VIDEOJÁTÉK AJÁNLÓ: Spider-Man

2018. december 25. - Marvel Magyarország

Pókember hosszú órákra a képernyő elé hálózott minket. 

spider-man-teszt-fokep.jpg

Kissé megkésve írunk a szeptember elején megjelent, PS4-exkluzív Spider-Man játékról, viszont mostanra talán már mindenki végzett az alapjátékkal és a háromepizódos DLC kipörgetésével. A továbbiakban spoileresen bemutatjuk számotokra, mit gondolunk róla - de van egy érzésünk, hogy már úgyis sejti, aki kezébe vette.

A szuperhőslét mindkét oldala

Az Insomniac egy tapasztalt, már nyolc éve hálón lengedező Peter Parkert hozott el számunkra az első Pókember játékukban. A karakter jó pár ismert ellenfelét börtönbe juttatta (Keselyű, Skorpió, Elektró, Rengető, Rinó), a történet elején ráadásul Wilson Fisket is sikerül rács mögé dugnia egy izgalmas bevezető csatában, ám ahogy a Vezér figyelmezteti: a neheze még csak most jön. Fel is tűnik a rejtélyes démonok bandája, élükön Mr. Negatívval, akik célját a játék elején még homály fedi, és a történet előrehaladtával ismerhetjük meg a háttérben futó és összeérő szálakat.

Pókember mellett Peter Parkerként sem unatkozunk: A lakbérrel megint el vagyunk maradva, Otto Octavius laborjában sem klappol túlzottan minden, May néninek igyekszünk besegíteni a F.E.A.S.T. nevű öntevékeny segélyszervezetben, próbáljuk rendbe hozni a szakítás után kapcsolatunkat Mary Jane-nel, és még egy fiatal srác, Miles Morales mentorálását is magunkra vállaljuk. Óriási előnyére vált a programnak, miszerint nem csupán Pókember, hanem Peter bőrébe is belebújhattunk, hogy kisebb-nagyobb küldetések erejéig a fent sorolt problémákat első kézből át tudjuk érezni. (A kilakoltatásunk után például levadászni egy régi pendrive-ot a szemeteskocsikban különösen kreatív és jópofa misszió.)

A játék története abszolút megállja a helyét, a karaktereiben kifejezetten erős dinamikákat és konfliktusokat mutat be. Peter és Pókember személyisége telitalálat, a hangjában őt életre keltő Yuri Lowenthal remek munkát végzett a hálószövő megformálásában.

A lassan megőrülő Otto Octavius szintén remekül kidolgozásra került. Peter végső felismerése, hogy mentora pontosan tudja, ki ő valójában, és ennek ellenére is véghez vitte a tervét, miközben Peter végig próbálta megmenteni… nos, ez a jelenet jobban ütött, mint Dr. Octopus négy mechanikus karja egyszerre Ultimate nehézségi fokozaton a végső csatában.

Martin Li is érdekes, színes (hehe) egyéniség és gonosz, vele is tudunk empatizálni, illetve az ő, Otto, Norman hármas múltja és a köztük felépített konfliktusok biztosítják a történet progresszív előrehaladását, amelyek remekül kiegészítik egymást. És ha Li túlzottan fekete-fehérnek tűnne a gyerekkori traumából adódó bosszúhadjárata során, úgy kárpótol minket Norman morálisan szürke karaktere. MJ-vel betörni az Osborn lakosztályra egy igazi easter egg fesztiválnak bizonyult, na meg persze az ominózus stáblistás jelenet is bebetonozta Norman és Harry meghatározó szerepét a folytatásra.

Igazából a többi gonosztevőt egyaránt jól kezelték, ennyi szerep számomra bőven elég ezekből a karakterekből és örültem, hogy inkább az újonc Martin Li és Mr. Negatív kapott kiemelt hangsúlyt. Az Insomniac igyekezett minél inkább egyedivé tenni saját gyermekét egy olyan gonoszt választva (a fehér szimbólumos ruha mellé), akit nem a filmekkel vagy más ppazonosítanak, hanem velük, a PS4-es Spider-Man-nel. Az igazi nagyágyúk (Zöld Manó, Venom) ráadásul még hátravannak, szóval látszik a stúdió részéről a megfontolt tervezés és a kellő emocionális alapozás, amire aztán tudnak építeni a folytatásokban.

Peter társai közül szerintem Miles Moralest is ügyesen mutatták be a játékosoknak. Kapott egy kidolgozott eredetsztorit, megismerhettük testközelből a lopakodós küldetésekben, és csakis a játék legvégén harapja meg őt ama bizonyos pók - a következő részben tuti gyakrabban fogunk váltakozni a két Pókember között, amiért az Insomniac számára már most jár a dicséret.

A rendőrfőnök, Yuri remek dinamikát nyújt a főhőssel, szerettem a telefonhívásaikat végighallgatni, a Spider-Cop húzás zseniális volt végig a játékban. Az is tetszett mint újdonság, hogy a yard végre inkább partner Pókember számára, Silver Sable mellett nem örültem volna, ha még a rendőrök is ellenünk vannak - de Yuriról még kicsit részletesebben írok a DLC-s résznél.

Akivel némi ellenérzéseim támadtak, az Mary Jane. Peter és a közte lévő interakciók jópofák (a jelenet megvan még, mikor Peter megválogatja a szavait Messengeren, és félreértik egymást?), nekem egyedül az nem tetszett, hogy MJ-ből gyakorlatilag csináltak egy Lois Lane-t ezzel az oknyomozó riporter és újságíró vonallal. Nyilván nem akarták MJ-t egy üresfejű modellként ábrázolni (ezúton is üdvözlöm Kirsten Dunstot), de ez számomra kissé már túlságosan erőltetett lett, szabad szellemű adaptáció ide vagy oda. Én személy szerint annyira nem utáltam vele a lopakodós küldetéseket, mint a net 90%-a (lehet csak azért, mert alapvetően szívesen játszok lassan és sunyiban más játékokban is), de a karakter maga hagyott némi keserű szájízt. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna az utóbbi küldetéseket is inkább Miles-szal megvalósítani.

És persze ott van May néni, aki számomra eddig a Raimi-, a Webb- és a Watts-filmekben megismert verziókat igazából simán lenyomta. Bölcs, odaadó, szerethető, de ő is tipikusan a világ súlyát a vállán hordozza típus, épp úgy, mint Peter. Örültem, amiért Miles-szal egy tető alá hozták a karaktert, és hát persze a befejezésnél éreztem, hogy a felső szomszéd valószínűleg önti rám a vizet literszámra, és tuti az csordogál lefelé az arcomon. Kifejezetten megkönnyebbültem, mikor nem a játékosra bízták az antiszérum felhasználásával kapcsolatos döntést, mert biztosra veszem, ott szakadtam volna szét a kontroller felett.

Szóval mindent összevetve a Spider-Man története és karakterei igényesen meg lettek írva, na de mi a helyzet a játékmenettel?

Játékmenet, avagy a jól ismert formula lecsiszolt változata

Le kell szögezni, a program nem hozott semmiféle forradalmi újítást játékmenet tekintetében, VISZONT a már jól ismert elemeket elég szépen és ügyesen használta fel, hogy az immerziót a csúcsra járassa.

Pókemberként végiglengeni a városon elképesztően felemelő érzés és a játék egyik legjobb élménye. A hálóhintázás kényelmes, látványos, amit persze még inkább feldob a grafika, a fények/árnyékok kidolgozottsága és persze a kosztümök szövésmintájának legapróbb részletei. A víztároló tornyok tartószerkezete vagy az építkezésen felhasznált óriási betongyűrűk között átlengeni századjára is piszok menő, épp úgy, mint leugrani a Bosszúállók Torony tetejéről, és a talaj elérése előtti utolsó pillanatban hálólengésben, elképesztő sebességgel folytatni tovább az utazásunkat.

A harc is sok lehetőséget rejt magában, főleg miután megszerezzük az újabb skilleket, ruhákat, kütyüket, és megtanuljuk őket megfelelően kombinálni. Ha akarsz, az ellenfelek sűrűjébe vetve magad kaphatsz szét mindenkit, de nyerhetsz akár úgy is, hogy csak és kizárólag a high-tech kütyüket használod. Vagy ha úgy tartja kedved, a közelharctól távol maradva “csendes gyilkosként” csaphatsz le áldozataidra, és persze használhatod a tereptárgyakat vagy az ellenfelek fegyverét, esetleg saját magukat is hozzávághatod a rád támadó börtöntöltelékekre, démon fanatikusokra vagy Sable ügynökökre.

Peterként is számtalan opciónk van: Ha már unjuk a hálólengést vagy a durva csatákat, felkereshetjük gimis és egyetemista korszakunkból hátrahagyott hátizsákjainkat, tele különböző nosztalgikus emléktárggyal és számtalan húsvéti tojással. Ha logikai fejtörőkre vágyunk, akkor Peter tudós bőrébe bújva erre is van lehetőségünk, sőt, Harry Osborn nem kevés kutatólabort ránk hagyott, amik kapcsán szintén jó pár érdekes, kreatív mellékküldetésben tehetjük jobb hellyé New Yorkot. Aki várost nézne és kiélné magát fotósként is, azt ötven (és még ötven) híres épület vagy helyszín várja, hogy lencsevégre kapja őket - nyilván köztük újabb utalásokkal a Marvel képregények világára. Az immerzió tehát piszok erősen működik a játékban.

Sajnos azonban a városnegyedekben felbukkanó bűnügyek, az ellenséges bandák vagy szervezetek bázisai, valamint persze a Taskmaster-féle kihívások egy idő után már repetitívvé válnak. Ezekből talán több került bele a Spider-Manbe, mint amennyi még igazán szórakoztató. (Főleg a drón challenge-ekből, hogy odategyem az összeset, ahová gondolom.) A kékkel jelölt mellékküldetések is felemásak: Némelyik organikusan vitte tovább a fő sztorivonalat egy másik, leágazó irányba (pl. Sírkő legyőzése), némelyik kissé elnyújtott és ötlettelen lett (egyetemi démontámadások, galambok kergetése).

Még egy óriási piros pontot viszont kiemelnék így a végére: a fotómódot. Én személy szerint nem sokat használtam, de elismerem, ez egy remek kis funkció. A szeptemberi megjelenéskor és igazából azóta is jó érzés látni, ahogy számtalan rajongó és játékos pakolja fel a mesterien megkomponált képeket - ez az Insomniac részéről is remek marketing húzásnak bizonyult.

Összegzés

Be kell valljam, sosem játszottam korábban ilyen rendszeren, a kontrollert is csak hallomásból ismertem. Viszont az előzetesek és persze a karakter iránti szerelem elérte nálam, hogy a megjelenés napján, munka után rögtön egy konzolos boltba vegyem az irányt és széles vigyorral az arcomon vigyem hazafelé a táskámban a lemezt. A játékélmény páratlan, először végiglengeni a városon (főleg, mikor már tudod használni a gombokat…) tényleg a legközelebbi élmény ahhoz, hogy Pókember bőrébe bújhass. Egy remekül kidolgozott sztori tele jó karakterekkel, szórakoztató, folyamatosan megújuló harcrendszer, és számtalan lehetőség New York világában, amit Pókemberként és Peter Parkerként egyaránt felfedezhetsz. Csak ajánlani tudjuk, ha még nem platináztátok volna ki.

8.5/10

The City That Never Sleeps (DLC)

Sajnos a három felvonásból álló DLC-ről már ennyi szépet és jót nem fogok írni. Újra magadra ölteni a ruhát arra a pár órára megteszi, a sztori erős közepes, újdonság pedig szinte semmi nem lesz benne az összesen kilenc új kosztümön túl - ráadásul azokhoz sem társul képesség.

Alapvetően jól indult az első epizóddal, ami The Heist névre hallgatott. Fekete Macska karaktere szerintem a három DLC kimagasló pontja, ez a Peter és közte lévő se veled, se nélküled dinamika, az állandó titkolózás és ferdítés elvitte a hátán az alapvetően rövidke történetet. (Egyébként mindhárom epizód esetén igaz, hogy a sztori 1.5-2 óra alatt kijátszható, összesen pedig átlagosan kb. 4-5 órányi tartalom van bennük.) Szóval a Heist jött, látott és inkább győzött Fekete Macska, valamint az események miatt, még annak ellenére is, hogy a játék többi részét már ismertük, és túl hosszú időre nem is szögez a képernyő elé. (7.5/10)

Aztán debütált a második epizód, a Turf Warsami sokak szerint (és maximálisan egyetértek velük) a Spider-Man mélypontja. Egy klisés, láttuk már százszor típusú maffiasztori gyengén elmesélve (komolyan ki kell hallgatni huszadjára is a gengsztereket, akik csúcsra járatják az expozíciót és nyíltan beszélnek az esti terveikről, te jó ég…), egy feledhető sablongonosszal, Kalapácsfejjel az élén. Ha Screwball nem hülyített volna meg mindenkit az első epizódban a kihívásaival, akkor ebben már tuti, hogy letépjük tőle a saját arcunkat és az övét is gondolatban. Yuri erőszakos pálfordulása szintén kissé semmiből jött és túl gyorsan lezavarták, Kalapácsfej felélesztése a stáblistában pedig teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Tényleg a leggyengébb epizód a három közül. (5.5/10)

A napokban elérhetővé vált, befejező Silver Lining epizód szerencsére egy egész erős zárása lett a háromrészes DLC-nek. Silver Sable karaktere kapott végre részletesebb bemutatást, a Pókival való kémiája nagyszerűen működött mindvégig. Yuri történetszála is kvázi lezárult és felkészítették a karaktert a következő játékra, mint egyfajta antihős/antagonista (innentől csak Wraith), valamint végre végleg letudtuk Kalapácsfejet és Screwballt. Fekete Macska természetesen visszatért egy “Deus Ex Felicia” jelenetben és rögvest tovább is állt, ami szerintem túlságosan is gyorsra és összecsapottra sikeredett, de hát ez van. (7/10)

Játékmenetben tehát semmi újat nem fog hozni a The City That Never Sleeps DLC egy-két idegesítő challenge kivételével. A történet so-so, rendkívül rövid, néhol egészen érdekes fordulatokkal, de a közepén óriási klisékkel. Kiegészítő szórakozásnak egyébként teljesen elmegy, de tényleg arra kell számítani, hogy a három epizódban összesen 10-12 órányi “vizezett” tartalom van. Nem feltétlenül buzdítanék tehát rá mindenkit, hogy most azonnal rohanjon a PS Store-ba megvenni - nem úgy, mint majd a Spider-Man második részét, érkezzen bármikor is.

Írta: Goretity D.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1014513270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.