Egy vak, egy alkoholista, egy ex-bűnöző és egy kölyök kezében van New York sorsa.
És megérkeztünk. Közel négy évvel a Marvel-Netflix deal bejelentése és négy többé-kevésbé ismert karakter önálló sorozata után 2017. augusztus 18-án megérkezett a televíziós Bosszúállók, a The Defenders első évada. Hosszú utat jártunk be 2015 áprilisa, vagyis a Daredevil nyitó szezonjának elsöprő sikere óta. Az eredetileg hatvanrészes együttműködést (négy darab tizenhárom-tizenhárom részes szóló show és egy közös, nyolcrészes team-up) rögtön rétestészta módjára el is kezdték nyújtani, hiszen a Jessica Jones leső évadát nem Luke Cage kalandjai követték. Ó, nem, rá egészen 2016 szeptemberéig kellett várnunk, hiszen Fenegyerek népszerűségét meg kellett lovagolni, úgyhogy az a bizonyos hatvan rész hirtelen hetvenháromra ugrott a Daredevil második évadának köszönhetően. Gondolhatnánk, hogy innentől minden a terv és a szerződések szerint zajlott, ám Bernthal bácsi gyakorlatilag mindenkit leszínészkedett 2016-ban tévés vonalon, úgyhogy bizony a Netflix-nél nem is tököltek tovább, berendelték a Megtorló sorozatát annak rendje és módja szerint. Közben megérkeztek Luke és Danny nyitó évadjai, 2016-tól már kicsiny hazánkba is Netflixen - előbbi felemás, utóbbi nem túl pozitív fogadtatással. Évadberendelések jöttek s mentek, míg nem végül mostanra mind a négy hős megkapta a második, vagy a Daredevil esetén harmadik évados berendelését.
De persze ezek mind-mind pusztán csak számok és történelem. Epekedve várta mindenki, hogy a négy karakter végre ugyanazt a folyosót szedje szét egy közös csapatsorozatban. És a végeredmény? Nos, azt teljesen spoilermentes kritikánkból és az értékelésünkből megtudhatjátok. (Természetesen az eddigi sorozatok összesen öt évadát tekintve tartalmaz spoilereket a cikk, így aki nem látta valamelyik korábbi Marvel-Netflix show egyikét, az óvatosan olvasgasson tovább.)
Egy kellően defektes kvartett
Rögtön azzal kezdek, amire szerintem a legtöbben kíváncsiak vagytok: a négy főszereplő közötti kémia bitang jó. Leginkább az ő vitáikat, a teljesen eltérő karakterek világnézeteinek ütközését vártam a leginkább ebben a sorozatban, és hohó, teljességgel meg lehetek elégedve.
Az első három rész arra koncentrál, hogy külön-külön bemutassa őket és a jelenlegi élethelyzetüket. Matt feladta a Fenegyerek identitását és a szóló ügyvédi karrierjére fókuszál, miközben szép lassan próbálja megjavítani a kapcsolatát Karen-nel és Foggy-val. Persze ahogy sejthetjük, mindez nem igazán megy olyan egyszerűen, hiszen hiányzik neki rendesen az a bizonyos vörös ördögkosztüm. Luke frissen szabadul a börtönből és egy jó kávé után rögvest beleveti magát Harlem védelmébe, Jessica pedig félgőzzel és dupla whiskey-vel ugyan, de magánnyomozóként tengeti a mindennapjait. Danny eközben a világ túlsó oldalán vadássza le a Hand megmaradt tagjait, míg nem legutóbbi hajszája szülővárosába, New Yorkba tereli vissza a Halhatatlan Vasökölt.
Remek volt látni, ahogy a négy karakter története a saját maguk útján és rájuk jellemző módszerekkel egyre inkább közeledik, és először páronként, majd végül teljesen összeér a harmadik epizód végére. Számomra ezek, valamint a negyedik részben bemutatott közös pillanatok adták a legtöbb életet a show-ba, minden percét élvezettel figyeltem a képernyőn. Ez a négyesfogat a Bosszúállókat is túlszárnyalja, ha különbözőségekről van szó. Minden egyes kérdő pillantásuk és szúrkálódásuk egymás irányába zseniálisan lett megírva és eljátszva is a színészeknek köszönhetően. Habár mindannyian interakcióba lépnek egymással az évadban, de leginkább párokba rendeződve láthattuk őket, ami szintén egy jó húzás volt a készítők részéről. Matt és Jessica, valamint Luke és Danny is rendkívül szórakoztatóak közösen.
Mind a négy karakter esetén elmondható, hogy ha egyesével végigvesszük őket, biztosan találunk mindenkinél olyan tulajdonságokat, ami miatt totál kilóg a többiek közül. Mégis, az évadban szépen lassan (szó szerint, de erről majd később…) előrehaladva mindannyiuk valami miatt hajlandó a közös együttműködésre. Motivációkat tekintve Matt és Danny a kidolgozattabbak, Luke és Jessica inkább sodródik az árral, habár a kezdőlöket az ő életükben is jelen van, csak közel sem olyan szignifikánsan, mint Fenegyerek vagy Vasököl esetén. Egyértelműen egyikőjükre se tudom azt mondani, hogy elvitte volna a show-t, ami szerintem így rendben is van, hiszen megfelelően sikerült egyensúlyban tartani ezt a négy, igencsak erős személyiséget - ez pedig, tapasztalatból írom nektek, piszkosul nehéz feladat. Egy helyen azért ki is ütközött negatívumként, méghozzá a képességeik használatánál: Daredevil és Iron Fist mellett Luke és Jessica azon túl, hogy bevitt néhány pofont az ellenségnek, nem túl sokat tudtak hozzátenni. Ráadásul Jessica egy “low-budget” Luke-nak tűnik úgy, hogy “csupán” emberfeletti erővel bír.
Charlie Cox filmes és televíziós oldalt is tekintve számomra a top 5, de talán top 3 színészi alakítását hozza Matt és Daredevil karakterével, ő tőle mára már sokat várunk és sokat is kapunk minden egyes megjelenésével. A Jessica Jones-t alakító Krysten Ritter óriási szakítás volt a Marvel részéről, személy szerint imádom a színésznőt a való életben is, Jess-ként pedig a show legviccesebb mozzanatai hozzá köthetőek - noha közel sem a filmvásznon megtapasztalt humorra kell számítani, hanem arra az ízig-vérig JJ-féle kötekedő és flegma beszólásokra. Luke és Mike Colter számomra semmi extra, talán ő volt a leggyengébb négyőjük közül, de így sem akadt vele semmi problémám - egyszerűen csak nem rajongok túlzottan a karakterért és nem tudok vele azonosulni. Aki viszont hatalmas pozitívum, az Finn Jones Danny Rand-je, aki Vasökölként végre megmutatta, milyen is lehet ez a karakter, ha jól van megírva és kap időt gyakorolni egy-egy harcjelenet előtt. Danny elejétől a végéig remekül szuperál a sorozatban, szimpatizálunk vele többször is, és érezzük, hogy végre beérni látszik a karaktere - igazán várós lett a nyolc epizód kipörgetése után az Iron Fist következő évada.
Igazából órák hosszat tudnék beszélni a főszereplők iszonyatosan jól megvalósított jelenlétéről, de ideje áttérnünk a többiekre, vagyis az önálló sorozatokból ismerős mellékkarakterekre és az évad gonoszaira.
Statiszta mellékszereplők - majd a saját sorozataitokban, lányok-fiúk!
A mellékkarakterekkel kapcsolatban eléggé felemás érzéseim támadtak a sorozat darálása alatt és után is. Őszintén, a legtöbben csak kötelező jelleggel jelentek meg és szó szerint semmiféle szerepet nem töltöttek be azon túl, hogy a főhősökre váró saját életükbe is betekintést kaphassunk - na meg persze némi plusz tétet vigyenek a cselekménybe. Jó példa erre Colleen Wing, aki az Iron Fist egyik kiemelkedő részét nyújtotta, itt viszont az utolsó egy-két epizód kivételével gyakorlatilag semmit nem tett hozzá a sztorihoz. De hasonló passzív szerepet kapott Karen, Malcolm és meglepő mód Claire Temple is - utóbbit érdekesen fogadtam, ugyanis Coulson ügynökhöz hasonló, meghatározó szerepet vártam tőle, és korántsem ezt kaptam. A többiíek (Foggy, Misty, Hogarth, Trish) se alkotnak túl sokat, kb. mindenki kap valahol az évadban egy-egy aprócska szálat, amivel foglalkozik és előre segíti valamelyik főszereplőt, de ezt leszámítva ők is csak statisztaként szolgálnak.
Többőjüknél is azt éreztem (és ez egyébként a főhősökre egyaránt igaz), hogy a készítők nem akarnak a karaktereket meghatározó pillanatokat ebbe a sorozatba belerakni, egy-két kivétellel. Ez persze logikus lépés, hiszen a saját tévéműsoruk évadaiban több időt és lehetőséget kaphatnak majd, ennek a döntésnek viszont a hátulütője egy nyolcrészes sorozat esetén bizony az lesz, hogy nem sok érdemi beleszólásuk van a történet kibontakozásába.
Hand - vágj le egy kezet, és… és őszintén remélem, hogy egy sem nő a helyére többé…
Bizony, bele is vágok a közepébe: a Defenders végére abszolút elegem lett a Hand-ből. A szumma hat évadnyi Marvel/Netflix tartalom során már negyedjére tűntek fel “big bad”-ként, és ennyi szerintem egy életre elég volt belőlük. A Daredevil első szezonjában még csak halvány fenyegetésként lettek belengetve, hogy aztán a második évadban az egyik meghatározó történetszál hozzájuk kötődhessen. Ezt tovább vitték az Iron Fist-ben, ahol a Hand egyik kevésbé kompetens szekcióját láthattuk működés közben, és a velük járó végtelen arcot, illetve személyiség nélküli nindzsát. Na, ez a lejtmenet azt hiszem a Defenders-ben érte el a lejtő legalját.
Sajnos a Sigourney Weaver-rel beharangzott Alexandra karaktere a legkevésbé sem érdekes. Egész jól lengetik be az elején és van egy-két remekül megkomponált jelenete, amiben megismerhetjük kicsit jobban a figurát hajtó erőt és félelmet, de ennyiben ki is fújt az egykori Ripley által életre keltett Hand vezér. Kicsit azt érzem, hogy leszerződtették az egyik legnagyobb hollywoodi női színésznőt egy totál sablon szerepre. A Hand tanács többi tagja se hoz túl sok újdonságot, Madame Gao természetesen a puszta jelenlétével továbbra is a legszimpatikusabb gonosz karaktert testesítette meg, de a többiek - főleg a visszatérő Bakuto-val - üresek és kidolgozatlanok maradtak. A motivációjukat és végcéljukat tekintve még fogok értekezni a történetet kiveséző fejezetemben, egyelőre legyen elég annyi előre vetítése, hogy kissé össze lett csapva a vége.
Szerencsére visszakaptuk a feltámasztott Elektrát, aki az egész évad során okoz jó pár meglepetést (igazából a legtöbb csavar a sztoriban ő hozzá köthető) és a színésznő, Elódie Yung a Daredevil második évada után ismét brillírozik a femme fatale szerepben. Akár a harcjelenetei, akár a karakterpillanatai egyaránt remekül kidolgozottak, egy igazi, képregényhű Elektrát kaptunk kézhez. Pazar.
Tempó, tempó, tempó - Az egyszerre túl kevés és túl sok történet nyolc epizódban
Ha a Defenders jelentette a Marvel/Netflix együttműködés első fázisának végét, akkor most a készítőknek le kellene ülnie és átbeszélnie a jövőt a sorozatok történetvezetését és tempóját (angolul van erre egy rendkívül kifejező szó, a “pacing”) tekintve. Nincs olyan show ugyanis szerintem, ahol ne írtam volna ezt fel negatívumként. Ahogy tőlem párszor már olvashattátok: semmi bajom sincs egy lassan kibontakozó történettel, ha kellően érdekesek az események és később nem érzem azt, hogy a végét elsiették. Na, a Defenders dióhéjban ezt a hibát követte el.
Az első két rész - habár ahogy említettem, nálam működik - jó pár nézőnél gyanúsan ki fogja b***** a biztosítékot, annyira lassú a cselekmények előre haladása. Az évad végét jelentő hetedik-nyolcadik epizód pedig ezzel kontrasztban túlzottan kapkodósra és összecsapottra sikeredett, a Hand végső nagy-nagy terve eléggé érthetetlen és kesze-kusza, nem lett kellően bemutatva. Az évad tetőpontja ilyen téren mindenképp a harmadik-negyedik rész, valamint utána a lassabb ötödik-hatodik is szórakoztató karakterpillanatokat tekintve. Szóval ja, sikerült elérniük azt, hogy az évad egyszerre túl lassú és túl kapkodó egyszerre - bravó!
A történetet egészét tekintve igazából az “egynek jó volt” kifejezés jut eszembe bármiféle színesítés vagy részletezés nélkül. Elment, tök jól szórakoztam rajta, de semmi extra az ég egy adta világon. Összerakottabb és jobban megírt, mint az Iron Fist első évada vagy a Luke Cage első évadának második fele, de nem éri el nálam a Daredevil két, vagy a Jessica Jones első etapjának minőségét, Matt és Jess kalandjainak minden hibáját figyelembe véve sem. Sem Alexandra, sem az egész Hand nem tudott érdekelni sajnos az évad közepétől, ám szerencsére a központi négyes jelenetei akár közösen, akár párosával, akár magányos hősként a mérleg másik oldalára billentették a hangulatomat. A zárás is tetszett, szerintem kellően elvarrtak és felvezettek történetszálakat, minden hős sorsát kíváncsian várom, hogy folytatódjon a történetük 2018-ban.
Értékelés: közel sem tökéletes, de egynek simán jó
A kritika végére érve mindenképp elmondhatom, hogy alapvetően megérte a sorozatra várni és mindenképp kellemes kikapcsolódás lesz mindenki számára - a harcjelenetek például kifejezetten menőre sikerültek, az Iron Fist első évada után igény is volt rá rendesen. Mindenképp dicséretre méltó, hogy sikerült a Netflix-en összehozni ezt az egyedülálló team-up sorozatot, DC oldalon a CW-n láthattunk már közös momentumokat és crossover epizódokat, de egy komplett minisorozat bevállalására négy különböző karakter önálló show-ja után most került sor először. Éppen ezért nyilván kötve volt a készítők keze rendesen, hiszen két-három éve folyamatosan felvezetett történetszálakat kellett megfelelően összehozni és elvarrni. Ez összességében egyébként sikerült (az egész évad teljesen konzisztens és nem igazán vannak benne logikai lyukak), csak a szumma öt évadnyi sztori alatt a karaktereket egy tető alá hozó külső erő a Hand személyében már unalmassá és lerágott csonttá vált.
Hogy mennyit és mit tanultak belőle, azt még jó ideig rejtély övezi, mindenesetre jó próbálkozás volt a Defenders és kíváncsian várom, hogy vajon bele merik-e vágni még egyszer a fejszéjüket a készítők egy második évad személyében, vagy inkább a négy főhős mentalitásához híven inkább szólóban nyomják tovább. Izgatottan várjuk a folytatásokat, egyelőre akár még az is előfordulhat, hogy 2018-ban mind a négy Oltalmazó tiszteletét teszi Netflixen, hogy új évadokkal örvendeztessenek minket.
Addig is viszont: ide végre Frank bácsit és a Punisher sorozatot, basszus, láttátok a teasert?! Jézusom, kegyetlenül büntetni fog… Aki valamilyen csoda folytán lemaradt volna a Defenders premierjének apropójából debütált ízelítőről, YouTube csatornánkon akár magyar felirattal is megtekintheti.
75%
(Akit érdekel egyébként: a sorrendem valahogy úgy néz ki, hogy Daredevil 2. évad, Jessica Jones és Daredevil 1. évad fej-fej mellett, Defenders 1. évad, Luke Cage 1. évad első fele, Iron Fist 1. évad, Luke Cage 1. évad második fele.)
Goretity Dániel