazott a karakter. Az évek során persze már sokkal inkább egy gammakoktélon nevelt testépítő világbajnokra kezdett hasonlítani, de Jeph Loeb és Tim Sale nem erre a verzióra koncentráltak.

A kötet cselekménye a Bruce Bannert Hulkká változtató baleset utáni napokban játszódik. A szörnyeteg még csak most jött a világra és egy hároméves gyerek szellemi képességeivel értelmezi a körülötte lévő dolgokat. Nem érti a saját erejét, nem tudja, mi a különbség jó és rossz között, csupán az ösztönei vezérlik. Ha felbosszantják, dühös lesz, ami következményeket von maga után, ha pedig megtámadják, visszatámad, aminek, nos, szintén súlyosak lesznek a következményei. Nem vágyik ő semmi másra, csak arra, hogy mindenki békén hagyja, na meg arra, hogy ne legyen egyedül. Itt jön a képbe Betty Ross, akinek az arca Bruce Banner tompa emlékein keresztül Hulk fejébe is befészkelte magát, és bár a szörny nem tudja, hogy ki ő, azt érzi, hogy a lány fontos neki.

ddoha3xvmae_l8k.jpg

A nő viszont nem kedveli őt. Egy kicsit sem. Amikor megjelenik nála, undorral, megvetéssel és félelemmel fogadja, de ez még mind semmi ahhoz képest, amit Betty apjától, "Mennykő" Ross tábornoktól kap: amint meglátja, kivezényli a hadsereget és össztüzet zúdít a szörnyre. Nem érdekli, mi ő, sem az, hogy a saját lánya is a tűzvonalban van. Ahogyan Bruce a Samson Dokival való beszélgetése során fogalmaz, hozzá hasonlóan Ross is egy fekete-fehér világban él. Számára Hulk egy förtelem, egy veszélyforrás, amit mihamarabb el kell törölni a Föld színéről. A tábornok csak a végleteket ismeri. Kiabál, szitkozódik, egy percre sem hajlandó megállni és végiggondolni azt, ami körülötte zajlik. Ross egy igazi szörnyeteg, akinek minden szava méreg, megszállottságában pedig képes lenne mindent felperzselni maga körül. Gyűlöli a szörnyet, mert az más, mint ők. Na, nem mintha a lányához különösebben kedves lenne.

Betty karaktere, csakúgy, mint Karen Page és Gwen Stacy a korábbi kötetekben, magán viseli a hatvanas évek tipikus jegyeit. Ő az a bajba jutott hölgy, aki folyton ájultan fekszik valakinek a karjaiban, és aki bármit megtenne a férfiért, akit szeret. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, milyen mélységesen elkeseredett is igazából. Betty alig ura önmagának ebben a történetben. Hulk és Ross tábornok kvázi rongybabaként rángatják őt, miközben egyikük sem törődik vele igazán. Az apja többször is kifejezi, hogy csak teher a vállán, de Hulk sem azért érdeklődik iránta, mert fontos lenne neki, épp csak azért, mert számára ő az egyetlen biztos pont a zűrzavarban.

A nő egyáltalán nem viseli jól a lény közeledését, aki csak némi melegséget és megnyugvást remél tőle, de ezt nem kapja meg. Betty nem akarja a szörny mögött meglátni az embert, mert akkor ki kellene lépnie abból a fekete-fehér világból, amiben az apja mellett tanult meg élni, de ehhez nincs elég ereje, sem motivációja. Pedig, mint arra Loeb a kötet végén szereplő jegyzeteiben is utal, a lelke mélyén jól tudja, hogy az előtte álló monstrum valójában a szerelme. Még maga Bruce Banner sem hajlandó megérteni Hulkot, nem csoda hát, hogy a lény a történet végén csalódottan veti bele magát a magányos ismeretlenbe.

A Hulk: Szürke egy szomorú rémfigura története, aki a világra kilépve csak erőszakkal és elutasítással találkozik, ezért ő is csak ekképp tud reagálni rá. A karakter ezzel nemcsak Frankenstein szörnyetegét idézi meg, de sok hasonlóságot lehet felfedezni közte és az ötvenes évek "double feature" horroralakjai között is, mely alkotások Stan Lee-re is hatással lehettek, amikor megalkotta a címszereplőt. A történetmesélés és a rajzok stílusában is felfedezhető a Földön kívüli jövevények- és a The Amazing Colossal Man-féle B-filmek hatása, arról meg már ne is beszéljünk, hogy az eredeti, robosztus páncéljában felbukkanó Vasember A nap, mikor megállt a Föld robotját juttathatja eszünkbe.

Jeph Loeb és Tim Sale harmadik "színes" sorozata szerencsére egyikük részéről sem érződik kötelezően letudott fércmunkának, amivel a Fenegyerek: Sárga és a Pókember: Kék sikerét próbálták volna meglovagolni. A Hulk: Szürkére ugyanúgy jellemző az egyedi hangulat- és színvilág, hiszen a képregény minden elemét a címszereplő karakterére építették. Ebből kifolyólag talán ez a kvadrológia legszomorúbb, ámde nem kevésbé lebilincselő darabja.   

3164344_big.jpgCím:
Hulk: Szürke
(Hulk: Gray)

Írta:
Jeph Loeb
Rajzolta:
Tim Sale

Eredeti megjelenés:
Hulk: Gray 1-6.
2003-2004
Marvel Comics

Magyar megjelenés:
2020
Fumax kiadó

Formátum: Keménytáblás kötet

Oldalszám: 168 oldal
Megrendelhető a borítóra kattintva.

Szatyina Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9915559330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.