21 Easter Egg a Marvel Moziverzum eddigi filmjeiből

2019. április 21. - Marvel Magyarország

Stílszerűen mi képregényes tojásokra vadászunk az ünnep alkalmából.

21-easter-egg.jpg

Mivel húsvétkor amúgy is előszeretettel forog az ember a tojások körül, na meg már tényleg csak pár nap híján mozikba kerül a Marvel Moziverzum eddigi filmjeit betetőző Bosszúállók: Végjáték, arra gondoltunk, hogy tartunk egy egészen sajátos tojásvadászatot. Ennek keretében több száz érdekességen rágtuk át magunkat a Vasembertől kezdve egészen a nemrég bemutatott Marvel Kapitányig bezáróan, hogy kiválasszuk azt az összesen 21 (minden film kapcsán egyetlen) Easter Egget, amiket mi a legjobban szeretünk valamilyen oknál fogva. A lista tehát teljesen szubjektív, azonban reméljük, hogy néhány pontjával sikerül újat mondanunk kedvenc univerzumunk kapcsán. Vágjunk is bele! 

Vasember (2008)

Az összefüggő Marvel Moziverzum a Vasemberrel indult útjára 2008-ban, amely habár sok szempontból kockázatok hegye volt, a készítők mégis elrejtettek benne néhány utalást más szuperhősök létezésére. Az egyik leginkább evidens ezek közül, miközben Pepper végignézi, ahogy Tony eltávolíttatja magáról a sérült páncélt, a háttérben kiszúrhatjuk Amerika Kapitány pajzsának replikáját egy munkaasztalon. Egyébként ugyanez a pajzs köszön vissza a folytatásban is, és mivel akkorra már biztos volt, hogy önálló filmet kap az amerikai zászló színeiben pompázó figura, ott konkrét szerepet is betölt az egyik jelenetben.

shield_1.png

A hihetetlen Hulk (2008)

Ha Marvel és cameo, akkor természetesen mindenki azonnal Stan Lee-re gondol, teljesen jogosan. Számos Marvel karakter atyjának megjelenése ezúttal is kihagyhatatlan gag, sőt, az itteni a legjobb cameói közé tartozik. De a filmben egy másik nagy név is helyet kapott, mégpedig Lou Ferrigno, aki az 1978-as televíziós sorozatban magát Hulkot formálta meg. A jelenlegi történetben kettős szerepet tölt be: egyrészt ő adta Hulk hangját (ahogy később a Bosszúállókban is), másrészt néhány másodperc erejéig biztonsági őrként teljes testi valójában is felbukkant.

tih-lou-ferrigno-cameo.jpg

Vasember 2. (2010)

Amikor Nick Fury átadja Starknak az értékelését a Bosszúállók közé való besorolásáról, a mögötte lévő térképen piros karikák jelzik szuperhősök potenciális tartózkodási helyeit. Az egyik ilyen Afrikát jelöli, ami a Marvel Moziverzum első utalása Fekete Párduc otthonára, Vakandára (ez azért is lehetséges, mert egy kánonhoz tartozó képregény szerint T’Challából egy héttel azelőtt lett Fekete Párduc, hogy Tony leleplezte titkos identitását a világ előtt). Látható egy karika az Atlanti-óceán közepén is, amely feltételezhetően Namorra tett utalás.

wakanda-iron-man-2.png

Thor (2011)

A képregényekben Odin nemcsak kiátkozza, de még emlékeitől is megfosztja fiát, hogy megleckéztesse önfejűségéért. Thor ekkor Dr. Donald Blake néven új életet kezd a Földön, és még azután is hosszú ideig megtartja titkos identitását, hogy ráébred valódi mivoltára. Az alkotók eredeti elképzelése szerint az adaptációban szintén szerepet kapott volna a viharisten másik személyazonossága, ám amikor azzal együtt már túl sűrűnek látták a filmet, elvetették. Szerencsére egy ötletes Easter Egg formájában azért visszaköszönt Dr. Donald Blake neve, melynek segítségével Thor kiszabadulhatott a S.H.I.E.L.D. őrizete alól. 

thor-fake-id.png

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)

Howard Stark kiállításán látható egy vörös kezeslábas üvegkupola alatt. Ez utalás az eredeti Fáklyára, aki egy android volt, és nem mellesleg a legelső Marvel (akkor még Timely Comics) által alkotott szuperhős. Namor (akinek a tervek szerint szintén lett volna egy rövid cameója) és Amerika Kapitány mellett tagja volt a Megszállók nevű csapatnak, 1961-ben pedig az ő nevét és képességeit felhasználva teremtették a Fantasztikus Négyesből ismert Johnny Stormot.

human-torch-_stark_expo_1943.png

Bosszúállók (2012)

Amikor Tony és Loki szóváltásba elegyednek a Stark toronyban, előbbi úgy hivatkozik az újonnan megalakult csapatra, mint a Föld legnagyobb hősei (eredetiben Earth’s mightiest heroes, ami sajnos "a Föld legjobb harcosai" magyar fordításban teljesen elveszett). A képregényolvasók biztosan felkapták a fejüket ennek hallatán, ugyanis Stan Lee jóvoltából ez a Bosszú Angyalai magazin szlogenje egészen a legelső füzet megjelenésétől 1963-ban. 

lokiperformanceissues1-avengers.png

Vasember 3. (2013)

A film kezdetekor 1999-ben járunk egy berni konferencián, ahol néhány képkocka erejéig újfent tiszteletét teszi a Shaun Toub által megformált Dr. Yinsen, aki a Vasemberben életét adta, hogy Tony kiszabadulhasson a Tíz Gyűrű fogságából. Ez a rövid cameo már csak azért is fantasztikus húzás volt a készítőgárda részéről, mert az első részben Yinsen konkrétan megemlíti, hogy régen találkoztak Tony-val egy Bernben megrendezésre került konferencián. Ha úgy tetszik, a Vasember 3. nyitójelenete gyakorlatilag önmagában egy nagy Easter Egg.

ho_yinsen_2.png

Thor: Sötét világ (2013)

Selvig teleírt táblája a Sötét világ röhejes jelenetében számos kikacsintást tartalmaz a Marvel univerzum különböző szegleteire. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: a "616" a képregényes fősodorra (tudni kell, miszerint a Marvelnél minden Földet különböző számmal jelölnek, például az Újvilág az 1610-es, míg a Marvel Moziverzum a 199999-es világ), a "Simonson relativitáselmélete" pedig az egyik legkiemelkedőbb Thor íróra, Walter Simonsonra utal. A "Nexus of All Reality" egy Man-Thing által őrzött helyszín a floridai Everglades-ben, ahol dimenziók metszik egymást, a "The Fault" meg egy szakadás a világegyetem szövetében, amely A galaxis őrzői védelme alatt áll a képregények lapjain. Ezeken felül "Nidavellir" is említést kap a táblán, ami később a Végtelen háború egyik központi helyszíneként szolgál.

thor-sotet-vilag-erik.jpg

Amerika Kapitány: A tél katonája (2014)

Steve Rogers listája azokkal a bepótolandó popkulturális darabokkal, amiket elmulasztott a jégbe fagyva töltött évtizedek során, stílusosan a különböző országokhoz igazodva változott. Nézzünk erre is valamennyi példát: az Egyesült Államokban szerepel rajta Steve Jobs, thai ételek, Star Wars, Nirvana és Rocky, az Egyesült Királyságban a Beatles, Sean Connery és a Sherlock, Ausztráliában az AC/DC és Steve Irwin, Franciaországban pedig Az ötödik elem és így tovább.

the_list.jpg

A galaxis őrzői (2014)

A galaxis őrzői második felvonásában Peter Quill apja egy úgynevezett égi lényként mutatkozik be, noha valójában nem ő az első ebből az idegen fajból, akit mozgásban láthatunk a Marvel Moziverzumban. Amikor az első filmben az Őrzők ellátogatnak a Tudástérre (amely már alapból egy égi levágott feje), a Gyűjtő megosztja a csapattal Végtelen Kövekkel kapcsolatos ismereteit. Ekkor tűnik fel egy a képregényekben Eson néven ismert égi, mint a Hatalom Kövének egykori birtokosa. Többek között az előkészületek alatt álló Eternals-film miatt is érdemes odafigyelni ezekre az utalásokra, hiszen a Marvel univerzumban az égiek kísérleteinek köszönhető a több fajnál is létrejött örökkévalók születése.

eson1-gotg.png

Bosszúállók: Ultron kora (2015)

Amikor Tony új partnert választ magának JARVIS helyett, az egyik meghajtón JOCASTA neve olvasható. A képregényekben ő egy Ultron által létrehozott mesterséges intelligencia, akit Ultron a társának szánt, ráadásul minden téren Hank Pym feleségéről, Janet Van Dyne-ról mintázta. JOCASTA végül Vízióhoz hasonlóan Ultron ellen fordult, és csatlakozott a Bosszúállókhoz.

friday_a_i_chip-age-of-ultron.png

A Hangya (2015)

A Fullánk páncél lézerágyúi pontosan ugyanolyan hangot adnak ki, mint amit az AT-AT lépegetők tüzeléskor a Star Wars-filmekben. Külön érdekesség, hogy lévén mind a Marvel, mind pedig a Star Wars filmjeit a Disney birtokolja, a Második Fázis összes darabjában visszatérő tisztelgés volt a Csillagok háborúja-sorozat előtt, hogy valaki mindig elveszítette az egyik kezét.

ant-man_screenshot_26.jpg

Amerika Kapitány: Polgárháború (2016)

Könnyedén kiszúrható apróság a film végi összecsapás során, ahogyan Joe és Anthony Russo rendezőpáros a film cselekményének legfőbb inspirációjául szolgáló Civil War előtt tiszteleg: amikor Vasember lézernyalábot lő Amerika Kapitány felemelt pajzsára, a szándékosan lelassított jelenetsor gyönyörűen idézi Mark Millar hétrészes ikonikus képregényének utolsó számának borítóját.

awkrc1kj-3-.jpg

Doctor Strange (2016)

Amikor a címszereplő először csap össze valódi ellenségekkel a londoni szentélyben, egy komikus jelenetsor erejéig kétségbeesetten próbálja elérni a falon csüngő fejszék egyikét, ám köpenye visszatartja, és ráveszi, hogy inkább a testbilincset használja Kaecilius ellen. Ez egyfajta humoros kikacsintásként is értelmezhető a film megjelenésével párhuzamosan futó Doctor Strange magazinra, ahol a legfőbb varázsló kevésbé tudott mágikus képességeire számítani, ezért egy fejszével (ún. Axe of Angarruumus) vette fel a harcot a gonosz ellen.

ds_promo_clip_cloak_of_levitation_3.png

A galaxis őrzői vol. 2 (2017)

James Gunn rendező eredetileg szerepeltetni akarta a filmben a grafikus novellák egyik legnagyobb erővel bíró kozmikus karakterét, Adam Warlockot is, ám végül ő már nem fért volna bele a történetbe. Cserébe az egyik stáblistás jelenetben láthatjuk, hogy végső elkeseredésében Ayesha egy új szuverént teremtett az Őrzők elpusztítására, amit ő az evolúció következő lépcsőfokaként tart számon. A képregényekben jártas nézők ezen a ponton sejthették, mire megy ki az ominózus kisfilm, de mikor a papnő "Adamként" meg is nevezi a mesterséges gubóban tárolt lényt, egyértelművé vált, miszerint a trilógiazáróban jelentős hangsúlyt fognak fektetni Warlockra.

gotgv2_adam_3.jpg

Pókember: Hazatérés (2017)

A filmben újra és újra visszatérő elemként autók rendszámtábláin rejtettek el képregényes kikacsintásokat. Aaron Davis autójának rendszáma "UCS-M01", amely az Ultimate Comics Spider-Man #1 rövidítése. Ebben a történetben jelent meg először Davis unokaöccse, Miles Morales falmászóként. May néni kocsijának rendszáma "AMF-1562" – az "AMF" az Amazing Fantasy című magazinra, a "15" a füzet számára, a "62" pedig az évre (1962) utal, amikor Pókember első alkalommal feltűnt a képregényekben. A kompjelenetben a Pókember háta mögött látható egyik autó rendszáma "SM2-0562". Ez Keselyű és a Pléhsuszter első felbukkanásárát jelöli, amire az Amazing Spider-Man #2. számában került sor 1962 májusában. 

spider-man_interrogating_prowler_queens_parking_garage.png

Thor: Ragnarök (2017)

Még a film megjelenése előtt kiszúrtak a rajongók egy érdekes Easter Egget a hivatalos előzetesben, ami aztán a kész produkcióban is visszaköszönt. A Nagymester palotájára vájt arcok Sakaar korábbi bajnokainak állítanak emléket, és egyúttal olyan karakterek létezését erősítik meg a Marvel Moziverzumban, mint Beta Ray Bill, Árész, Bi-Beast, Fin Fang Foom és Man-Thing. A végső változatban Bill és Árész felett a jelenlegi bajnok, Hulk épülő feje látható.

sakaar_s_champions.png

Fekete Párduc (2018)

A bónuszjelenetben Fehér Farkasnak hívják Bucky-t a vakandai gyerekek, amely nem légből kapott elnevezés: a forrásanyagban ez Hunter, T'Challa fehér bőrű, fogadott testvérének beceneve, akinek repülőgép-szerencsétlenségben haltak meg valódi szülei Vakanda felett. T'Chaka király sajátjaként nevelte fel a fiút, aki később a Hatut Zeraze nevű vakandai titkosrendőrség vezetője lett Fehér Farkas néven (noha csoportjával elhagyta Vakandát, továbbra is hűséges a koronához).

bp_bucky_meets_shuri_after_credits.png

Bosszúállók: Végtelen háború (2018)

A film egyik legfőbb ihletforrásának Jonathan Hickman nemes egyszerűséggel Infinity címre keresztelt grafikus novellája mellett a klasszikusnak számító Végtelen Hatalom bizonyult Jim Starlin tollából, ahonnan megannyi elemet (köztük az egész világ népességét megfelező csettintéssel) átvettek a készítők. Sőt mi több, az utolsó jelenetet szinte egy az egyben sikerült életre hívni a Végtelen Hatalom utolsó oldalairól, amikor Thanos békére lel egy farmszerű helyen. Ha körültekintően megvizsgáljuk a tájat, mielőtt még a Titán helyet foglal, a képernyő jobb oldalán láthatunk egy Thanos páncélját magán viselő madárijesztőt is, éppúgy, mint a képregényben.

thanos_smirks_at_his_victory.png

A Hangya és a Darázs (2018)

Habár a kész filmbe végül nem került bele, de a Vasember 2. Blu-ray kiadásának extrái közt megtalálható egy bővített jelenet, melyben Tony információt kér JARVIS-tól három múltbéli projektről, melyek nevei igen beszédesek lehetnek a rajongók számára: Pegazus, Exodus és Góliát. A Hangya és a Darázsból megtudtuk, hogy a "Góliát" Bill Foster és Hank Pym közös biznisze volt, melynek során a két férfi a méretváltoztatást lehetővé tevő Pym-részecskékkel kísérletezett. Azon túl, hogy ez egy remek visszacsatolás az említett párbeszédre, maga a Góliát szó egy kikacsintásnak is vehető Bill Foster másik személyazonosságára a képregényekből, ahol szuperhősként tevékenykedett.

ant-man_and_the_wasp_98.jpg

Marvel Kapitány (2019)

Az elmúlt évtizedekben Carol Danversszel együtt hét különböző hős is birtokolta a Marvel Kapitány elnevezést, és aki valaha is fogott a kezében legalább egyet a századforduló előtt megjelent Marvel Extra kiadványok közül, azoknak mindenképp ismerős lehet a Bosszú Angyalait erősítő Monica Rambeau neve. Nem véletlen tehát, hogy a 90-es években játszódó mozifilmben Maria Rambeau Carol legjobb barátnője és pilótatársa, és az ő lánya Monica, akinek így minden lehetősége megvan a Marvel Moziverzum jelenében szuperhőssé válni, ahogy tette azt a képregényekben is. Egyértelműen ezt sugallta Fury, amikor azt mondja a fiatal Monicának, hogy csak akkor mehet az űrbe, ha Carolhoz hasonlóan megtanul ragyogni.

hzj32.jpg


Mi ennyivel készültünk számotokra, ezek volnának hát a kedvenc húsvéti tojásaink a Marvel Moziverzum eddigi 21 filmjéből. A kommentek között ne habozzatok megírni, hogy ti mely kikacsintásokat szeretitek legjobban!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9114776988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.