Befutottak az első reakciók a Venom kapcsán!

2018. október 02. - Marvel Magyarország

Ezt gondolják a sajtó külföldi képviselői.

ruben-fleischer-venom-versione-rated-r-1.jpg

Előző éjszaka került megrendezésre a vörös helyett stílusosan fekete szőnyeges Venom gálapremier, melyen a produkció színészei, rendezője, alkotói és számos hollywoodi szesmélyiség is tiszteletét tette. Számunkra ez főként azért érdekes, mert az eseményt követően a külföldi újságírók végre megoszthatták rövid, pár soros gondolataikat és első benyomásaikat a filmről a holnap érkező teljes értékű kritikák közzététele előtt, mi pedig szokásunkhoz híven ezekből válogattunk össze néhányat – ezzel egy lehetséges iránymutatást kapva arról, hogy milyen minőségű Venom feldolgozást szállított nekünk a rendezői széket elfoglaló Ruben Fleischer ("Zombieland").

"A Venom Macskanő szinten rossz, Tom Hardy eddigi legrosszabb alakításával a Kémes Hármas óta. Ne nézzétek meg ezt a filmet!"

"Tom Hardy Eddie Brockként és Venomként is kap néhány szórakoztató pillanatot. A nüanszok nélküli, gyenge forgatókönyv eléggé lehúzza a Venomot, anélkül, hogy egyértelműen választana a sötét, a vicces vagy bármilyen más, egyedi stílus között."

"A Venom egy meghatározó mennyiségű része abszolút nem működik, de van valami tagadhatatlan báj az Eddie/Venom kapcsolatban. Nem vagyok benne biztos, hogy az eredetileg elképzelt reakciót váltotta ki belőlem egy-egy jelenet, de ami szórakoztató, az szórakoztató - még akkor is, ha teljesen nevetséges, nem igaz? Nagy kár, hogy nem vállalták be az R-es korhatár-besorolást."

"A Venom nem lett annyira rossz, mint amilyennek mindenki beállította. Tom Hardy mindig is egy remek színész volt és lesz, plusz egy csomót nevettem - bár abban nem vagyok biztos, hogy ezt direkt akarták-e vajon így. A stáblista utáni jelenet eszméletlen."

"Most, hogy már meg lehet osztani a benyomásokat: a Venom gyakorlatilag az idei év Fantasztikus négyese. Hardy kivételével nem is próbálkoznak a színészek... Utálnék sajtókörútra járni ehhez a filmhez."

"A Venom egy egyszemélyes haverfilm némi antihős eredettörténettel megspékelve. Tom Hardy pedig kihoz belőle annyit, amennyit csak tud."

"Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a Venom bizony egy teljes kudarc - tónus és stílus tekintetében egy katyvasz, ami 15 évesnek érződik, figyelmen kívül hagyva azokat a lépéseket, amit az elmúlt években történetmesélés terén megtett a szuperhős zsáner. Néhány mókás Venom-központú pillanaton túl szinte semmit sem kínál a film. Ne legyenek magas elvárásaitok."

"Lehet posztolni végre a Venom kapcsán. A teljes kritikámban sokat beszélek majd róla, hogy a film gyakorlatilag egy féreglyukon át valahogy átcsusszant ide 2004-ből. Ez a legfontosabb megállapításom. Egy film, ami átfolyt téren és időn át egy résen."

Az utolsó hölgy még jó néhány tweetben ecseteli, hogy a film habár szerinte nem egy teljes kudarc, de egy abszolút bizarr és szürreális élményt nyújtott számára. A Ben Affleck-féle Fenegyerek, a már megemlített Macskanő és az Ang Lee rendezte Hulk-filmhez hasonlítja a Venomot.

A részletes kritikák itthoni idő szerint szerda reggel lesznek elérhetőek. A filmre Tom Hardy főszereplésével itthon október 4-től tudtok jegyet váltani.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6514276305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.