10 képregényes érdekesség, amit talán nem tudtál Marvel Kapitány kapcsán

2019. március 03. - Marvel Magyarország

Ismerjük meg jobban a Marvel univerzum egyik legfontosabb karakterét.

stl106760_1189x.jpg

Carol Danvers, ismertebb nevén Marvel Kapitány a Marvel Super-Heroes #13. számában debütált 1968-ban, azóta pedig a kiadó egyik legjelentősebb szereplőjévé vált, számos olvasó szívét megnyerve eltökélt személyiségével és fantasztikus képességeivel. 50 évvel később a karakter előtt végre a filmvászon is megnyílik, ám mielőtt saját filmjében Carol bemutatkozik az Oscar-díjas Brie Larson alakításában, vegyük végig képregényes történelmének néhány fontos, vagy csak szimplán érdekes állomását.

1. Noha Carol átlagos emberként született, egy kree-k által épített, Psyche-Magnitron nevezetű eszköz robbanásának hatósugara teljesen átformálta sejtjeit, melynek hatására ő maga is félig kree lett, és hozzájutott emberfeletti erejéhez. Természetesen a balesetet nem úszta meg ennyivel, az ugyanis emlékezetkiesésekkel tarkított súlyos agykárosodást okozott számára, sőt mi több, Carol Danvers és Ms. Marvel alteregója kettévált. (Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy amikor veszélyt jelzett a hetedik ösztöne, tudatán kívül Ms. Marvel került előtérbe.) Eltartott egy ideig, míg végül Carol felfedezte a saját titkos identitását, és megtanult vele együtt élni.

2. Na de miért is olyan különlegesek Marvel Kapitány képességei? Az első és legfontosabb, hogy Carol már a robbanás előtt is lenyűgöző ászpilóta és katonatiszt volt, ami csak felerősödött benne szuperhőssé válásakor. Ezen felül hatalmas erő birtokába jutott, képes a hangsebességnél is gyorsabban repülni, kiváló állóképességgel rendelkezik, ráadásul nemcsak elnyelni tudja az energiát, hanem támadásra felhasználni a harcok során. 

3. Mostanra mindenki előtt világos, hogy a közelgő mozifilm Carol Danversre fog koncentrálni, aki 1977-től 2012-ig Ms. Marvel, 2012-től pedig Marvel Kapitány néven üldözi a bűnt a füzetek lapjain. Pályafutása ennek ellenére nem volt töretlen, és a szóban forgó időszakban rengetegen viselték ezt a két személyazonosságot. Az eredeti képregényes Marvel Kapitány, avagy a már említett Mar-Vell egy kree férfi volt, akit Stan Lee alkotott 1967-ben, és magát egy tudósnak álcázva érkezett a Földre a kree-skrull háború egyik előzményeként. Carol mellett Ms. Marvel néven futott például Sharon Ventura, Karla Sofen és újonnan Kamala Khan is, az első saját képregénnyel rendelkező muszlim karakter a Marvel univerzumban.

4. Amikor bevezették a képregények lapjain a 60-as évek végén, Carol hosszú ideig mint átlagember és a légierő tagja segítette az eredeti Marvel Kapitányt. Hogy legyen pénze főiskolára, már 18 évesen csatlakozott a hadsereghez, ahol kiemelkedő teljesítménye miatt hamar őrnagyi pozícióba léptették elő. A különböző sztorifolyamok során dolgozott a Központi Hírszerző Ügynökségnek (ahol többek között találkozott Nick Fury-val), ráadásul volt a NASA biztonsági vezetője is. Később Danvers a Hírharsona női almagazinjának szerkesztője lett, de mivel jelentősen különbözött az ő és J.J. Jameson véleménye azzal kapcsolatban, hogy milyen tartalommal kellene megtölteni az újságot, elbocsájtották a Harsonától.

5. Bármily hihetetlen, de szuperhősként Carol még elfoglaltabb. A különféle Bosszúangyal felállásoktól (Új Bosszú Angyalai, Mighty Avengers, A-Force) kezdve ő a még be nem következett veszélyek elhárítására létrejött Ultimates egyik alapítótagja, az Alpha Flight űrprogram vezetője, és habár nem mutáns, de egy darabig az X-Men sorait is erősítette. Ezeken felül köze volt a Starjammers, Defenders és Excalibur csapatokhoz, illetve egy rövid időre a Galaxis Őrzőihez is csatlakozott. 

8f5zbm.jpg

6. Míg az eredeti Polgárháborúban a regisztrációs törvényt támogatva Carol Tony oldalát képviselte, a nemrég (egész pontosan 2016-ban) lezajlott második Polgárháború szemtől szembe állította a két karaktert. Ebben már egy Ulysses nevű Embertelen osztotta két táborra a szuperhős társadalmat: Marvel Kapitány úgy vélte, hogy Ulysses jövőbe látó képességeivel még bekövetkezésük előtt megállíthatnak különböző fenyegetéseket, Vasember ezzel szemben viszont úgy gondolta, hogy ez kockázatos, és túl nagy hatalmat adna a hősök kezébe.

7. Carol újonnan James Rhodes, azaz Hadigép iránt táplált gyengéd érzelmeket, ami sokak véleménye szerint a karakter eddigi legjobban illeszkedő szerelmi szála volt, elvégre mindketten magas rangú katonai tisztviselők a szuperhőslét összes felelősségét megtapasztalva. Kapcsolatukat sajnos kifejezetten rövidre zárták a második Polgárháborúban, mikor Ulysses egyik látomása alapján az Ultimates – köztük Marvel Kapitánnyal és Hadigéppel – a közelgő Thanos útját keresztezte. Az elkeseredett harc során az Őrült Titán egyetlen halálos ütéssel kiontotta Rhodes életét, amely még mélyebb szakadékot teremtett Carol és Tony Stark konfliktusában. 

8. Az X-Men rajzfilmsorozatból sokan emlékezhetnek Ms. Marvel és Vadóc ikonikus, a képregényekből átemelt összecsapására, mikor utóbbi mindkettejükre nézve túlságosan sokat szívott el Carol erejéből. Mivel nemcsak a képességeit, de átmenetileg a személyiségét és emlékeit is elkobozta tőle Vadóc, Carol minden tekintetben padlóra került. Felépülésében és emlékei helyreállításában X Professzor segített neki, és ez volt az az idő, mikor az X-Mennel dolgozott.

9. Ms. Marvel történelmének talán legsötétebb időszakában egy sor egymást követő tragédia érte a karaktert. Példának okáért Mystique brutálisan meggyilkolta a barátját, Vadóc ellopta az erejét, valamint elrabolták és megkínozták. Mindezek után Carol ismét csatlakozott a Bosszú Angyalaihoz Warbird néven, ám az események hatására súlyos alkoholfüggőséggel küzdött, ami határozottan megnehezítette a munkáját szuperhősként. Carol Tony Starknak köszönhetően tudott felállni és visszatérni a helyes útra, aki korábban maga is megjárta a poklot az alkohol miatt. 

10. Mivel a forrásanyagban szoros barátságot ápol a két karakter, Carol kis híján felbukkant a netflixes Jessica Jones-sorozatban a későbbi Trish Walker szerepét betöltve. Melissa Rosenberg showrunner elárulta, miszerint az előkészületek idején kaptak zöld lámpát a Marvel Moziverzum alkotói egy Marvel Kapitány-film elkészítésére, így mellőzniük kellett Danvers szerepeltetését a kisképernyőn. Carol ezen kívül a Bosszúállók: Ultron kora forgatókönyvéből is az utolsó pillanatok egyikében került ki, ahol már eredetileg bemutatkozott volna a karakter.

Mint látható, Carol Danvers egyik alappillére, hogy bármekkora pofon után (amiből akadt számára jó néhány az elmúlt évtizedekben) is képes tovább küzdeni. Ez az aspektus a film előzeteseiben szintén előkerült, így már tényleg nincs más hátra, minthogy március 7-től jegyet váltsunk a Marvel Moziverzum legújabb felvonására, amely most először viszi vászonra a karaktert.

Összeállította: Kovács G.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7014665117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása