Elemeztük a 'Marvel Kapitány' első előzetesének képsorait

2018. szeptember 18. - Marvel Magyarország

Tartalmasabb volt, mint gondolnátok első megtekintés után.

a80cbb12-c4ac-4843-b9b5-86f275d5a917-cms9040_cmp_v010_004633_1024.jpg

Két hetet sem kellett várnunk a nemrég publikált magazinborítót és képeket követően a Marvel Studios következő produkciójának előzetesére, ami a legutóbbi Bosszúállók-kaland stáblistás jelenete óta különösen nagy várakozást előzött meg a rajongók körében. A rövid jelenet erősen utalt rá, hogy Carol Danvers (Brie Larson) központi szereplője lesz a jövőre érkező negyedik felvonásnak, ráadásul Kevin Feige producer azt is elmondta idő közben, hogy a folytatás címét csak a Marvel Kapitány első képsorai után fogják felfedni. Mindezeket figyelembe véve okkal szerettük volna ennyire látni a trailert, ami végre megérkezett, mi pedig górcső alá véve jól kielemeztük számotokra. Vegyük tehát sorra a látottakat!

capmarvelt1-010.jpg

Carolt kifejezetten érdekes szituációban látjuk először, amint a magasból egy Blockbuster Video névre keresztelt üzlet kellős közepébe csapódik. A téka megerősíti, hogy a film valóban a '90-es évekbe, egész pontosan 1995-be kalauzolja majd el a közönséget.

capmarvelt1-016.jpg

A főhősről tudni kell, hogy félig ember, félig idegen harcos, és egy Starforce nevű elit kree katonai osztag tagja (erre utal a zöld egyenruha), amikor hirtelen Los Angelesben találja magát. Ez az első alkalom, hogy egy nagyon hosszú idő után visszatér szülőbolygójára, a Földre, de mint az a képekből látszik, nem is igazán találja a helyét.

capmarvelt1-034.jpg

A vadiúj körülmények ellenére Carol még mindig eszméletlen erővel rendelkezik, amiket nem fél alkalmazni éles helyzetekben. Képességei közé tartozik, amit ebben a snittben is megfigyelhetünk, vagyis az energia elnyelése és manipulálása.

capmarvelt1-040.jpg

Visszatérését követően Carol útja hamar keresztezi Nick Furyét (Samuel L. Jacksonnal csodát műveltek a Marvel fiatalító szakemberei), aki ekkor még egy sokkal kevésbé tapasztalt, teljesen átlagos S.H.I.E.L.D. ügynök, ráadásul két teljesen ép szemmel. A trailer alapján nem szippantotta be túlzottan Furyt az ügynökség, de ez a másik világból érkezett nő alaposan felrázhatja a karrierjét.

capmarvelt1-044.jpg

Ezután villanásokat látunk Carol űrbéli életéből: Mint említettük, a történet elején egy kree osztag sorait erősíti, itt pedig a szóban forgó idegen faj számára otthont adó Halán kémleli a kilátást. Habár A galaxis őrzői első része érintőlegesen már foglalkozott a kree-vel, de a Marvel Kapitány még mélyebbre ás velük kapcsolatban.

capmarvelt1-063.jpg

A Starforce-ból egyelőre nem láthattunk túl sokat, akik ebben a jelenetben talán épp egy küldetésre igyekeznek. Carol balján egy Gemma Chan által megformált kék bőrű mesterlövész figyelhető meg, akit a képregényekben és a filmben egyaránt Minn-Ervának hívnak.

capmarvelt1-064.jpg

Az ezen a képkockán valamitől határozottan meglepettnek tűnő Jude Law a társaság rejtélyes vezetőjét alakítja. Ő egyfajta mentorfigura lesz Carol számára, és a kree ügy kulcsfontosságú eszközeként tekint az erejére.

capmarvelt1-068.jpg

Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy a címszereplőt köti valami a Földhöz, de a kedvcsináló nyilvánvalóvá teszi, hogy erre a valamire ő maga egyáltalán nem emlészik. Az biztos, hogy a készítők nagy hangsúlyt fektetnek a karakter múltjára légierő pilótaként, és annak ellenére, hogy a film szakít az eredettörténetekre jellemző hagyományos felépítéssel, Carol életének minden szakaszába engednek betekintést - valószínűleg ezeket apránként, a főhőssel párhuzamosan fogjuk megismerni.

