Clark Gregget is lencsevégre kapták a Marvel Kapitány pótforgatásán

2018. november 20. - Marvel Magyarország

Coulson ügynök újra terepen a film legfrissebb forgatási képein.

captain-marvel-logo-fokep.jpg

Ugyan júliusban már befejeződtek a Marvel Studios első jövőre érkező mozifilmjének munkálatai, de ahogy az általában lenni szokott, az Anna Boden és Ryan Fleck rendezésében készülő Marvel Kapitánynak is berendeltek néhány hét pótforgatást.

Ezeken az eredeti költségvetéshez képest jelentősen kisebb összegű bónusz-felvételeken néhány jelenetnél eszközölnek kisebb módosításokat a stáb egy részével, jelen esetben például a címszereplőt játszó Brie Larsonnal és a Coulson ügynököt megformáló Clark Gregg-gel, akiket Los Angelesben kaptak a napokban lencsevégre. 

Larson a korábbi lesifotókon és a szeptemberben debütált legelső kedvcsinálóban szintén felfedett Kree katonai jelmezét viseli a legújabb képeken, Greggről viszont a szóban forgó ízelítő egyetlen snittjén kívül eddig semmit sem láttunk, ezért mindenképp örömteli vetni pár pillantást erre a "régi" ismerősre. A színészen Samuel L. Jacksonhoz hasonlóan digitális fiatalítást végeznek a Marvel vizuális effektusokon dolgozó mágusai.

A Marvel Kapitányt március 7-én tűzik műsorra a hazai mozik, úgyhogy feltehetően egy vadonatúj előzetesre sem kell tovább várnunk januárnál. 

(forrás: Just Jared)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr314383790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása