Az alvilág királynője, Hela

2017. április 12. - Marvel Magyarország

Ismerkedjetek meg Cate Blanchett hatalmas erejű karakterével.

04.png

A Thor: Ragnarok hétfőn debütált előzetese enyhén fogalmazva is felrobbantotta az internetet (többen nézték meg huszonnégy óra leforgása alatt, mint bármely korábbi Marvel vagy Disney-film ízelítőjét), ennek apropóján pedig úgy gondoltuk, bemutatjuk nektek a Marvel Filmes Univerzum következő gonoszát, a Mjölnirt is elpusztítani képes Helát.

Történelem

Hela elsőként 1964 márciusában mutatkozott be, a Journey Into Mistery százkettedik számában. A karakter megalkotásáért nem más, mint az ikonikus Stan Lee és Jack Kirby páros a felelős, így a hamarosan mozikba kerülő Ragnarokban egy újabb eredeti Lee karaktert üdvözölhetünk. Több mint ötvenéves történelme során számtalan történetben szerepelt, leginkább persze asgardi és Thor vonatkozásúakban, de találkozhattunk vele a New Mutants, az X-Factor, Vasember, Pókember, de még az önálló Kardfog sztori lapjain is.

Eredet

Az 1986-ban megjelent Hivatalos Marvel Univerzum Kézikönyv szerint Hela apja nem más mint Loki. Miután a Nornok megjósolták Odinnak, hogy Hela nagy veszélyt fog jelenteni az istenekre, Odin úgy döntött, felnőtté válása után ő fogja őrizni a holtak szellemeit, és birodalmává Hel-t tette, a kilenc világok egyikét, így Hela a holtak istennőjévé vált. Nem keverendő Halál hölggyel, aki a Marvel univerzumban a halál megtestesülése, valamint Thanos rajongásának tárgya. Azonban Odin az asgardiakat és a csatában elesett híveiket nem adta át, számukra létrehozta a Valhallát, Asgard egy távoli szegletében. Ezzel meg is történt az első törés Hela és a többi isten közt, hiszen az istennőnek céljává vált, hogy megszerezze az asgardi lelkeket is, különösképp Odinét és Thorét.

Hela az évek során többször is rátámadt Asgardra. Ellopta Odin lelkének egy darabját, ezzel létrehozva Végtelent, amit aztán ráeresztett a világokra. Lokival együtt megpróbálták elindítani a Ragnarököt Baldur megölésével, megfertőzte a valkűröket, akik ettől tűzdémonná váltak, egyszer pedig Thort is megölte. Mint fentebb említettem, többször került összetűzésbe különböző mutáns csoportokkal: fogságba ejtette Rozsomák lelkét, a többi Pokol Úrral együtt megpróbálta megakadályozni Varázst a Lélekkard megszerzésében, valamint szembekerült az X-Factorral is.

01_1.jpg

Az Avengers Disassembled alatt lezajló Ragnarok után ő is emberi testbe lett zárva Midgardban, ahonnan Thor szabadította ki, habár ez Loki trükkjeinek volt köszönhető. Az ostrom eseményei után világossá vált, hogy szükség van egy asgardi túlvilágra, Hela pedig nem tudott visszatérni Helre egy átoknak köszönhetően, ezért Loki kiegyezett Mephistoval, hogy Hela megkapja ezer évre birodalma egy részét. Később Lokinak hála azonban a Helát sújtó átok feloldásra került, így visszatérhetett az igazi Hel világába.

Hela elvesztette birodalmát Thor húgával, Angelával szemben, aki ki akarta szabadítani szerelmét, Serát, ehhez viszont Hel új királynőjévé kellett válnia. Jelenleg Helával az Unworthy Thor lapjain találkozhatunk, ahol szövetségre lépett Thanossal: Azért hogy erejét visszakapja, cserébe felajánlotta az őrült titánnak, hogy meghalhat.

Érdekességek a karakterről

  • Hela a többi asgardihoz hasonlóan az északi mitológián, pontosabban Hel istennőn alapszik. Mivel ugyanez a birodalma neve is, hogy ne kavarja meg az olvasókat, hozzá tettek egy "a" betűt nevéhez alkotói.
  • Habár a karakter sokszor gonoszként szerepel, ez nem minden történetben egyértelmű, és léte inkább a szükségszerűségből fakad az asgardiak közt.
  • Hela testének bal oldala halott és rothad, amit csak akkor látni, hogyha valaki elveszi köpenyét.
  • Gyakran látni a karaktert fegyverével, az Éjkarddal, de egy időben sikerült megszereznie Surtur Alkonykardját is, ami a Ragnarök elhozatalához szükséges.
  • Embertfeletti erővel, gyorsasággal és állóképességgel rendelkezik. Képes öngyógyításra, asztrális vetületet létrehozni, magas szintű mágiát használ, ráadásul hatalma van élet és halál felett.

05.png

Egyéb feltűnései

  • Hela szerepel az Avengers Assemble „Valhalla Can Wait” cimű epizódjában, ahol Hel helyett Valhalla uralkodójaként mutatják be.
  • Szintén feltűnik a Föld legnagyobb hősei animációs sorozatban, ahol Amerika Kapitány a birodalmába kerül, és azzal a feltétellel engedi el, hogy megkapja a Kapitány lelkét, ha az elesik a Loki elleni harcban.
  • A Hulk Thor ellen című animációban Hela fogságban tartja Bruce Banner lelkét, miután szétválasztották őt a Hulktól. Onnan végül Lokinak kellett kiszabadítania, hogy Banner vissza tudja venni az irányítást a Hulk felett.
  • Hela játszható karakter a telefonon és tableten egyaránt elérhető Marvel Future Figth-ban.

Ennyivel szerettünk volna kedveskedni olvasóközönségünk számára, az Oscar-díjas Cate Blanchett alakította Helával pedig alig röpke hat hónap múlva, november 2-tól találkozhatunk a Thor: Ragnarok című, újabb epikusnak ígérkező Marvel filmben.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9212420165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.