Összegyűjtöttek egy csapat különleges embert.
Fontos mérföldkőhöz ért az Út a Végtelen háborúig cikksorozatunk, hiszen elérkeztünk az első fázis tetőpontjához, ami a maga idejében sok szempontból vízválasztó volt. A Marvel Studios előtt még nem igazán volt példa arra, hogy bárki ekkora sikerrel valósítson meg egy közös univerzumot, de a Bosszúállók óta ezt számtalan stúdió próbálja több-kevesebb sikerrel megismételni. Elevenítsük fel együtt az ehhez vezető utat, és hogy miért számít klasszikusnak mai napig ez az alkotás.
“Az volt a terv...”
"...hogy összegyűjtenek egy csapat különleges embert." Ez a terv egyrészt korábban született, mint azt esetleg gondolnánk, másrészt bizonyos elemei visszatekintve mosolyt csalhatnak az arcunkra. Az első filmes adaptáció még 1978-ban készült el, erről kommentár nélkül helyeznék ide egy linket, pár legjobb jelenettel. Na jó, annyit mégis mondok, hogy egy VLC-médialejátszó ikont Vasember páncélnak nevezni a legtöbb, ami a filmművészetben lehetséges.
Ugorjunk egy kicsit az időben
A tiniszerelmem lehet, hogy nem Fekete Özvegy lett volna, ha Emily Bluntot nem túrja ki a szerepéből Scarlett Johansson, és nehézkes magam elé képzelnem Tom Cruise körszakállas ábrázatát, miközben pimaszul irodalmat oktat Thornak az erdő közepén… Azonban 2005-ben még így állt a zászló. A Marvel felvett egy halom kölcsönt, leszerződött a Paramount Pictures-szel, és elkezdődött a különleges emberek vadászata.
A forgatókönyv első változatát Zak Penn írta, aki egyébként A hihetetlen Hulk nem túl acélos sztoriját is jegyzi. Az első Vasember sikere után eredetileg 2011-re tervezték a bemutatást, de ez a film bőven nem az lett volna, mint ami végül kisült belőle.
Megérkezett a stúdióhoz ugyanis Joss Whedon, aki átolvasta a könyvet, majd nemes egyszerűséggel annyit nyilatkozott, hogy ezt meg nem történtnek kell tekinteni, annyira rossz. A Johansson-szerződés miatt 2012-re tolódott premiernek köszönhetően volt idő újraírni. Sok szereplő megváltozott, hiszen eredetileg például a Darázs karaktere is szerepet kapott volna. A hősök egymással való konfliktusa is Whedon fejéből pattant ki, emelve ezzel a feszültséget a történetvezetésben.
A casting 2011 februárjában ért csak véget, nem sokkal a forgatás áprilisi kezdése előtt. De ez sem akadályozta a filmet abban, hogy a másfél milliárd dolláros összbevételével a világ (akkoriban) harmadik legtöbb bevételű filmjévé váljon.
Csapó!
A film nagy része stúdióban forgott, de bizonyos külső jeleneteket egyebek közt New Yorkban és Új-Mexikóban rögzítettek.
Ez az időszak az analóg, 35 mm-es filmszalagra rögzítésből való átmenet a teljes digitális filmezésbe, amiben ma élünk. A film operatőrjének ez volt az első alkalom, hogy digitális kamerával dolgozott, és a végeredmény nem azt tükrözi, hogy túlizgulta volna ezt a megmérettetést. Érdekesség, hogy Whedon viszont sokkal jobban kötötte az ebet a Mjölnirhez, hiszen nem akart 3D-ben forgatni, így a filmet utólag alakították át, hogy azért végső soron megfeleljen a mozis trendeknek, ha már egy szuperprodukcióról van szó. Ez egyébként az Amerika Kapitány esetében is pontosan így történt.
Talán apróságnak tűnhet, de bizony nagy problémát jelentett az alkotóknak, hogy milyen képarányban vegyék fel a filmet. A mozifilmek javarészt szélesvásznú (2,35:1) formátumban készülnek, ezért láthatsz alul-felül fekete csíkot a tévéden vagy monitorodon, mert azok többnyire TV sztenderd 16:9-es (másként 1,77:1) képarányúak. És itt ugrik a ma... pontosabban Hulk le a képről. A készítők tartottak tőle, hogy nem tudják egy képen ábrázolni az összes hőst, mert Natasha és Hulk karaktere között jelentős méretbeli különbség van. Ezért egy nem szokványos köztes megoldással rukkoltak elő, és így lett 1,85:1 a film, ami tévén két apró fekete csíkot eredményez.
Az utcai összecsapások nagy részét is stúdióban forgatták, maximum egy utcát megépítettek, majd körbe zöld hátteret húztak fel, így digitális utómunkával lehetett rombolni a felhőkarcolókat, ami amellett, hogy költséghatékony, a New York-i lakosoknak sem kellett újjáépíteni házakat.
Az ekkorra szépen kiforrott digitális mozgásrögzítő (mo-cap) technikával pedig nem csak Vasember és Hulk jelenetei készültek, hanem például az egész Chitauri-sereg ily módon lett megjelenítve. Röviden és (extrém)felületesen, hogy ez mit is jelent: ezen az első pillantásra idétlen szerkón lévő pontok alapján digitálisan leképezhető a test, majd ráilleszthetsz más kinézetet.
"...hogy túlszárnyalják önmagukat."
Whedon zsenialitása abban mutatkozott meg leginkább, hogy pontosan tudta, ennyi markáns karaktert óvatosan szabad a küzdőtérre engedni, különben az ajtón se férnek be egymástól. Az előzményfilmekből igyekezett csak a legfontosabb háttérinformációkat megjeleníteni, egyfajta emlékeztetésképpen. Pepper Potts jó példa erre, aki benne van ugyan a filmben, adva ezzel egy plusz motivációt Tony Starknak, de szerepe ezzel ki is merül, és így nem fut mellékvágányra a történet. A hősök között is állított fel hierarchiát, ami teljesen természetes, hiszen az lett volna badarság, hogyha a filmes univerzumban háttértörténet nélkül érkező Sólyomszem lett volna a középpontban. Ezzel a piramis rendszerrel nem érezzük zavaróan soknak a mozgatott szereplőket.
A szédületes látvány és a rengeteg sztár közepette mondhatjuk, elnézzük, hogy a filmnek igazából nincs egyedi története. Hiszen ha belegondolunk, Thor és Loki konfliktusa okozza a galibát, csak éppen véletlenül Midgardon van a Tesseract. Ezen kis féltestvéri szeretet káros mellékhatásai ellen többen is próbálnak védekezni, így kerülnek a képbe. Azonban ennyi szereplő megítélésem szerint nem bír el bonyolultabb történetet, hiszen a rengeteg információ kuszaságát lehetetlen lenne kibogozni.
Számomra egy teljesen más aspektusa miatt kell a Bosszúállókat, mint önálló filmet is kiválónak tartani, akkor is, ha nem vagy képregény rajongó. Ez pedig az univerzumbővítés tökéletes példája. És itt nem arra gondolok, hogy milyen jó ilyen sok híres színészt együtt látni. Ha alkotsz valamit, annak a világnak te határozod meg a korlátait. Alapvetően bármit tehetsz bele, de ha már eldöntötted, hogy egy romantikus-vígjátékot forgatsz, akkor furán fognak fintorogni a nézők, ha egyszer csak megjelenik egy UFO.
A képregények esete ezért különleges, hiszen eleve rengeteg univerzumban játszódnak, egy-egy karakter több világban is megjelenhet, satöbbi. Lényeg, hogy nem feltétlen fogod furcsának érezni, ha egyszer egy realisztikusabb, egyszer pedig egy meseszerűbb történetben olvasol róla. Filmen viszont ezt nehézkes megoldani, egy univerzumra kell koncentrálni. A birodalom felemelkedését elindító Vasember világában még semmilyen misztikum nincsen. Senki ne értsen félre, imádom a filmet, de az a környezet egy bármilyen akciófilmhez tökéletes lenne. Persze van benne egy kis high-tech, de semmi földöntúli.
Ezt a világot ember legyen a talpán, aki összeereszti a skandináv mitológiából származó istenekkel és portálokon keresztülözönlő robot-szörny anomáliákkal, majd mindezt A-kategóriás filmként tálalja, sikeresen.
Nos, erre a feladatra vállalkozott Joss Whedon. Most úgy teszek, mintha a fejébe látnék: Végiggondolta azt a folyamatot, amit az előbbi romkom példámmal írtam le. Mi lenne, ha a szerelmeddel ülnél egy kávézó teraszán, és tényleg megjelenne egy űrhajó. Lehet elgondolkodnál azon, hogy nem tettek-e valamit a cappucinodba. És itt a kulcs! Ha megengedsz olyan dolgokat a keretrendszeredben, amik nem valók oda, reagáltasd le a szereplőiddel. A legékesebb példa erre Tony, aki a soron következő filmben teljesen összeroppan, mert nem bírja felfogni, hogy léteznek űrlények.
Tehát a lényeg, hogy a karakterek reagálnak a változásokra, ők is traumának élik meg, nem veszik természetesnek az újdonságokat. Ezáltal mi is tudunk hőseinkkel azonosulni, és nem teszünk fel olyan kérdéseket, hogy bizonyos dolgok hogyan lehetségesek - többek között ez máig kiemelkedővé teszi az alkotást.
Assemble! Összegzés
Bár elsőre végpontnak tűnik, a Bosszúállók mégis egy új kezdet. Egyfajta véglegesített szabálykönyv, mely a szó legjobb értelmében értendő. Ez a film fektette le az alapjait, és egységesítette azt az univerzumot, melyben már zavartalanul folyhatnak az események, anélkül, hogy alapvető “ez most hogyan lehetséges” típusú kérdéseket kéne felvetnünk. Nemcsak lezárta az első fázist, de emberek millióit rántotta bele egycsapásra ebbe az univerzumba, ráadásul hatása máig jelentős a filmiparban.
92% (Bár Tony lehet, csak tizenkettőt adna…)
Írta: G.B.
Az Út a Végtelen háborúig cikksorozat előző részei:
Út a Végtelen háborúig - 05. rész
Út a Végtelen háborúig - 04. rész
Út a Végtelen háborúig - 03. rész
Út a Végtelen háborúig - 02. rész