capmarvelt1-047.jpg

Carol szoros baráti köteléket ápolt Maria Rambeauval (Lashana Lynch), hiszen ők voltak az egyedüli női pilóták a légierőnél. Mariáról ezidáig annyit tudtunk meg, hogy a Photon hívójelet használja (a képregény rajongók számára tökéletes kikacsintás), valamint egyedülálló anyaként nevel egy fiatal lányt. Sokan feltételezik, hogy ő lesz Monica Rambeau, aki a forrásanyag hasábjain maga is viselte egy időben a Marvel Kapitány tisztséget.

capmarvelt1-071.jpg

Egyetlen rövid snitt erejéig bemutatkoztak a skrullok is, a film nagy-nagy gonoszai. Ezeket a zöld idegen lényeket az alakváltó képességük teszi rendkívül veszélyessé, amit természetesen olyan cseppet sem szimpatikus célok elérésében szeretnének kamatoztatni, mint a Föld megszállása. A skrullokat Talos vezeti, akit Ben Mendelsohn játszik a filmben.

capmarvelt1-021.jpg

Egyértelműen ez az ízelítő egyik legrejtélyesebb képkockája, amelyiken mintha egy skrull holttestét vizsgálnák. Bal oldalt vélhetően Nick Fury foglal helyet egy idegennek látszó fegyverrel a kezében, míg a nekünk háttal álló fickó Ben Mendelsohnra emlékezteti a fórumozókat. Nem kizárt, hogy Talos ekkor egy S.H.I.E.L.D. ügynökként álcázza magát.

capmarvelt1-072.jpg

A skrullok garantáltan felelősek lesznek néhány félreérthető szituációért, és valamiért gyanítjuk, hogy itt sem egy ártatlan nénikét csap telibe Carol, amiért az elfoglalta az utolsó szabad helyet a buszon.

capmarvelt1-060.jpg

Bármi is történjék itt, az nem lehet kellemes.

capmarvelt1-078.jpg

Coulson él! Az azóta öt évadnyi A S.H.I.E.L.D. ügynökeit lenyomó Clark Gregget a Bosszúállók első részében láthattuk utoljára a nagyvásznon, ám a rajongói kívánságoknak eleget téve a Marvel Kapitányban végre visszatér az ügynökség egyik újoncaként. Nagyon érdekes lesz az ő esetében is látni, hogy miként képzelték el több mint tíz évvel a Tony Starkkal való találkozását megelőzően.

capmarvelt1-077.jpg

A galaxis őrzőiben a kree társadalom kitaszítottjaként találkozunk a Lee Pace alakította Ronannel, de ekkor még tiszteletre méltó tagja népének. Ezen a háttérképnek is tökéletesen funkcionáló snitten egy távoli bolygó látványában gyönyörködik, amely elég erősen a Földre emlékeztet bennünket.

capmarvelt1-080.jpg

Van egy olyan érzésünk, hogy Carol pont egy ilyen eszközön fogja megkapni Fury hívását a Bosszúállók: Vágtelen háború végéről.

capmarvelt1-101.jpg

Miután szemügyre vehettük a főhős elképesztően képregényhű maszkját is a zöld kree egyenruha részeként, az előzetes végén kötelezően megkapjuk a leghatásosabb képsorokat: A klasszikus vörös-arany-kék szerelésében pompázó Marvel Kapitány izzó szemekkel áll készen, hogy szétkapjon egy bizonyos lila titánt (na jó, erre egy picivel többet kell várni, de azért Talost sem irigyeljük a helyzetéért).

Mi ennyivel készültünk számotokra a hazánkban 2019 márciusában debütáló Marvel Kapitány első teljes értékű előzetese kapcsán, reméljük, hogy érdekesnek találtátok az összeállítást. Ti kiszúrtatok még valami érdekeset, amit mi kihagytunk a felsorolásból? Nézzétek meg még egyszer a videó magyar feliratos változatát, majd írjátok meg itt vagy a Facebook bejegyzés alatti kommentben, hogy mit vártok a filmtől! 

(forrás: EW)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4914248307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.