Már évekkel ezelőtt kiderült, mi lesz a 'Logan' vége

2017. március 10. - Marvel Magyarország

Egy izgalmas rajongói teóriát erősített meg James Mangold rendező.

820115263.jpg

Tizenhét feledhetetlen év után mozikba került Hugh Jackman (és Patrick Stewart) utolsó produkciója az X-Men univerzumában, a Logan – Farkas (kritikánk ITT), ami nemcsak a kritikusok és a rajongók körében hatalmas siker, de a kasszáknál is remekül teljesít. Ez a sok pozitívum nem feltétlen mondható el elődjéről, a 2013-ban debütált Farkasról, ami habár szinte teljesen ugyanazzal a kreatív csapattal készült, mégis rengeteg (főként a minőségben megmutatkozó) különbség fedezhető fel. Kétségkívül nagyon jót tett James Mangold rendezőnek a stúdió által ezúttal megadott alkotói szabadság, ami egy brutális, sötét és emlékezetes lezáráshoz vezetett. 

A határozottan kiérdemelt dicsőség egyik központi eleme a merészség, ami a végtagok repkedésén át, X Professzor halálán keresztül Logan tragikus, valahol keserédes búcsújához vezetett. Gondoltátok volna, hogy ez már évek óta ismert volt? Egy szemfüles rajongó vélte felfedezni, miszerint a Farkas (2013) című filmben Yukio (Rila Fukushima) pontosan megjósolta Jackman karakterének halálát. 

"Láttam, hogy a hátadon fekszel és minden véres. A saját szíved tartod a kezedben." - hangzik el az idézet, alatta pedig a Logan szóban forgó jelenetének egyik képkockája látható. A MauriceTheChosenOne nevű Twitter felhasználó neki is szegezte James Mangold rendezőnek a kérdést: "ezt egész végig így tervezted?" Sokan csupán belemagyarázásnak tartják a dolgot, de a direktor maga is megerősítette a zseniális elméletet. "És a nyertes Maurice!" – írta.

Talán emlékeztek Fukishima karakterére a négy évvel ezelőtti adaptációból, amiben a film egyetlen másik mutánsát, Yukiót alakította a jövőbe látás képességével. Vízióját akkor még figyelmen kívül hagytuk, most viszont valóban beigazolódott: Miután végzetesen legyengült a klónjával vívott csata után, Logan az utolsó perceiben Laura, vagyis X-23 kezét fogja – ez szimbolizálja a szívet Yukio jóslatában, elvégre a lány volt az, akinek hála ismét értelmet nyert az élete. 

Ahogyan a több ezer másik rajongó, úgy mi is abszolút le vagyunk hidalva James Mangold zsenialitásától. 

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6612328695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.