Bemutatkozott a PS5-re remasterelt Spider-Man, benne az alaposan átalakított Peter Parkerrel!

2020. szeptember 30. - Marvel Magyarország

A fejlesztőcsapat meglepő változtatást eszközölt.

spider-man-remastered-header.jpg

A PS5 egyik nyitócímeként érkező Spider-Man: Miles Morales-t az Ultimate Launch Edition formájában is beszerezhetjük, és mint korábban kiderült, ebben benne lesz a 2018-as Spider-Man felújított, DLC-ivel felturbózott kiadása. A remastered változatból eddig nem láthattunk semmit, most azonban egy tartalmas blogposzt alapos betekintést engedett az átszabott programba.

Mindenekelőtt érdemes kitérni a legnagyobb változtatásra a teljesen újradizájnolt főhős személyében, aki immáron inkább hasonlít a Marvel Moziverzum Pókemberére, azaz Tom Hollandra. Természetesen az arc újramodellezésével nem ez volt a legfőbb cél, a hivatalos magyarázat szerint ugyanis azért lett a mo-cap színész az eredeti John Bubniac helyett Ben Jordan, mert az utóbbi jobban hasonlít Yuri Lowenthalra, vagyis a karakter hangjára, aki természetesen továbbra is megmaradt. Ezzel könnyebben rá lehet illeszteni a videojátékos Peter Parkerre Lowenthal szájmozgását, és nem mellesleg karakterisztikában is hasonlít a két színész, ami indokolttá tehet hasonló döntéseket a játékvilágban.

A fejlesztők külön kiemelték, hogy rengeteg munkát fektettek a PS5-ös remasterbe, vagyis nem érték be szimplán a magasabbra húzott textúrákkal és a nagyobb, 60 FPS-t megcélzó teljesítménnyel. Nem csupán a karaktermodelleket dolgozták teljesen újra, de a világításra, az árnyékok minőségére, a járművekre, a nagyobb látóhatárra, valamint az épületekre is külön figyelmet szenteltek. Így tehát a remaster a Miles Moraleshez hasonlóan a PS5-ben bemutatkozó összes funkciót maximálisan ki fogja használni a Spatial 3D Audio gyönyörein át, az élethű tükröződésekért felelős ray tracingen keresztül, egészen a konzol DualSense kontrollerében rejtőző haptikus visszacsatolásig.

Továbbá megújul az igen népszerű fotómód, amelyben ezentúl játszadozhatunk a fényekkel is, és szabadon váltogathatjuk a rendelkezésre álló pókruhákat karakterünkön. És ha már a kosztümöknél tartunk, a Spider-Man Remasteredben három új maskarával bővül a felhozatal: ezek közül egyet mindjárt le is lepleztek, és sokak legnagyobb örömére A csodálatos Pókemberben látott The Amazing Suit köszönt vissza a képen.

spider-man-remastered-screencap-03.jpg

Ilyen lett Peter Parker

Hogy mennyivel lesz több a PS5-ös változat, arról a két friss előzetes árulkodhat. Ezek közül az egyikben a nagyon megváltozott Peter Parkert nézhetjük meg alaposabban, míg a másikban láthatjuk, hogyan fut a játék 60 FPS-sel Performance Mode-ban. A Spider-Man Remastered tehát a Miles Morales-szel együtt, az Ultimate Edition részeként lesz beszerezhető a PlayStation 5 megjelenés napjától. Tekintve, hogy a Miles Morales PS4-es változatát fel lehet majd fejleszteni ingyen PS5-re, az eredeti Spider-Mant azonban nem, a felújított változatot úgy is megszerezhetjük majd, ha konzolváltáskor plusz költség ellenében Ultimate-té konvertáljuk a Miles Morales alapkiadását.

(forrás: PlayStation Blog)

Ha tetszett a cikk, további hírekért kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9816222604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása