Egy helyen valamennyi rejtett utalás és meglepetés a WandaVision 8. részéből

2021. március 03. - Marvel Magyarország

Az emlékek őre.

wandavision-s01e08-still4.jpg

A nyolcadik résszel a WandaVision története végérvényesen ráfordult a mindent eldöntő fináléra, azonban még mielőtt sor kerülhetne a végső leszámolásra, vagyis a végjátékra, az alkotók még gyorsan megválaszoltak nekünk néhány régóta fennálló, illetve egy-két frissen felmerült kérdést Wanda képességeinek származásával kapcsolatban.

Enyém a vár, tiéd a lekvár

Amennyi Marvel Studios produkció, annyiféle Marvel Studios intró. A filmről filmre és hamarosan sorozatról sorozatra változó feliratok általában mindig igyekeztek a lehető legpontosabban reflektálni az adott alkotás történetére, elég például a Végjáték előtt felbukkanó, majd gyorsan hamuvá váló verzióra gondolni. Ám előfordult, hogy az intróval olyan kitüntetett fontosságú személyek előtt igyekeztek tisztelegni, mint Stan Lee vagy a T’Challát alakító Chadwick Boseman. Jelen esetben viszont a lila köntösbe öltöző feliratnak egyfajta meta szerep jutott: vagyis Agatha Harkness megkerülhetetlen szerepére kaptunk utalást, miszerint nála pattog az a bizonyos labda.

Boszorkányvadászat

Wanda múltja mellett az epizódban Agatha Harkness MCU-béli eredetéről is megtudtunk egyet s mást, így derült fény arra is, hogy ez az Agatha a képregényes megfelelőjével ellentétben talán közel sem annyira ősi, mint hittük volna. Legalábbis az 1693-as salemi boszorkányperekhez köthető incidensből kiindulva Kathryn Hahn Agathaja jó esetben is maximum 3-400 éves lehet, viszont nem zárható ki az a lehetőség sem, miszerint a boszorkány valójában jóval idősebb ennél (életkorának meghatározhatatlansága a képregényekben is egyike a boszorkánnyal kapcsolatos rejtélyeknek). Lehetséges, hogy Agatha már Salem előtt is magába szippantotta mások életerejét, ezzel kvázi örök élettel felruházva magát.

wandavision-s01e08-still7.jpg

Születési helye: Atlantisz, az elveszett birodalom

A salemi jelenetsor másik érdekes utalása, még ha csak közvetetten is, de szintén Agathához köthető. Az anyja fején látható különös koronaszerű képződmény megszólalásig hasonlít arra, melyet a Zhered-Na’S nevű ősi varázslónő viselt a képregényekben. Na és ez miért is fontos nekünk? Mivel benne van a pakliban, hogy Agatha elvarázsolt játszószobája – akarom mondani, pincéje – valójában Zhered-Na’S végső nyugvóhelye, akit anno száműztek Atlantiszból, amiért az előre megjósolta az egykor virágzó birodalom elkerülhetetlen bukását.

wandavision-episode-8-agatha-mother-crown.jpg

„Ez itt a csodák kora”

Jó ideje nem titok, hogy az MCU már a kezdetektől fogva azon ügyködött, hogy idővel valahogyan retconolja, vagyis új alapokra helyezze Wanda Maximoff eredetét. Bár a Maximoff ikrek képregényes eredetüket tekintve Magneto gyermekei és mutánsok, a Bosszúállók: Ultron korában mindenféle jogi herce-hurca miatt még egy másik utat kellett választania a készítőknek, így került hát képbe az Elmekő és a Hydra. Időközben viszont az X-Menek jogai visszakerültek a Marvel Studioshoz, és a nyolcadik epizód tanúsága szerint az MCU ennek örömére ismét pontosított azon, amit Wanda képességeiről eddig tudni véltünk. Ám mint kiderült, vagy legalábbis ezt szerették volna sejtetni, Wanda a népszerű rajongói teóriákkal ellentétben mégsem mutáns, hanem varázsló, aki gyermekkora óta magában hordozta azt a potenciált, amit végül a Hydra hozott ki belőle az Elmekő hathatós segítségével.

wandavision-scarletwitch.jpg

Ezt kicsit tovább árnyalja az MCU hátterét kibővítő The Wakanda Files nevű könyv, melyből kiderül, miszerint a Hydra nem véletlenül választotta Szokóviát a titkos kísérleteik helyszínéül. Megfigyeléseik alapján kimutatták, hogy a szokóviai népesség körében magasabb a genetikai anomáliák aránya, melyről úgy hitték, tökéletes tesztalanyokat biztosíthat nekik a jogarban rejlő erő kiaknázáshoz. Ennek fényében tehát nincs kizárva, hogy Wanda különleges vérvonalának van valamiféle tudományos, azaz genetikai háttere is, ahol idővel bőven előkerülhetne arról a bizonyos x-génről szóló tanulmány.

Mégsem olyan nagy durranás

Várható volt, hogy az a bizonyos Stark Industries által gyártott robbanófej még előkerül majd a rögtönzött nosztalgiázás közben, ámbár arra azért nem számítottam, hogy itt is egy kisebb retcont fogunk kapni. Mint kiderült, az Ultron korában hallott elbeszéléssel ellentétben az ikrek mégsem a puszta szerencsének köszönhetik, hogy Stark bombája végül nem szakította őket apró darabokra: Wanda még ha tudtán kívül is, de már itt bevetette a később Westview-ban is látott Hexet, a többi pedig, ahogyan mondani szokás, már történelem.

wandavision-starkindustries.png

Excelsior

Wanda járművének rendszámtáblája az egész széria talán legnyilvánvalóbb húsvéti tojása, mindazonáltal ez semmit nem von le annak értékéből. Tudniillik 2020 folyamán New York állam vadiúj rendszámtáblákat küldött forgalomba, melyek az „Excelsior” fantázianevet kapták. Az Excelsior mint kifejezés az évek során szinte Stan Lee védjegyévé vált. Noha Stan immáron odafentről figyel minket, öröksége, mint ebből a kikacsintásból is látszik, továbbra is velünk van.

wandavision-episode-8-excelsior-license-plate.jpg

Nevem: Frankenvízió

Akik türelmesen kitartottak a stáblista végéig, azok ezúttal sem maradtak jutalom nélkül az újabb és annál is fontosabb stáblistás jelenet képében. Merthogy fény derült a már korábban is gyanúsnak tűnő S.W.O.R.D. vezető titkos projektjére, mely nem más, mint a „Fehér Vízió”, akit az eredeti Vízió maradványaiból alkottak meg Wanda káoszmágiájának közvetett segítségével. A kísérteties Fehér Vízió legelső felbukkanása még 1989-ben, a Vision’s Quest című történetben történt meg, ahol a szintezoidot szintén darabokra szedték, hogy aztán ismét üzembe helyezzék. Az így létrejött entitás mellőzte korábbi önmaga szinte összes jó tulajdonságát, vagyis egy érzelmeitől megfosztott, logikus gép lett, aki Ultronhoz hasonlóan nem sok értéket látott az egyszerű emberi életben. Ha Paul Bettany róla beszélt, amikor egy olyan meglepetésvendégre utalgatott, akivel egész életében szeretett volna együtt dolgozni, letesszük a hajunkat.

wandavision-s01e08-still8.png


A WandaVision korábbi epizódjainak érdekességei:

WandaVision S01E07
WandaVision S01E06
WandaVision S01E05
WandaVision S01E03-04
WandaVision S01E01-02

Összeállította: Gaál Alexander

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6816448922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása