KRITIKA: Marvel's Iron Fist (1. évad)

2017. március 19. - Marvel Magyarország

Három jövőbeli társa után az utolsó Oltalmazó is bemutatkozott.

iron-fistjpg.jpeg

A Daredevil első évada után két évvel elérkezett a negyedik és egyben utolsó Oltalmazó, Iron Fist szóló sorozata is a Netflixre. Az eddigi négy évadnyi tartalom nem okozott csalódást, ám sajnos egyszer minden jónak vége szakad – Danny Rand kalandja ugyanis a leggyengébbre sikeredett három másik társa történetével összevetve. Persze közel sem olyan botrányos a helyzet, mint ahogy azt az előzetes kritikák hat rész alapján megállapították, de van bőven mit javítani a későbbiekben. Feltéve, ha a Marvelnél szeretnének második etapot Vasököl számára is.

A továbbiakban spoilermentesen bemutatom, milyen problémáim akadtak a tizenhárom epizóddal, később pedig egy másik szerkesztőnk tollából olvashattok spoileres írást. Emiatt a soron következő bekezdésekben ne várjatok túlságosan részletes elemzéseket, nem akarok lelőni senki számára semmilyen poént – na nem mintha olyan sok mindent lehetne...

Egy tál katyvasz

Nem fogok köntörfalazni, az írás borzasztóan gyenge a sorozatban mind a dialógusok, mind a történetet illetően. Rengeteg párbeszéd (főleg az évad első részeiben) iszonyatosan erőltetett és természetellenes, gyakorlatilag folyamatosan lenyomják a torkodon az expozíciót a szereplők. A történetszálak is jönnek-mennek, két-három részenként más-más vonal kerül fókuszba és az előzőekről gyakran pusztán mintha csak elfeledkeztek volna a készítők. Mintha nem tudták volna eldönteni, hogy mire akarnak pontosan hangsúlyt fektetni a sztoriban és emiatt nincs igazán kifejtve semmi. Ráadásul az összes szálat a már említett “beszélgetésrengeteggel” vezetnek fel ÉS fejtenek is ki, mi pedig csak arra várunk, hogy beinduljon végre a történet. Még az utolsó részben is azt éreztem, hogy az építkezés szakasznál járunk… Akadtak egyébként egészen érdekes történetszálak a sztoriban, csak a megvalósítás összességében erős közepes.

Félreértés ne essék, kifejezetten szeretem a lassan kibontakozó történeteket – sem a Daredevil, sem a Jessica Jones első évada nem okozott csalódást. Na, akiknek viszont azok vontatottnak számítottak, az Iron Fist-en egyenesen kínlódni fognak. Olvastam az előzetes kritikákban én is, hogy kevés a harcjelenet és a karaktereken van inkább a hangsúly, ezzel nem is lenne problémám. Nem kell, hogy minden az állandó leszámolásokról és fegyverropogásról szóljon. De egy Vasököl sorozatot pusztán ennyi csatával megvalósítani azért már a lónak az innenső oldala. (Habár nem számoltam össze, de szerintem tíz alá tehető az a szám, amikor ténylegesen felvillan Danny öklében a chi és átmegy Living Weapon üzemmódba.) A harcjelenetek technikai megvalósítása egyébként kapufa, némelyek kifejezetten tetszettek, de akadtak totál semmilyenek, amik a tipikus “egy másodpercet nyolc kameraállásból vágunk össze” forma miatt élvezhetetlenné váltak.

Azt vettem észre magamon, hogy folyamatosan elkattintok a Netflixről, mert nem kötött le, amit néztem. Úgy, hogy szó szerint semmi dolgom nem volt a hétvégén és teljesen szabadon darálhattam az egész évadot. Anno a Daredevil mindkét évada eléggé zűrős egyetemi időszakban debütált, mégsem tudtam őket abbahagyni.

07.jpg

Kihagyott ziccer: karakterek

A gyenge történetet és rosszul megírt párbeszédeket pedig az egyébként remek karakterek sínylették meg. Többjüket berakták ellentmondásos szituációba a készítők, akik képtelenek voltak eldönteni, mit is akarnak kihozni belőlük az évad végére. Emiatt a karakterek döntései és cselekvései sokszor vagy érthetetlennek, vagy megalapozatlannak tűnnek. (Redditen a kedvenc hozzászólásom ilyen téren: Olyannak tűnt, mintha párszor bejöttek volna oldalról a készítők és egy-egy karakter kezébe adták volna a “Most buta vagyok” labdát, hogy tartsák egy ideig…)

Számomra Danny teljesen szimpatikus (még úgy is, hogy egy fehér amerikai srác játssza az eredetileg fehér amerikai karaktert *sóhaj*), tetszett, hogy igazából egy nagy óvodás, akit felváltva hajtanak egyszerre a komoly dühkitörései és naiv gyermeki eszméi. Finn Jones szerintem a neki megírt szerepből kihozta, amit ki lehet, az évad végére abszolút nem ér még be a karaktere, a színész le is nyilatkozta, hogy majd a Defenders alatt lesz Danny úgymond igazán kész.

A három Meachum szerintem teljesen rendben volt. Ward karakterén jött igazán elő a bekezdés bevezetőjében említett huza-vona – hol szerethetővé, hol ellenszenvessé vált, ugrált az oldalak között folyamatosan és a végére már abszolút nem értettük, mit is szeretne a karakter. Harold és Joy viszont kifejezetten tetszett végig az évad során. A hármójuk által képviselt top 1% és multimilliárdos aspektusnak örültem, hogy be lett mutatva, ennyi pont elég is volt belőle.

04_1.jpg

Colleen Wing abszolút kiemelkedő, Misty Knight-hoz hasonlóan ő is remek társává vált a főszereplőnek, a kémia is működött közöttük, várom, hogy viszontlássam őt is majd a Defenders-ben. Visszaköszönők közül Jeri Hogarth nem kapott olyan hú, de meghatározó szerepet, Claire Temple viszont ismét fontos mellékszereplővé vált, nekem pedig sajnos őszintén megmondva kezd elegem lenni Rosario Dawson karakteréből. A színésznő alakításával nincs semmiféle kivetnivalóm, csak már kezd unalmas lenni, hogy negyedjére is “szerencsés” módon összefut az újabb csodagyerekkel. És hogy már negyedik alkalommal sem hívja segítségül például Matt-et vagy Jessica-t…

Aminek örültem, hogy a sorozat nem esett bele a túlzottan sok mellékszereplő csapdájába, szerintem az Iron Fist operált a legkevesebb karakterrel, ilyen téren nagy piros pont, maradt idő jobban kifejteni a fontosabbakat.

01.jpg

K.O.

Igazából örülök, hogy ezúttal nem én írom a spoileres kritikát, mert nem kötött le túlzottan az Iron Fist. Kicsit a “tudjuk le a kötelezőt a Defenders előtt” érzésem támadt a vége felé (bár lehet, hogy bármelyik karakter sorozatára így gondolnék, ha őket mutatják be utoljára, fene tudja) és a záró epizódban történtek sem hagytak bennem jó szájízt a sorozattal kapcsolatban.

Közel sem annyira rossz egyébként a show, mint ahogy azt az előzetes kritikák írták, de sajnos a jó sem feltétlenül ez a kategória. Habár a Luke Cage első évadának második felével a mai napig nem vagyok kibékülve, mégis jobban lekötött az Iron Fist-nél. Remélem a Defenders a maga nyolc epizódjával némileg kárpótol minket, szerencsére azért annyira nem vette el a kedvem ez a mostani tizenhárom rész, hogy ne legyek kíváncsi Danny sorsára a későbbiekben. A kérdés már csak az, hogy vajon a Defenders után ez egy önálló második szezonban, vagy egy potenciális Heroes for Hire sorozatban, esetleg a Luke Cage második évadában fog megtörténni.

60%

Írta:  Goretity D.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5312351235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.