BREAKING: Mostantól Kevin Feige felügyeli a Marvel összes mozgóképes tartalmát

2019. október 15. - Marvel Magyarország

A Marvel stúdió elnöke felel minden jövőbeni Marvel-tartalomért.

kevin-feige_77xx.jpg

Az elmúlt bő tíz évben a Marvel Moziverzum minden idők legnagyobb és legsikeresebb filmsorozatává nőtte ki magát, a Vasembertől kezdve egészen a Bosszúállók: Végjátékkal bezárólag ugyanis példátlan 26 milliárd dollárt termelt összesen a franchise. Az élén már a kezdetektől a Marvel stúdió elnökeként ismert Kevin Feige áll, aki amellett, hogy a továbbiakban is egyengeti majd a filmes és a Disney streamingoldalára készülő tévés produkciókat, továbbá a Sonyval közösen fejlesztett Pókember-filmeket, és még egy jövőbeni Star Warsot is, kapaszkodjatok meg: az imént a Marvel minden területére kiterjedő kreatív vezérigazgatóvá lett előléptetve.

A Deadline értesülései szerint ez annyit foglal magában, hogy mostantól ő felügyeli a tartalmakat a különböző médiumokon, beleértve a filmes, tévés, animációs és kiadói tartalmakat is. A Marvel összes kreatív munkatársa ezentúl Feige-nek fog dolgozni, aki pedig továbbra is a Disney két társelnökének, Alan Hornnak és Alan Bergmannak tartozik elszámolással. A belső szerkezetváltás eredményeként az animációra szakosodott Marvel Family Entertainment és a szebb napokat is megélt Marvel TV (a Runaways, a Cloak and Dagger és a tervezett Helstrom szériákat leszámítva a műsoraik zömét elkaszálták az utóbbi egy évben) egyaránt a Marvel Studios logója alá kerül, ami egyúttal azt jelenti, hogy innentől tényleg jóval hangsúlyosabb lehet a filmes és a tévés produkciók összekapcsolódása.

Amikor a Marvel TV először jelentette be a készülő televíziós sorozatokat a "minden összekapcsolódik" szlogennel, a kisképernyőre és a nagyvászonra is kiterjedő konzekvens kalandból végül semmi érdemi nem lett: míg például A S.H.I.E.L.D. ügynökei rendszeresen utalt a filmek eseményeire, a mozis alkotások gyakorlatilag nem vettek tudomást a kisképernyős kistestvérről, és arról is kár volt álmodozni, hogy a rajongók megnézhetik majd Luke Cage-t, Daredevilt és Jessica Jones-t együtt harcolni a Bosszúállókkal a Végtelen háborúban vagy a Végjátékban. Azon kívül, hogy a két teljesen különböző médiumot az időtervezet miatt nehéz volt összehangolni, a háttérben zajló konfliktusok is okozhatták a különválást: például a Marvel TV-s Jeph Loeb annak az Isaac Perlmutternek dolgozott, aki költséghatékonyságból kihagyta volna Robert Downey Jr.-t a harmadik Amerika Kapitány-filmből. 

Habár egyelőre nem derült ki, hogy Feige előéptetése milyen következményeket von maga után az előkészületek alatt álló projekteket illetően, de már eleve nagy újdonságnak számít az elkövetkező években, miszerint látni fogjuk a kedvenc mozis hőseinket a kisképernyőn. Az már csak hab a tortán, hogy Feige mostantól a Marvel TV karaktereihez is hozzáfér, és potenciálisan még újjá is éleszthet néhány közönségkedvenc figurát. Ha  minden jól alakul tehát, a Marvel Moziverzum végre azzá a médiumokat átölelő élménnyé válhat, amelyet már a kezdetektől fogva terveztek, de eddig nem sikerült megvalósítani. 

(forrás: Collider, Deadline)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr315224912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása