Utolsó kommentek:

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.03.21. 09:43:42

hát szerintem az új tagok eddig is csak töltelékek voltak.
eddig is az eredeti tagok voltak a hangsúlyosak.

Bejegyzés: A Végjáték ismét az eredeti Bosszúállókra helyezi a figyelmet

Monty H. 2019.03.19. 20:25:12

Kiváló összefoglaló, az utolsó szóig egyetértek vele.

Az első évad végén úgy voltam, vele, hogy kezdjük rögtön a másodikat, de nagyon úgy érzem, max az elsőt fogom valaha is újranézni...

Összességében tényleg unalmasabbra sikerült, részben, mert szerintem túlzásba vitték a melodrámát. Értékelem, hogy nemcsak csihipuhiból áll egy ilyen széria, hiszen pont így lehet a képregényhősöknek filmes vonalon igazi karaktert adni, de a 2. évadban nem találták azt az egyensúlyt, amit az elsőben még tök jól be tudtak lőni. Russót túlszerepeltették és túlmoralizálták, pedig annyira valóban nem lett érdekfeszítő. A Pilgrim-figurát nem tudták rendesen kihasználni, Amy karaktere meg szerintem az idő nagyrészében kifejezetten irritáló. A párbeszédek erőtlenek és relatíve ritka az igazi akció (mondjuk az első rész mosdós jelenete instant klasszikus). Jon Bernthal nevét viszont megjegyzem, mert a többi Megtorló-színész, akit eddig láttam, a lába nyomába sem ér.

És érdekességként, nemrég írtam a Megtorló vietnami kalandjai közül kettőről (nagyrészt a sorozat hatása alatt):
vietnamihaboru.blog.hu/2019/01/29/punisher_platoon_born

Bejegyzés: KRITIKA: Marvel’s The Punisher (2. évad)

Marvel Magyarország 2019.03.19. 06:04:18

@Csabi Alonzó: Nem, mert bárhogy nézem, az a Bosszúállók: Végtelen háborúban látott Vihartörő. A nyele és a formája is megegyezik, ami kifejezetten jól látható, mikor repül Thorhoz, vagy támaszkodik rá a legvégén (de már csak az is "bizonyíték", hogy a Mjölnirre sehogy sem tudna támaszkodni, közel sem volt olyan hosszú nyele). Értem amúgy, miért téveszt meg sokakat, pont az a fele látszódik közelről, amelyik erősen a Mjölnirre hajaz, de erősen kétlem, hogy azt látnánk Thornál; nagyon jól kivehető az ellenkezője.

Bejegyzés: Kielemeztük a Bosszúállók: Végjáték hivatalos előzetesét

Csabi Alonzó 2019.03.18. 14:12:56

És az nem tűnt fel a cikk írójának, hogy Thor a régi Mjölnirt hívta magához? Amelyik ugye megsemmisült.

Bejegyzés: Kielemeztük a Bosszúállók: Végjáték hivatalos előzetesét

Critic. 2019.03.16. 12:08:33

Nincs semmi baj Brie Larsonnal. Izgalmas, csinos, jó alakú és intelligens kisugárzású színésznő. A baj inkább a forgatókönyvvel, rendezéssel és az alapsztorival van.

Bejegyzés: Megtudtuk, miért nem szerepelt Marvel Kapitány már az Ultron korában

MEDVE1978 2019.03.14. 16:22:17

@Kolompár Magneto: Nem csúnya, csak ő independent woman. Szerintem a feneke is jobb, mint ahogy a promofotókon és nőiesebb az alakja is, node itt belőle akarták a feminista ikont csinálni. Az meg nem nézhet ki jól...

Bejegyzés: Megtudtuk, miért nem szerepelt Marvel Kapitány már az Ultron korában

Equalizer. 2019.03.14. 06:33:03

Kellett egy válasz a DC projektre, a Wonder Womanre a Marveltől, igy szedték elő a Marvel Kapitányt, hogy legyen nekik is egy szuperhősnőjük. De gyengusz lett sajna. Meg sem közelíti a Wonder Womant.

Bejegyzés: Már a Vasember 2-ben kiszúrhattunk egy utalást a Marvel Kapitányra

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.03.13. 15:04:52

Benne van a top10 Marvel shortlistemben.

Felfoghatalan hogy mi a lótúrónak tették Favreau-t parkolópályára. Szerintem a 3. rész után a producerek is szívták a fogukat. Eifel 65 ACDC helyett... bakker... :)

Az első résszel Favreau beindította az akadozó Marvel univerzumot.
A másdik rész pedig sikeresen elkezdte építeni a filmes univerzumot magát, felvezetve a többi rész kulcsszereplőit.

Nekem hiányzik Favreau és Whedon.

Bejegyzés: Már a Vasember 2-ben kiszúrhattunk egy utalást a Marvel Kapitányra

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.03.13. 12:09:49

bármennyire is 10 éve tolja a filmeket, sorikat a marvel egy what if-hez még kevés az alapanyag.
főleg sorozathoz.
max rövid széria lehetne.

Bejegyzés: Egyedülálló animációs Marvel-sorozat készül a Disney streamingoldalára

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.02.25. 14:37:00

na én is pótoltam végre, és az írás jó részével egyet kell értsek.

Bejegyzés: KRITIKA: Marvel’s The Punisher (2. évad)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.02.25. 10:12:39

de szerencsére nem a fő katergóriákban díjazták a párducot.
az azért erős lett volna.

Bejegyzés: Négy Oscar-díjat vittek haza a Marvel gyermekei

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.02.24. 08:18:45

@doggfather: nem tom mit ütik ezt a sztorit mostanában, tiszta vicces ahogy a Molyon is fanyalognak, a Titkos Háború előtt már csak azért is minimum térdre kell borulni, mert ha életedben soha nem olvastál semmi mást a Marvelból egy délután alatt képes vagy bepótolni ezt a lemaradást, elképesztő, jobb mint egy lexikon

Bejegyzés: KRITIKA: Marvel-szuperhősök titkos háborúja (NMK #25-26.)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2019.02.24. 08:15:24

@doggfather: jah ezt én se tudom hová tenni, mármint a kinyilatkoztatást nem az X-ment :D

Bejegyzés: KRITIKA: Nagy Marvel-képregénygyűjtemény #01-03.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.02.19. 09:26:06

csak akkor vegye át bárki is, ha ez egész stábot viszi.
de úgy az utolsó sminkes, takarítónőstől.
ne csak a főszereplőket, mert úgy nem ér semmit.

Bejegyzés: Kaszát kapott a The Punisher és a Jessica Jones, de még visszatérhetnek a többiekkel együtt

Marvel Magyarország 2019.02.12. 16:12:29

@doggfather: De hiszen nem is azt írtuk, hogy teljesen ismeretlen lenne (azért szerepel ott a "relatíve" határozószó).
Viszont ha már itt tartunk, a szóban forgó karakterek közül biztosan Howardot ismerik a legtöbben a régi mozifilm és A galaxis őrzői 1-2. révén, aztán szerintem utána már jön is a sorban MODOK, főként tényleg az általad is említett Vasember animációs sorozat miatt. Azon már nem csodálkoznék, ha a többiekről valaki nem is hallott volna, de remélhetőleg minőségi animációs sorozatokat kapunk, és megszerettetik a nézőkkel ezeket a figurákat.

Bejegyzés: BRÉKING: Felnőtteknek szóló animációs sorozatokat gyárt a Marvel és a Hulu!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.02.12. 10:15:25

modok azért nem ismeretlen.
itthon se, a vasember animációban mandarin csicskása, társa volt végig, azt meg adta a fox (disney volt régen)
en.wikipedia.org/wiki/Iron_Man_(TV_series)

Bejegyzés: BRÉKING: Felnőtteknek szóló animációs sorozatokat gyárt a Marvel és a Hulu!