Egy másik hős is felbukkanhat a címszereplő mellett a The Punisherben

2017. szeptember 02. - Marvel Magyarország

Összeszedtük, hogy szerintünk kikre van a legnagyobb lehetőség.

511-rng213_61003-1.jpg

Néhány nappal ezelőtt adott otthont a Fülöp-szigeteki főváros, Manila az Asia Pop Comic-Con rendezvénynek. A Marvel panel során az Inhumans (kritikánk az első két epizódról ITT), a Thor: Ragnarök és A Hangya és a Darázs mellett természetesen a hamarosan Netflixre érkező The Punisher is kapott egy néhány perces bemutatót.

A prezentáció során a Marvel kreatív tartalmakért felelős igazgatóhelyettese, C.B. Cebulski elejtett egy rendkívül érdekes megjegyzést Frank Castle közelgő kalandjait illetően. Elmondása alapján “egy másik Marvel hős is tiszteletét teheti a Megtorló sorozatban”, minek hatására természetesen a termen belül és kívül is rögvest megindult a teóriagyártás: vajon kire gondolhatott Cebulski? Sajnos részletesebb megerősítést nem kaptunk kézhez, úgyhogy következő cikkünkben összeszedtük számotokra a szerintünk legesélyesebb öt jelöltet, valamint az ellenük és mellettük szóló tényezőket.

1. Valaki a Defenders négyesfogata közül

A legelső tippünk természetesen rögvest a Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist kvartett egyik képviselője lenne. Tovább szűkítve a listát a legvalószínűbbnek Matt Murdock tűnik, hiszen Frank az ő sorozatának második évadában debütált, ergo Daredevil is simán beugorhatna egy-két rész erejéig. Vagy, tekintve a The Defenders utolsó pár képsorát, még talán Danny Rand-re tennénk le a voksunkat.

A teóriát viszont elég erősen beárnyékolja a The Defenders első évada és annak történései, három fő okból:

  • Franket, habár nem tudjuk pontosan miért, de gyanúsan jó okuk volt a készítőknek kihagyni a Defendersből. Hasonló gondolatok mentén a saját, önálló sorozatába sem feltétlenül akarnak belerakni valakit a Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Iron Fist felállásból.
  • A Defenders zárása alapján, bármiféle spoiler közlése nélkül, erős kétségeink vannak afelől, hogy Daredevil feltűnne a Punisher első évadában.
  • A többiek pedig egyrészt távol állnak Franktől és a show jellegétől, másrészt pedig alaposan el voltak foglalva a saját sorozataik és a Defenders forgatásával.

Mint látjátok, mi nem sok esélyt látunk rá, hogy ismerős arcokat látunk majd viszont a Netflixen még idén. Nem, helyette mi inkább a következő négy karakter egyikére tennénk le a voksunkat...

defenders_vertical-aftermath_pre_us.jpg

2. Bullseye (Célpont)

A 2003-as Fenegyerek film után itt egy újabb remek lehetőség, hogy Colin Farrel után valaki más is magára öltse Bullseye kosztümét. A bármilyen fegyverrel halálpontos bérgyilkosnak jókora rajongói bázisa van, akik szívesen látnák végre a karaktert a Marvel/Netflix univerzumban. Egy aprócska easter egg már utalhatott is rá a Daredevil első évadában, valamint tekintve, hogy a Daredevil közelgő harmadik szezonja szinte biztosan a “Born Again” sztorit fogja feldolgozni, egyre gyanúsabb Célpont felbukkanása. Ennyi erővel pedig miért ne lehetne kicsit felvezetni a könyörtelen, szintén militarista háttérrel rendelkező modernkori bérgyilkost a Punisherben?

Bullseye felbukkanása ellen leginkább az szól, hogy ő korántsem esik bele a “hős” kategóriába. Cebulski pedig egyértelműen a “H” betűs kifejezést használta, szóval emiatt kérdőjeles a karakter megjelenése novemberben.

bull2017001_tripvar.jpg

3. Blade (Penge)

Az elmúlt két évben már többször előjött két nagyobb pletyka is Pengét illetően.

