ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ: Pókember: Hazatérés

2017. július 05. - Marvel Magyarország

Első körben spoilermentesen mesélünk nektek Pókember visszatéréséről.

875163smhsm2.jpg

A türelem egy igen fontos erény. És megérte türelmesnek lenni, mert Pókember hazatért. Megnéztük a legújabb Marvel kalandot, most pedig megpróbáljuk bármilyen spoiler nélkül összefoglalni és véleményezni.

Az Amerika Kapitány: Polgárháborúban első alkalommal feltűnő, Tom Holland által alakított Pókember egy meglehetősen hatásos belépővel nyitott, és minden rajongó alig várta, hogy idén nyáron megérkezzen az első önálló, MCU-ba (Marvel Cinematic Universe) integrált filmje. Az iránta támasztott elvárások természetesen óriásiak, és a stúdió mindent meg is tett azért, hogy ezek teljesüljenek. Azt persze mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a saját reményei mennyire valósultak meg – a magam részéről azt mondhatom, kilencven százalékosan ez sikerült. A Rotten Tomatoes oldalán az elővetítések után ennél is magasabb értékelés alakult ki, míg jelen pillanatban kilencvenhárom százalékon áll. Ez már mondjuk közel sem volt rossz előjel a bizakodók számára.

De nézzük, mit is kaptunk pontosan. A Pókember – Hazatérés sztorija szerint Peter Parker már nyomja az ipart, street-level hero-ként űzi a bűnt iskola után: segít a rászorulóknak, biciklilopásokat állít meg és nagyon élvezi a Tony Stark-tól kapott új ruháját, de közben töretlenül várja, hogy egy újabb bevetésre mehessen a Bosszúállókkal. Emellett persze éli hétköznapi életét tizedikes gimnazistaként, remekel tanulmányaiban, ám a "Stark Industries gyakornokaként" kissé elhanyagolja kapcsolatait a szuperhőslét világában. Nyilván egyszer csak beüt a baj, és egy jóval nagyobb feladathoz kell felnőnie. Nagyjából ez az alap, erre építkezik a film teljes egésze.

Amióta közel tíz éve a Vasemberrel kezdetét vette a Marvel Filmes Univerzum, sokféle stílust kaptunk már. Az első fázisban persze a klasszikus eredetsztorikon volt a hangsúly, de miután túl voltunk az udvarias bemutatkozásokon, egyre több különböző szempont alapján kezdték megközelíteni a műfajt. A galaxis őrzői egy kellemes és vidám űropera, a Tél Katonája egy politikai thriller, a Polgárháború már-már szinte dráma, de egészen újnak hatott A Hangya heist mozis jellege is. Ebbe a spektrumba kellett Peter Parker karakterét beilleszteni úgy, hogy mégis tudjanak újat mutatni, Jon Watts rendező megoldása pedig a(z) – erősen idézőjeles – „tinikomédia”. Természetesen itt nem egy holmi Amerikai pités alpári stílusra kell gondolni; ez inkább a középiskolai lét helyzetkomikumait kihasználós, szerethető, néhol esetlen, de bájos alkotás, amiben erősen érződik John Hughes hatása, néhol konkrét kikacsintásokkal. Mindez pörgős akciókkal és gyönyörű látvánnyal párosul, kifejezetten egészséges egyensúlyban.

Messze nem lehet állítani, hogy ez lenne a következő Vasember-film, mint ahogyan az előzetesek és a film reklámkampánya alapján sokan „feltételezték”. Robert Downey Jr. szerepe lényeges és a történet alakulásában kulcsfontosságú, de a fiatal Tom Holland tökéletesen viszi a hátán az egész filmet. Érezhető volt a Polgárháborúban, míg a Hazatérést látva végleg megbizonyosodott, hogy ő erre a szerepre született. A nyilatkozataiból áradó lelkesedés, a karakter iránti szeretete minden egyes vásznon töltött pillanatában megmutatja magát. A szeleburdi és a nagyok közé vágyódó Peter elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül a cselekmény előre haladtával, de tizenhat éves létére nyilvánvalóan még mindig rengeteg kell tanulnia. Ezt az alakulást hihetetlenül érdekes lesz látni a későbbi folytatásokban. A dinamikája Downey-val külön plusz pont, kettejük kapcsolata olyan természetesnek hat, ami miatt úgy érezzük, a hálószövő mindig is a Bosszúállók világába tartozott. 

Külön kiemelnénk a Keselyűt, aki közel sem olyan épkézláb motiváció nélküli és semmilyen, mint ahogy az MCU gonoszainak nagyobb részétől megszokhattuk. Egyszerű, de abszolút hiteles indítéka van a tetteire, mindössze annyi, hogy el szeretné tartani a családját egy őrült világban, és a zseniális Michael Keaton játékában Toomes vívódása remekül átjön. Üdítőek egyébként a további szereplők is, Marisa Tomei May nénikéje és Zendaya Michelle-je különösen, habár Peter legjobb barátját, Ned-et leszámítva sajnos egyiküknek sem jut elegendő játékidő.

A relatíve egyszerű alapsztori azért meg van spékelve egy-két csavarral, ami nem csak a feszültséget fokozza, de a hangulatot is kellően emeli. Aki szerette az Ultimate Spider-Man animációs sorozatot és/vagy Brian Michael Bendis Újvilági Pókemberét, az ezt a filmet is biztosan fogja, ugyanis Peter karakteréhez elég sokat merítettek ezekből. Akiknek a kedvét anno elvették A csodálatos Pókember feldolgozások, azok most jó eséllyel kaphatják vissza. A Hazatérésen érezni, hogy erősen alapoz a későbbiekre és felrúg néhány képregényes alapot, de ezeket a nem feltétlen hibának számító apróságokat és pár egyéb bukfencet leszámítva (ezekre kitérünk spoileres írásunkban) adott, amivel beszámolónk is indult: Pókemberre még hosszú út vár, de végre hazatért oda, ahol tökéletes helye van. Összegezve azt mondanám, hogy egy könnyed, frissítően földhözragadt és must-see darab, nem csak rajongók számára.

80%

A film után két bónusz jelenet van, nem feltétlen a legerősebbek az elmúlt évekből, de várjátok meg őket türelmesen.

Írta: Kovács G.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr112642965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.