  • Az egyik szerint a Marvel Defenders utáni tervei között egy újabb csapat bemutatása szerepe, egy sokkal brutálisabb négyesfogat, egész pontosan Punisher, Blade, Ghost Rider és Moon Knight személyében.
  • A másik, hogy Pengével “tervei vannak a Marvelnek”, miszerint azt Kate Beckinsale elejtette a legújabb Underworld-film promotálása során. Wesley Snipes is elhintett pár morzsát ezzel kapcsolatban, de az idős Penge-papa szavahihetősége azért némileg megkérdőjelezhető a harmadik film forgatása alatt nyújtott magatartását, valamint a különböző börtönös és drogos ügyleteit tekintve.

Az erőszakosságot tekintve Penge mindenképp helytállna Frank mellett, de vele kapcsolatban több probléma is felmerül.

  • Blade (és ez igazából a másik hátralévő két karakterre is igaz többé-kevésbé) szerepeltetésével ugyanis rögvest érkezik a természetfeletti jelleg is a vámpirizmussal (kivéve, ha ezt nem oldják meg valamiféle vírussal vagy gyógyszerrel, de akkor bizony lázadna az egész rajongóbázis…) Kérdés, hogy mennyire akarnak vajon Frank szóló sorozatában bekezdeni misztikus elemekkel? (Erre a választ egyébként sejthetjük is a Hand általános megítélése alapján.)
  • Az a helyzet, hogy Snipes-bácsi anno a Penge-trilógiával (na jó, az első két résszel) elég nagyot alkotott és nemcsak hogy meghatározta a karaktert, de még a képregényfilm-bizniszt is alaposan beindította. Egy ilyen alakítást és mérföldkövet felülmúlni, hát… nem kis feladat, és sokan kételkednek is benne, hogy bárki képes lenne rá.

blade-by-jung-geun-yoon-wallpaper.jpg

4. Ghost Rider (Szellemlovas)

Na, ha Penge esetén hátráltató tényező lehet a szupernaturális elemek használata, szerencsétlen Szellemlovasnak esélye sincs. Mindenesetre mentalitásban az ő karaktere áll talán legközelebb a Punisherhez, és biztosan megfelelően együtt tudnának működni néhány epizód során. A Defenders utolsó epizódja végén található előzetes, benne Frank monológjával az ördögnek eladott lelkekről és annak következményeiről alaposan ad a rövidke trailernek egy erős Ghost Rider-es hangulatot.

A millió dolláros kérdés persze az, hogy melyik inkarnációja tűnhetne fel a Bosszú Szellemének? Az Agents of S.H.I.E.L.D. legutóbbi évadában Gabriel Luna összesen tíz epizódban szerepelt Robbie Reyes-ként. Mind a karakter, mind a színész alakítása alaposan megnyerte magának a rajongókat, akik szívesen viszontlátnák a motor helyett Dodge Chargerben repesztő Szellemlovast. A másik esélyes nyilván Johnny Blaze, aki egy rész erejéig szintén feltűnt a S.H.I.E.L.D. negyedik etapjában, igazából egy rövidke cameo keretein belül.

Mind a két inkarnációt simán át lehetne vezetni a Marvel Netflixes világába, ami gyakorlatilag az első komoly átjárás lenne az ABC csatorna és a Netflix sorozatos tartalmai között. Feltéve, ha egyáltalán engedélyezett és megoldható az efféle kollaboráció, a mai jogi herce-hurcáknak köszönhetően… Ami persze nem könnyíti meg Ghost Rider felbukkanását sem.

ghostrv3001_varcov_col.jpg

5. Moon Knight (Holdlovag)

Elérkeztünk listánk utolsó jelöltjéhez, akire jelenleg a legtöbben rátennék a voksukat az internet közössége és a szerkesztőségünk tagjai közül is. Utóbbi persze csak akkor igaz, ha csapatunkon belül egyedül engem kérdeztek, de hát na...

Marc Spector, vagyis Holdlovag Frankhez hasonlóan egykoron szintén katona volt, aki később zsoldosként folytatta tovább pályafutását. A közös kapcsolódási pont emiatt azonnal adódik, valamint a potenciális konfliktus is, hiszen a hadseregben szolgáló katonák nem igazán szerették azokat a társaikat, akik később szó szerint eladták magukat.

Moon Knight felbukkanását illetően lassan több a pletyka, mint éhes galamb a Blaha Lujza téren, akár sorozatos, akár filmes oldalon. Habár az ő esetén is találunk olyan alapvető, karaktert meghatározó tényezőket, amiknek természetfeletti és megmagyarázhatatlan kötődése van – egy egyiptomi Holdisten legalábbis nem szokta csak úgy hip-hop feltámasztani szinte minden második ismerősömet, hogy aztán a földi avatárjai legyenek és terjesszék a bosszúját, de lehet én éltem eddig üvegbúrában –, viszont a karaktert meg lehet valósítani egészen realisztikus keretek között is, ha a mentális problémáira és a különböző személyiségeire helyezik a hangsúlyt.

Holdlovag esetén a problémát leginkább az jelenti, hogy egyrészt viszonylag ismeretlenebb karakter (főleg Pengéhez vagy Szellemlovashoz képest), másrészt pedig a Légió és a Mr. Robot példájából kiindulva elég szűk réteg tudja értékelni és megfelelően megérteni az efféle mentális problémákkal küszködő karaktereket. Ráadásul sokan koppintásnak is beállíthatják a show-t, ha nem mutat valami újat az előbb említett két sorozathoz képest.

41710.jpg

Összefoglalva egyébként az utóbbi három karaktert: Fentebb említett okok miatt Holdlovag áll legelöl, utána következik Penge, akit meg lehet oldani valamiféle vírussal vagy kísérlettel, ha nem akarnak ízig-vérig vámpírozni, a sort pedig Szellemlovas zárja, ha azt vesszük alapul, hogy az adott karaktert mennyire lehet egy realisztikus közegbe helyezni.

Ti kire látjátok a legtöbb esélyt, hogy felbukkan majd a The Punisher első évadában? Valakit a fenti listából? Vagy szerintetek egy egészen más karakter jöhet be a képbe, akiről épp nem írtunk? 

Goretity Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr712798750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.02. 18:07:00

máshol moon knight volt a fő esélyes.

Marvel Magyarország 2017.09.02. 20:26:43

@doggfather: Mi is őt tartjuk a leginkább valószínűnek, ezt kihangsúlyoztuk a cikkben. A számozás nem számít sorrendnek itt, csak azzal jelöltük az öt potenciális befutót, akikre a legnagyobb esély lehet. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.03. 14:49:17

@Marvel Magyarország: pengére semmi esély, többször mondták már, hogy vele nem terveznek.
szellemlovas másnál van.

Marvel Magyarország 2017.09.03. 15:36:36

@doggfather: Kicsit olyan érzésem van, mintha nem is olvastál volna bele a cikkbe, és csak végigfutottad a neveket. :)
Pengére miért ne lenne esély? A Marvel Studios elnöke maga mondta nemrég egy interjújában a következőt: "Úgy vélem, hogy Penge karaktere már az örökség része, és nagyon jó ötletnek tartom, hogy kezdjünk is vele valamit egy ponton." Emellett ott vannak azok a gyakori pletykák, amiket az írásban felhozott szerkesztőnk.

A Szellemlovas részt viszont nem teljesen értem. A karakter valóban a 20th Century FOX tulajdonában állt, de már jó néhány éve, hogy visszakerült a Marvel Studios kezébe. Azóta rögtön két inkarnációja is szerepelt A S.H.I.E.L.D. ügynökeiben, ami az MCU része, ahogy a novemberben érkező The Punisher sorozat.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.04. 09:46:52

@Marvel Magyarország: eddig nagyon úgy tűnt, hogy bár egy univerzum a shield, illetve az MCU a netflix sorikkal mégse eröltetik ezt annyira (és ezt jól teszik szerintem). A disney pont most akarja felmondani a szerződését a netflix-szel akkor minek adná oda a Lovast? az már "náluk van" az abc, disney stúdiónal, még a defenders tagok meg a netflix-nél. Így értettem, hogy másnál vannak.

kevin fiege finoman szólva is ellentmondásosan nyilatkozik Pengével kapcsolatban, majdnem minden kérdésre váltogatja, hogy igen vagy nem ahogy eddig én olvastam a pletykákat, híreket vele kapcsolatban.
(és Pengére igen rá vagyok függve, mint az látszik is)

amit te is idéztél az '"egy ponton" azt jelenti (SZÁMOMRA), hogy belátható időn belül (phase 3, esetleg 4) nem terveznek vele.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.04. 09:50:31

@Marvel Magyarország: most elolvastam még egyszer a cikket, ezt a "Lovas nincs ott részt" ti is írjátok nem csak én. ;)

Lehet te nem olvastad el a cikket, csak futottad át a neveket?
:P:P
:D:D
süti beállítások módosítása